Színházélmény

Régen voltam színházban.
A magát „Keszthelyi Nyári Játékok”- ká kinőtt színházi rendezvénysorozat születésénél még helyi újságíróként jelen voltam, úgy tizenhárom éve. Puskás Tamás és felesége, Básti Juli jöttek azzal Keszthelyre, hogy Shakespeare-t játsszanak a kastélyparkban, olyan darabot, ami a környezethez és egy nyári estéhez egyaránt társítható. Ha jól emlékszem, ez A makrancos hölgy volt, Básti Julival a címszerepben.
Nagyon tetszett az ötlet, mint a sajtó képviselője, ingyen be is mehettem volna, de akkor engem esténként otthon nagyon várt egy két és egy három éves kicsi…hát nem mentem, mint ahogy a későbbi években sem, egészen tegnapig.
A színházi fesztivál minden nyáron megrendezésre került, Shakespeare sokáig tartotta magát, aztán egyre több könnyed komédia került műsorra, így például a Fekete Péter,  a Black Comedy, a New York-i komédia, A 88. utca foglyai és a Semmi Pánik, amely Woody Allen első színházi darabja. Ez utóbbit néztük meg tegnap este.

Forrás: jegymester.hu

Könnyű kis darab, Magyar Attila és Borbás Gabi főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében.
Egy közel-keleti ország amerikai nagykövetségén játszódik a történet, ahova bemenekül három amerikai turista, akik rosszkor, rossz helyen fényképeztek, ezért azt gondolják róluk, hogy kémek, épp ezért ki is végeznék őket – ha kilépnének a követségről. Az ott töltött idejüket mutatja be a darab, sikeres szökésükkel zárul a történet.
Jól szórakoztam, bár kerestem magamban a hibát, amikor a mögöttem ülő, rendszeresen a fülembe nyerítő lány reakcióján gondolkodtam: mi a baj velem…? Nekem ez közel sem olyan vicces, hogy hahotázzam rajta.
Például azon, hogy „ha hős férjet szerettél volna, miért nem mentél inkább a Pókemberhez?” Jópofa mondat – a magyar szöveg egyébként Galla Miklós érdeme -, nem mondom, mosolyogtam is rajta – de nyeríteni… Ráadásul azzal a tüdőből feljövő háááááá-hááááááááááá-val…
Levontam a konzekvenciát: különbözőek vagyunk, különböző a humorunk. Van, akinek vicces az Irigy Hónaljmirigy, másnak a Sas József, megint más a Gálvölgyiért rajong, vagy Dolák-Salyért és a Laár pour Laár produkcióért, Hofit szinte mindenki óriásnak tartja, de ott vannak még a nagy nevettetők humoreszkjei, amelyeket Körmendi Jánosék, Márkus Lászlóék, vagy még korábban Salamon Béláék és Latabárék adtak elő – amin visítva nevettek eleink, mi meg talán kissé elmosolyodunk rajta. Mint az ilyen „vicceken”, hogy Amerika, London, Párizs, kérem maga nem normális.

Nekem például most ez nagyon vicces… más meg falra mászik tőle:

Rudolf Péter zseni, itt a másik reklám werkfilmje…legalább olyan humoros, mint a  kész film.