Fülkefor és vidéke

 Megint nagyon jó könyveket olvasok, az egyikről már régebb óta akarok írni, mert a kamaszkorról szól, szülőknek, de becsúszó szereléssel jött ez a másik, amit másfél napig úton-útfélen kézbe vettem, amikor csak tudtam, így aztán a végére is jártam.
Parti Nagy Lajos könyvéről van szó, amelynek címe Fülkefor és vidéke, alcíme pedig, hogy Magyar mesék.
A kötet a szerzőnek az Élet és Irodalom Páratlan oldalán egy éven át megjelent írásait tartalmazza, amelyekben veretes nyelven figurázza ki a magyar nép életében bekövetkezett eseményeket. A történetek középpontjában a “kerál” áll, I. Fülkefor, aki vezeti népét az igaz úton tova.
Ez a könyv a jelennek íródott, néhány évtized múlva, amikor már senki sem emlékszik az “ájemeffes” balhéra, meg a “Kalaptörvény” körüli botrányokra, ehhez hasonlókra, nem lesz értelmezhető az “elmultnyócév” sem. Most kell ezt olvasni, hogy legalább kínunkban jót röhögjünk, ha a valóságon nem is tudunk, ezeken az ízes kis meséken feltétlenül sikerül. Már amennyiben nem vagyunk a kerál elkötelezett, humorérzéküket vesztett hívei…

(Az erő nyelve a vízen jár)
Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy egy őszi reggel a kerál odakünn járt a vízen, szóvivője hanyattég úszott mellette a törülőkendővel, hasán a laptopja. Epp leírta az ukászt, a délelőtti módosétáshó a Kalaptörvénybe, hogy „a hajléktalan legyen tiszta, ápolt, rendelkezzen jövedelemvel, legyen saját lakása, ez esetbe jogosult, satöbbi”. Várta a szóvivő, mi leszen a folytatás, de a kerál témát váltott. Tréfásan megcsippantotta két lábujjával munkatársa orrát, és imígyen szólott: Te, Péter, há erőszakos politikus vagyok én? Dehogyég, mondta a szóvivő, ezt visszautasítjuk. Hanemellenbe szeretel az erő nyelvin beszéni. Hájszen magyar szakos se vagyol, méges a magyarok nyelvin beszész. Na, erre gyött föl a nap. Van-é üres kuffer a kincstárba, te Péter, zakatolt tovább az unortodox gondolat. vagy bőrönd. Akad eppen, felelte a szóvivő. Mer máma es hiánzik a háborúhó ollan száz milliárdocska, azt öszve vóna jó szedni, kultúra, oktatás, egészségügy, hasonlók. A tett halála az okos tojás. Továbbá mostantúl a magyar nem beteg nemzet. Itt vagyok például én. Ha én nem vagyok beteg, mér beteg más? Ha meg beteg, oldja meg. Ne féljé, ha má úgyse lesz orvos, kéccör meggondulja, lebetegszik-e háborús üdőkbe, illen gyógyszerár mellett. Arrúl nem es beszélve, eszt írjad föl, hogy háborúba hallgassanak a művészek! Szósz Matolcsynak, tegye le az adókulcscsomót, oszt elballagtok a Nemzeti Erőforráshó, ott áll a píz kádaslag, elhozzátok. Legalábbis a felit. Ami marad mán úgyse elég semmire, azon veszünk pár futballistát. Fele ennyi színház, fele ennyi könyv, fele ennyi oskola. Méghozzá a nemzeti fele, vágta reá a szóvivő, oszt kikapackodott a partra. Naná, monta a kerál, továbbá aki a gyerekit a munka világa helyett egyetemen akarja bölcsésztetni, az füzesse ki. Alapdolog. Méghozzá előre. Meg utólag es, ha a nemzeti diplomájával eldisszidálna. Ez a magyar jövő útja, nem a tandíj. Okosnak itt vagyunk én. És még valami, emelte föl az ujját, hogy leállétsa az Aquagravita-programot, mér van itt illen csönd hét óra létire? Eztán a Hoffmann Rózsa minden reggel minden magyar gyereknek nulladik órába fölolvassa a János vitézt határon kiül és bévül, amíg meg nem halnak.