A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Ez egy roppant egyszerű és viszonylag gyors étel, amit én ebédre adtam a családnak – igaz, volt, aki szóvá tette, hogy “nincs is benne hús?” Nincs. Vega.

Cserébe finom.

Vacsorára is kiváló.

IMG_7306

Hozzávalók:

1 cs. réteslap (az enyém 8 lapos volt)

25 dkg fagyasztott spenót (de majd ha itt lesz a friss ideje, akkor az)

50 dkg túró

15 dkg feta (jellegű) sajt

1 tojás

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

bors

kb. 8 dkg olvasztott vaj

 

1.  A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, és kevés zsiradékon pároljuk. Hozzáadjuk a spenótot, és addig főzzük, amíg jól át nem forrósodik az egész (tehát nem lesznek benne jeges részek). Azután elzárjuk alatta a lángot, majd ha egy kicsit hűlt, hozzáadjuk a túrót, a sajtot, a tojást, az összenyomott fokhagymagerezdeket,  sózzuk, borsozzuk, és alaposan átkeverjük.

2. Előmelegítjük a sütőt 190 fokosra. Előveszünk egy kerek formát, ezúttal nem kell, hogy kapcsos legyen. Na persze, szögletes is lehet, de akkor nem rétestortának kell majd hívni a kész ételt.

3.Kihajtogatjuk a lapokat, odakészítjük az olvasztott vajat és egy ecsetet.  IMG_7297Beletesszük a formába az első lapot, majd megkenegetjük az olvasztott vajjal. Rátesszük a következőt, de egy kicsit elfordítva, hogy a sarkai majd ne ugyanoda essenek, amikor visszahajtjuk a töltelékre. Ezt is vajazzuk, jöhet a következő lap, megint kicsit elforgatva, majd vajazás, és a negyedik. Beleöntjük a tésztával bélelt formába a tölteléket, majd a tetejére kerülő négy lapot ollóval a forma méretére vágjuk, és ugyanúgy, mint az alsókat, rétegenként vajazva a töltelék tetejére helyezzük. A végén az alsó tésztalapok sarkait visszahajtjuk a tetejére. Mehet a sütőbe kb. 45 percre. Süssük szép pirosra.

IMG_7301

Szeletelés előtt hagyjuk hűlni kicsit, mert forrón lehetetlen egyben tartani a szeleteket.

IMG_7304

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük