Éljenek a sajttorták, tömények, finomak, és általában nem kell velük sokat dolgozni. Ezzel sem. Nyugodtan elhasználhatjuk bele a család által már kifogásolt banánokat, nem fog neki ártani, ha kicsit érettebbek. Sőt.
Hozzávalók a tésztához:
8 dkg cukor
1 tojás
5 dkg puha vaj
16 dkg liszt
1 kk sütőpor
A töltelékhez:
3 doboz natúr krémsajt (Philadelphia, vagy ahhoz hasonló – én az Aldis vagy Lidl-es natúr krémsajtot szoktam venni, kb. feleannyiba kerül, és nagyon jó.)
20 dkg cukor
3 nagy, vagy 4 kis banán villával pépesítve
4 tojás
1 kk őrölt fahéj
fél kk őrölt gyömbér
1 tk vanília kivonat, vagy fél vaníliarúd kikapargatott magjai
A karamellöntethez:
13 dkg cukor
2 dl habtejszín
3 dkg vaj
1. A tésztához gépi habverővel kihabosítjuk a tojást és a cukrot, majd belekeverjük a puha vajat, illetve a lisztet és a sütőport. Kézzel összegyúrjuk, gombócot formálunk belőle, és hűtőbe tesszük.
2. Tegyük egy mély tálba a krémsajtot, a banánpürét, a cukrot és a fűszereket, gépi habverővel keverjük el. Adjuk hozzá egyesével a tojásokat, és keverjük bele ezeket is. A profi eljárás az, hogy a massza közepébe ütjük az első tojást, géppel kicsit keverjük, de csak egyhelyben, majd lapáttal forgatjuk össze a tojásos keveréket a többi sajtmasszával azért, hogy minél kevesebb levegőbuborék keletkezzen benne. Utána a többi tojással ugyanígy járunk el. Ez amúgy csak egy afféle úri passzió ez esetben, mivel a karamellszósz úgyis eltakarja a buborékokat, ha netán lesznek.
3. Melegítsük elő a sütőt 170 fokosra. Vegyünk elő egy 26 centis kapcsos tortaformát (borítsuk sütőpapírral), illetve a tésztát a hűtőből, és nyújtsuk ki utóbbit úgy, hogy a tortaformának ne csak az alját fedje, hanem legyen körben kb. 4 centi magas pereme is. Öntsük bele a banános masszát, és süssük a tortánkat 55-60 percig. Akkor jó, hogy ha megrázzuk a formát, a közepe még remeg, mint a miskolci kocsonya. Vagy a béka benne. Hagyjuk hűlni, legalább 3 órán át.
4. Karamellszósz: olvasszuk fel a cukrot egy száraz edényben, karamellizáljuk, de ne sötétre, mert akkor nagyon sötét lesz a kész öntet is. Adjuk hozzá lassan, eleinte tényleg szinte cseppenként a tejszínt, folyamatos kevergetés mellett, így elkerülhetjük, hogy darabosra álljon össze a cukor. Amikor már érezzük, hogy ha kicsit többet öntünk, akkor is folyékony marad, nem szilárdul, nos, ekkor öntsük hozzá a maradék tejszínt. Forraljuk addig, amíg be nem sűrűsödik: azaz, ha csíkot húzunk az edény aljára a fakanállal, nem zárul össze a karamell azonnal. Zárjuk el alatta a lángot, és keverjük bele a vajat. Kész. Öt percet adjunk neki, mielőtt a tortára öntjük.
5. Oszlassuk el a hideg tortán a karamellt, és még tegyük vissza a hűtőbe, amíg bírjuk.
Szia Móni!
Azt szeretném kérdezni, hogy a krémsajtok hány dekásak? Vagyis összesen mennyi kell a tortához?
Üdv. Luca
Szia, a sajtok 20 delásak.
Köszönöm a gyors választ!
Szia Móni!
Amikor azt írod, hogy “…kapcsos tortaformát (borítsuk sütőpapírral)”, akkor az oldalát is ki kell bélelni sütőpapírral? Bocsi a bogyuta kérdésért. 🙂
Szia, nem, csak az alját:)