A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Az újabb ajánlóm – ismét a Harmat Kiadó jóvoltából – a háztartásszervezés témakörében megjelent kiváló könyvről szól; ez pedig Bianka Bleier és Birgit Schilling műve, a címe Háztartási túlélőkönyv.

Érezted már, hogy az otthonod maga a  mesebeli hétfejű sárkány, amellyel küzdesz, viaskodsz, de ahogy levágod egy fejét, máris újabb nő helyette?

Én éreztem. Néha kilátástalannak tűnik a helyzet, vajon rend lesz-e valaha, eljutunk-e oda, hogy rajtam kívül más is kidobja az üres WC-papír gurigát, letörli a folyamatosan maszatolódó hűtőajtót, felszedi a leesett papírfecnit; néha úgy érzem, a mitológiából ismert Szüszifosz hozzám képest eredményes volt, mert amíg azt az egy követ hengergette, nem várt rá száz másik elvégzendő feladat.

De nem kell e teher alatt roskadozni; ez a könyv azoknak ad rendkívül gyakorlatias, jól követhető tanácsokat, akiknek nem a házimunka az önkifejező eszközük vagy hobbijuk, akik szeretnék kevesebb munkával sokkal hatékonyabban ellátni a feladatokat, akik szeretnék bevonni a családtagokat is az otthoni teendők elvégzésébe, de eddig nem tudták, hogyan lássanak hozzá, vagy kudarcot vallottak. A könyv segítségével megvizsgálhatjuk eddigi munkaszokásainkat, és felépíthetünk egy olyan fenntartható rendszert, amelynek eredménye a rendezett, kellemes otthon.

háztartás

A kötet komoly segítséget nyújtott nekem, amikor ősszel kialakítottam a 20 napos programot a tiszta és rendezett otthonért – amelyet, ha kommentben jelzitek, hogy szeretnétek, ismét elindítok, és végigvihetjük együtt a nagy háztartás-gatyábarázó akciót.

A Háztartási túlélőkönyv két példányát sorsolom ki péntek este valamikor 8 után azok között, akik itt a bejegyzés után válaszolnak a következő kérdésre:

milyen trükköd van a házimunka egyszerűsítésére?

(Ha neked nincs, láttál-e valakinél valami praktikus ötletet?)

A trükk vonatkozhat csak egy kis részmunkára, de az egész háztartásvezetésre is. Nincs rossz válasz, azt is elfogadom, ha azt mondod, hogy előre lereszelsz egy kiló sajtot, hogy ne kelljen a melegszendvics-készítésnél minden alkalommal pepecselni vele.

Amennyiben legalább öten jelzik, hogy szeretnék, ha újraindítanám a 20 napos programot, akkor pár nap múlva kezdhetjük is.

Kíváncsian várom a válaszaitokat!

A könyv egyébként megvásárolható a Harmat Kiadó weboldalán, 2500 helyett 2000 forintért.

Ajánlott cikkek

45 Hozzászólás

  1. Kedves Móni!

    Én a gyerekeim között felosztom a munkát és közösen csináljuk öten.
    Minden munkáért kapnak kavicsot amelyet később ha több összegyűlik beváltok pénzre / mivel négyen vannak nem kapnak zsebpénzt/ Ebből a munkával összegyűjtött pénzből azután azt vesznek amit csak akarnak!
    Ha valaki valamire gyűjt még szoktak hozzám jönni plusz munkát kérni! Nagyon cukik!

    Üdv
    Kati

  2. Nekem minden napra megvan,hogy mit is szeretnék megcsinálni,
    Így nem hétvégére gyűlik össze minden, s jut idő a hétvégi pihenésre is

  3. Igyekszem részfeladatokra osztani a munkát és rutinokat kialakítani, hogy gyorsabban és gördülékenyebben menjen a házi munka. Megbékéltem azzal a tudatal, hogy olyan sose lesz hogy tökéletes rend:D

  4. Pörköltböl, olyanbol, ami jol birja a mélyhütést, minimum 2 adagot fözök egyszerre, söt, pluszban még el szoktam tenni egyszemélyes adagokat is a fiamnak délre, melegiteni.
    Es a masik, igen, ahogy elöttem irtak, letettem rola, hogy tökéletes legyen. Kicsi is, sarga is, de az enyém 🙂
    Szeretném, ha ujraindulna a program.

  5. Tavasz előtt ránk férne az a 20 napos rendbeszedés, én beszállnék!:)

    Házimunka egyszerűsítésére nekem nagyon bevált egy vezeték nélküli porszívó, az erősebb fajtából való, 50 percig bírja egy feltöltéssel és a szőnyegekkel is megbirkózik. Ez mindig kéznél van (konyhasarokba támasztva), és így két nagyobb porszívózás között sem érzem azt, hogy megesz minket a kosz, nagyon szeretem! Ezzel max. 30 perc alatt végigszaladok a lakáson, + 15 perc alatt a szanitereket/tükröket áttörlöm, és egészen tisztaság érzetem van anélkül, hogy fél nap hajlongtam volna. Újabban az ablakpucolást is részletekben csinálom, ha rámtör a puceválhatnék, akkor 2-3 ablakkal végzek, a többi a következő roham áldozata. Így nem egy külön projekt az ablakpucolás, mint régen volt vala.

  6. Utálom a kupit, egészen más a hangulatom, ha rend van itthon. Úgyhogy próbáljuk őrizni, a gyerekeknek minden este össze kell pakolniuk a játékaikat (nappaliban szeretnek játszani), én addig a konyhát szedem rendbe, így a legtöbb este egy rendes lakásban ér véget a nap, és ez nagyon jó! Ehhez persze az kellett, hogy mindennek meglegyen a helye, és az olyan hely legyen, ahova gyorsan el lehet pakolni: pl a játékokat nagyobb dobozokban tartjuk, nem a polcon kell rendben sorakozniuk a kisautóknak/babáknak.

  7. Próbálok arra törekedni,hogy amit előveszek azt a helyére tegyem vissza. Ahogy az előttem szóló is mondta, minden este pakoljunk el, meg lehet szokni, mint a fogmosást!!Persze a család többi tagját ilyen-olyan praktikákkal rábírni,hogy ők is ezt tegyék, ez néha nehezebb mint lezavarni egy nagytakarítást:))))

  8. Én próbálom nem egyszerre felhalmozni a házimunkát, de ez sohasem jön össze… úgyhogy egy héten egyszer nagytakarítást tartok, legtöbbször hajnalok hajnalán, mivel én sokszor 6-kor fent vagyok, a többiek meg úgyis csak 9 körül kelnek. 🙂 Illetve folyamatosan próbálunk odafigyelni a rendre, tisztaságra. Legtöbbször ecetet és szódabikarbónát használok, így a környezetemet sem terhelem annyira, illetve gazdaságosak is. 🙂

  9. Amikor a mosógépből kiszedem a ruhát, még vizeses összehajtom, kisimítom, csak ezután teregetem. A szárítóról egyesével szedem le, hajtogatom azonnal. Csak a vasárnapi ingeket kell vasalnom. Környezet- és időbarát.

  10. Minden este listát írok a másnapi tennivalókról így reggel már tudom hol kezdjek.Szintén esti rutin a rendezett nappali és konyha lefekvés elött.

  11. Trükköm nincs sajnos, de az egyéves fiamat próbálom rászoktatni a rendre – ha már én nem vagyok egy rendmániás. Este, míg apja készíti a fürdőt, “együtt” rendet rakunk a játékai között. Tegnap már ő is tette be a játékokat a kosárba.

    Legutóbb nem tudtam végigcsinálni Veled a nagytakarítást, de sok apróságot ellestem belőle. Örülnék, ha újra levezényelnéd, hátha most sikerül nekem is. 🙂

  12. Google Naptárban van heti és havi lista, hogy miket kell elvégezni (gondolok itt olyan apróságra is, mint a hat hetenkénti molycsapdacsere :)).

    Van, hogy csak egy-egy helyiséget takarítok ki, azt viszont alaposan.
    Legjobban viszont úgy szeretek, ha egyedül vagyok, berakok valami jó zenét, és pikk-pakk végzek is.

  13. 10 percre felhúzom az órát, és addig csak abban az egy szobában rámol(hat)ok, takarít(hat)ok. (Hajlamos vagyok ide-oda rohangálni, és mindenhol egy kicsi ezt meg egy kicsi azt pakolni, úgy viszont sehol sem lesz rend.) Ha jelez az óra, nincs mese, abba kell hagyni 🙂 Ez gyerekeknél is bevált, néha csak 5 percezünk, de addig legalább rámolnak, mint az őrült 🙂

  14. Az össze-vissza kapkodás néha rám is jellemző sajnos, ilyenkor a férjem szokot rajtam nyomni egy “off-gombot”, hogy ne legyek mérgezett egér…
    Nálam is vannak úgymond időzített dolgok: pl. megvan, hogy melyik hétvégén cserélek ágyneműt, amíg este skype-olnak a nagyszülőkkel a gyerekek, addig én gyorsan elmosogatok, amíg ők fürdenek, addig én leszedem a száraz ruhát a szárítóról, összehajtogatom, netán ha épp lejárt a mosógép ki is teregetek (a fürdőben van a fregoli). Így nem veszek el pluszban a közösen tölthető időből.
    De a legjobban én is akkor tudok haladni, ha senki nincs itthon 🙂

  15. Nekünk is 4 gyerekünk van, így elég nagy tud lenni a felfordulás. Alap, hogy minden este, mielőtt vacsorázunk, el kell pakolniuk a nappaliból, előszobából, így a lakás “nyilvános” része rendben van 🙂

    Nem vasalok, szépen teregetek és hajtogatok, így csak a nagyon kényes holmikat kell időnként vasalni.

    Barátnőmtől tanultam, hogy amit csak lehet, a késes aprítóval vágok, darálok (hagymát, diófélét, zöldfűszereket), ezzel is egyszerűsödik az életem. 🙂

    A 20 napos program érdekelne újra! Na és persze a könyvet is szívesen olvasnám, ha nyernék 🙂

  16. Nekem az egyik eszközöm a logisztika: azt a nagyon kevés időt, amit a jelenlegi nem túl egyszerű élethelyzetben a háztartásra tudok fordítani, igyekszem úgy szervezni, hogy egyszerre 2-3 dolog történjék párhuzamosan (mosás+mosogatógép+főzés stb). A sarkalatos szerintem is a”mindennek legyen helye” és a rendszeres selejtezés. (E téren NAGYON seholsem tartok 🙁 )

  17. Nagyon örülnék, ha újraindulna a program, mert egyedül nehezen szedem össze magam.

    Nagy trükköm nincs, de igyekszem minden nap legalább néhány percet rászánni a háztartásra, lehetőleg nem mindig ugyanarra a területre.
    Ha olyat főzök, ami időigényesebb, akkor két napi adagot készítek.
    Két kicsi gyerekkel vagyok itthon, így egyrészt rengeteg időm van, másrészt egyáltalán nincs… 🙂

  18. Az előttem szólók elmondták az én trükkömet, azaz, hogy mindennek legyen helye, mert ha nincs hova pakolni a dolgokat, már rendetlenség van. a takarítást felaprózom, minden napra jut valami. Mosógép, mosogatógép és főzés együtt megy nálam, du. van a pihi időszak. Ősztől újra dolgozom, akkor még nem tudom, mi lesz, lehet, hogy segítséget fogadok.

  19. Nekem nincs jó ötletem. Sajnos állandóan összecsap a munka a fejem felett. Dolgozom, munka után főzök aznapra, és esetleg marad még másnapra. Mindig elhatározom, hogy hétvégén ezt-meg-ezt megcsinálom, de mindig közbejön valami… Jönnek a gyerekek az unokákkal, néha kirándulni megyünk, stb. Ott a nagy kert, most jönnek a kinti munkák is. Olyanokat szoktam, hogy ha levesbe csinálok reszelt tésztát vagy csipetkét, akkor többet készítek és befagyasztom, hogy legközelebb ne kelljen gyúrni, és hamarabb megfő mint a száraz tészta – de ez hamar elfogy. Nálam már nincs otthon gyerek, csak a férjem, aki pedig sokat segít, de mégsem végzek el sohasem!

  20. Az általános napi tennivalókon kívül (mint pl. mosás, főzés, mosogatás) igyekszem beiktatni mindennap egy kis plusz házimunkát, hogy ne gyűljön össze annyira, hogy óriás nagytakarítást kelljen beiktatni, mert azt 4 gyerek mellett nem tudom kivitelezni, hogy egy egész nap (vagy kettőt) takarítgassak. A gyerekek bevonását viszont nem igazán sikerült még eddig rendszeresíteni, pedig nagyon szeretnek segítkezni ők is, de annyi dolga van egy gyereknek is manapság… 🙂
    Szívesen csatlakozok én is a 20 napos programhoz, ha indul, mert ugye mindig van olyan, hogy kimarad ez-az, úghogy hajrá! 🙂

  21. Igyekszem mindent a helyére tenni, nálam a rendetlenség a fő gond nem a tisztaság. Van, hogy több dolgot csinálok egyszerre, “kellemest a hasznossal” pl. fogmosás közben kitakarítom a mosdókagylót. Több napra előre főzök. Van hova fejlődnöm…

  22. Elosztjuk a házimunkát, volt, hogy listát is csináltunk testvéreim között és gyűjtöttük a “pipákat”. 10 pipa 100 Ft. 🙂 Ez még motiváló is volt és mindenki jól járt 🙂

  23. Hozzátenni már nem tudok az előzőekhez. A mindent- azonnal-a-helyére-ha-már-nem-kell és a logisztika (több párhuzamos tevékenység gondos tervezése, hogy fedett időben több mindent el lehessen készíteni), többféleképpen befejezhető ételek kicsit nagyobb adagban, ez az, ami segít. De sajnos ezzel együtt sincs sose rend, főként azért, mert vállalkozóként próbálok megfelelni a megrendelőim akár teljesíthetelen igényeinek is, a kert meg ugye nem vár, hiába akarnám novemberben szedni a borsót, mert én akkor érek rá.
    Talán az is segítene, ha le tudnám vetkőzni az “ez még jó lesz valamire” beidegződést – bár ebben sokat léptem előre az utóbbi években és igyekszem megszabadulni dolgoktól. Kidobás csak a legvégső utáni eset lehet, mert nagyon szívemen viselem a környezet védelmét és a jövő generációk megvédését az őrült mennyiségű szeméttől és az erőforrások felesleges pocsékolásától.
    Nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, hátha segítene, mert a lelkem mélyén szeretnék szép rendet.

  24. Nagyon szeretem a mikroszálas portörlő kesztyűm, végigsimogatom a házat és kész is. Kevésbé környezetbarát az alkoholos eldobható kendő, de mindig kéznél van és gyors. Ruhafehérítéshez nekem a szódabikarbóna nagyon bejött. Vízkőoldáshoz már kifacsart citrom belső részével áttörlöm a csaptelepeket, nagyon hatásos. 20 napos programot várnám, bevallom az előzőt napi szinten nem tudtam teljesíteni

  25. Nekem a heti takarításhoz megvan a sorrend, hogy melyik helyiséget melyik után, azon belül mit csináljak. Én is igyekszem bevonni a gyerekeket. Sajnos a gond az, hogy nem kerülnek a helyükre a dolgok, és nincs is olyan jól kialakítva, hogy minek hol a helye. Azt hiszem, nagy hasznát tudnám venni a könyvnek. Ráadásul újra dolgozom, és a heti mindennapi meló után hetente 1x, szombaton takarítok, mosok, főzök, jól ki vagyok facsarva a nap végére! Jó lenne egy-két jó ötlet erre nézve is.

  26. Én ugyan még nem vagyok gyakorló háziasszony, így csak anyukám egyik módszerét tudom elmesélni. Ő azt szokta csinálni, hogy egyszerre megpucol sok hagymát, vagy felvág sok répát és amit akkor nem használ fel, azt lefagyasztja kisebb zacskókban, így később csak elővesz egy adagot 🙂 Remélem így is ér a jelentkezés 🙂

  27. Módszerem nincs, viszont selejtezésben profi vagyok, kíméletlenül mennek a ruhagyűjtő konténerekbe a nem használt darabok. Közös takarítást szoktam meghirdetni, ilyenkor én elveszek a részletekben, míg a férjem egy óra alatt összerántja a lakást. Egy ilyen akció után mindig próbáljuk fenntartani a rendet, ami egy ideig megy, aztán ismét eluralkodik a káosz…Gyerekeket próbálom bevonni, mosogatógépből való kipakolás már megy 🙂
    20 napos programot szeretném!

  28. A napi munkából fáradtan hazaérve elindítom amit lehet, pl.mosógép, mosogatógép, felteszem ha olyan a vacsora, majd beállítom az órát és 15 max. 20 percig szundikálok. Nem alszom, csak kikapcsolok. Ez luxusnak tűnhet, de addig is mennek a dolgok, nekem pedig ez olyan mintha feltöltötték volna az elemeimet, utána sokkal több mindent tudok elvégezni, tovább fennmaradok és energikusabb vagyok, mint amikor erre nincs időm.

  29. Mindig elpakolok mindent, nekem nagyon fontos a rend. A gyermekeimet is erre nevelem. Másik praktikám, hogy előre eltervezem, hogy mit főzők, így tudatosan vásárolok, nem akkor kell azon gondolkozni, hogy mit főzzek, és esetleg elfutni a boltba, amikor már kezdhetném a főzést.

  30. Nehéz újat mondani az előttem szólók után!Ami alapvetően megkönnyíti a mindennapokat, ha kevés a tárgy, amiknek viszont megvan a helye, ahová használat után visszakerülhetnek. Én most vagyok kíméletlen szelektálásban, ami nem könnyű 3,5 gyerek mellett (májusban érkezik az utánpótlás). Igyekszem megtervezni előre a teendőimet, hogy minél kevesebb üresjárat legyen. Főzéskor én is több adagot főzök egyszerre, hogy a fagyasztóba is kerüljön (sajnos végesek a kapacitásaink). Vasalni én sem vasalok, szépen teregetek és hajtogatom a ruhákat.

  31. Kicsit irigykedve olvasom, hogy Ti milyen ügyesen beosztjátok a házimunkát. Nekem időnként összecsapnak a fejem fölött a hullámok és minden hétvégére marad. Az előre főzéssel igyekszem magamnak segíteni…de ez sem mindig sikerül.

    Szóval én részemről szívesen fogadnám a 20 napos programot. Másokkal együttműködve hátha nagyobb szabályszerűségre állhatok be. 🙂

  32. Én a FLY LADY szerint próbálom szervezni a háztartást. Ez néha kiegészül egy-egy nagyobb takarítással, ha nagyon elkap a lendület. Próbálom a gyerekeket is beszervezni, időnként sikerül is. Egyetlen fix pont van, az esti mosogatófényesítés, azaz rendrakás a családközponti bázisán, a konyhában.

  33. Nincs trükk, egyszerűen csak csinálom, amit meg kell csinálni.
    Engem nem lelkesít a takarítás, de van amit meg kell csinálni és kész. Az a baj, hogy elpocsékolt időnek érzem, amit rá kell fordítani. Bármi mást, főzés, mosás szivesebben csinálok bármikor. Egyelőre még csak a férjem segít, a gyerekeknek nagyon sok plusz elfoglaltságuk van (zene, tánc, szakkörök), de sokszor az is nagyon jó, ha csak kiporszívóz helyettem. Mondjuk reggelente mindig a férjem mosogat, meg persze délben is elintézi maga után. Ismerek olyan pasit. aki azt sem tudja mire való egy konyharuha, szerencsére az enyém nem ilyen.

  34. A nappali gyors-takarításakor megadok egy számot, hogy a gyerekeknek hány dolgot kell elrámolniuk (pl. 15 dolgot), és – tapasztalat! – azt is megadom, hogy legalább hány “nagy” dolognak kell benne lennie. Mert ugyebár egy ceruza, meg egy papírfecni is egy dolog, meg a doboz, és a belevaló kisautók is egy… Meglepően sikeres is tud lenni az akció 🙂

  35. Nekem nincs praktikám. Amit meg kell csinálni, azt meg kell. Nincs mese, mert megesz a kosz. Ên is kíváncsi vagyok a 20 napos programra.

  36. En kezdo anyuka vagyok es jol eluszok mindig… Es a 7 feju sarkanyt se sikerul legyoznom! A praktikaim csak lanykorobol valoak pl.: tobb adagot fozok, lefagyasztom, este elpakolok, a gyerek furdese alatt gyorsan attorlom a szanitert, de persze vege lathatatlan… Varom a husz napos kepzesr!!! Es bizom a szerencsemben!

  37. Rajtam is az egyszerre több adag főzése szokott segiteni (spagetti alap, töltött paprika, töltött káposzta stb.), akkor egy része megy a mélyhűtübe. De szoktam pogácsának való tésztát is dupla adagban bekeverni, amit szintén mélyhűtök. És hogy ne legyen oltári rendetlenség, igyekszem használat után mindtent a helyére pakolni. A konyhában a főétkezáseket kivéve, aki ezeken kivül étkezik, megtanulta,hogy elpakol maga után, sőt el is mosogat vagy bepakol a mosogatógépbe.Ez számomra nagon nagy segitség, és büszke vagyok hogy megtanultak a FIÚK.

  38. Én ritkán főzöm előre, de a sütőt ha bekapcsolom, több dolgot is megsütök, akár 1-2 napra. A takarításban a legdurvább helyen dolgozom, max 20 percet naponta+mosás, vasalás. Arra figyelek, ha rendetlenség van, az renszerezett legyen, amíg a helyére nem kerül. Elolvasnám a könyvet 😉

  39. Rantott husbol tobbet sutok, lefagyasztom. 15 percre sutobe teszem, addig felvagok egy jegsalatat es repat reszelek es keszen van az ebed. 🙂

  40. Bevallom: utálok takarítani! 🙂 Persze utána nagyon jó érzés a tisztaság-illat. Nekem inkább az jön be, ha minden nap csinálok egy kicsit, mint ha halogatom és egyszerre rám szakad az egész. Nálam nincs nagytakarítás. 🙂 Főzni szeretek, abban inkább csak az idővel spórolok annyiban, hogy nagyobb adagokat főzök és lefagyasztom, ha van rá mód.

  41. Mindennek az alapja szerintem az, hogy ha kevés a cucc, pakolni/rendet tartani is könnyebb. Én már nagyon tudatosan próbálok vásárolni, százszor is átgondolom, hogy mit engedek be a lakásba, biztosan szükség van-e az adott dologra. Így a vásárolandó kacatok számát drasztikusan lecsökkentettem. A másik oldal a kacatok kiszelektálása. Szerencsém van, mert hamarosan költözünk, így minden kütyürénk át fog menni a kezemen. Amit egy éve( na jó két éve) tuti nem használtam, megy a dobozokba. Onnan segélyszervezetnek, Vaterára, zsibvásárra, elajándékozom vagy a szemétbe. A bejövő tárgyakat, amiket mi vagy a gyerekek kapnak ajándékba, és nem tetszenek, máris a fenti szempontok szerint osztályozom, így nem kallódnak a fiókokban, szekrényekben.
    A 20 napos gatyábarázót én is szeretném…

  42. Megosztjuk a feladatokat a családban, illetve egyszerre egy-egy adagot végzünk el a házimunkából, így nem tart sok ideig egy alkalom, nem érezzük úgy hogy ráment egy fél vagy teljes napunk. Mindemellett biztosan nagy hasznunkra lenne a könyv! 🙂

  43. Takarításban a sokszor keveset elv vált be a hétköznapokban. Rengetegszer fordul elő, hogy ránézve egy polcra, mosdóra, toalettre átfut az agyamon hogy ezt le kéne törölni- aztán megyek is tovább. Ezért van külön spricni meg szivacs/rongy a stratégiailag fontos helyeken- mint WC, fürdő, konyha, tévé melletti komód fiókja. Minden takarítóeszköznél az vált be, ha kéznél van és kicsi. A porszívót sincs kedvem elővenni, ha hadakozni kell vele és folyton elesek benne.

    Mivel háromszor is meggondolom hogy a vasalódeszkát elővegyem-e, ezért magát a vasalót a konyhaszekrényben tartom. (A konyha-nappali-étkező egyben van.) Ha valakin gyűrött a gönc, leparancsolom róla és a konyhapulton egy erre rendszeresített régi törölközőn (ezt is ott tartom kéznél a konyharuhás fiókban) átvasalom.

  44. Nagyon szeretnék egy ilyen könyvet!!!
    Leülni a kupi tetejére és megvilágosodni, isteni lehet.
    Azt érzem, hogy rengeteg ötlet van, de talán csokorba és módszerekbe szedve, jobban hasznosíthatóbb lenne.
    2 jutalommal motiválható kisfiam van (4 és 8 évesek) és a férjem. Mióta gyerekünk van, minden rám hárult, mondván én úgy is itthon vagyok, csak azt nem vesszük figyelembe, hogy 6 állásom van mellette. Ez eleve ördögi szám:)
    Én kicsi praktikákat használok: hagymából többet és mélyhűtőbe, heti 1 vendég és rend, 2-3 naponta Wc tisztítás, naptárban vezetés, csak 1-1 szegmens rendberakása, megtisztítása.
    Bármilyen ötletet jól fogadok.
    Részt vennék a 20 napos programban, ha tudok mellette dolgozni is:)
    Van 1 szobám, oda gyűjtök minden eladandó dolgot és megfogadtam, hogy naponta csak 1 dolgot, de azt feltöltöm a nettre az eladandó cuccokhoz. Kidobni semmit nem szoktunk, mert sajnos még a 100.-Ft is számít most.
    Gondolkodom egy 100.-Ft-os bolt indításán is, hogy legyen egy 7. munkám:)))))

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük