A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Már többször is találkoztam a recepttel, de mindaddig, míg a múlt héten Zsófi lányom barátnőjének anyukája el nem küldte nekem a receptet e-mailben, nem jutott eszembe kipróbálni. Pedig, ha valamit érdemes, hát ezt mindenképpen. Vendégvárásra tuti befutó, senki sem fogja elhinni, hogy mindössze öt perc munkát fektettünk bele. És nem, nem kell bele liszt!csokis2   A hozzávalók listája nagyon rövid:

35 dkg csoki (ét, én 70%-osat használok)

10 dkg vaj

6 tojás

+ reszelt narancshéj, ha ínyenckedni is szeretnénk  

A teendőnk:

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokosra. Olvasszuk fel a csokit a vajjal együtt (mikróban vagy gőz felett).

2. Keverjük bele a tojássárgákat.

3. Verjük kemény habbá a fehérjéket, és forgassuk a csokiba. Most tegyük bele a narancshéjat is, ha szeretnénk.

4. Öntsük a masszát egy sütőpapírral bélelt kisebb tepsibe (kb. 20×25 cm), és süssük 20-25 percig. csokis3 Ha nagyon brillírozni akarunk, tálaláskor szaggassunk köröket a tésztából, csak aztán vigyázzunk, nehogy túl sok leeső részt kelljen megennünk kénytelen-kelletlen. Nem lesz könnyű ellenállni, most szólok. csokis7  

Ajánlott cikkek

13 Hozzászólás

  1. Én megcsináltam, tényleg gyors lett. Csak kicsit megégettem a tetejét.
    Én is hiányoltam a lisztet, de megsült. Finom lett 🙂

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük