A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

A nyári szünet alatt nekünk, szülőknek azt hiszem az a legnehezebb feladatunk, hogy értelmes időtöltést találjunk ki rengeteg szabadidővel rendelkező gyermekeink számára.
Mert ugye, nem akarjuk, hogy naphosszat a tévé, a számítógép előtt kockuljon a gyerek, a házimunkában való részvétel korlátozott ideig mehet, de nyilván nem naphosszat,vannak programok is, persze – és akkor még mindig marad pár óra, amit hasznosan kellene eltölteni. Erre kínál jó alternatívát az okosjatek,hu: a weboldalon rengeteg jobbnál jobb társas, logikai, fa, tudományos, építő, kreatív játék közül válogathatunk, és ha megnézitek azoldalt, láthatjátok, hogy nagyon jók az áraik. Két játékot kaptam tőlük tesztelésre (igen, ez is egy ilyen csúnya barterügylet), az egyik azért jó, mert egyszemélyes, egy unatkozó gyereket jó sokáig leköt, a másik pedig kis helyen is jól elférő társas kártyajáték, a sokak által ismert Babszüret. Mi most találkoztunk vele először.



Ez a játék, amely a Lonpos 101 nevet viseli, kétféleképpen játszható: a képen látható fekete dobozka tetején piramis építhető, összesen kb. 30 féle módon a különböző alakzatokban rendelkezésre álló golyókból (ezeken az alakzatokon nem lehet változtatni, ugyanúgy, mint a tetrisben). A dobozka belsejében pedig téglalap rakható ki, az kétdimenziós feladvány, abból van 72. Egy kis füzetecske jár hozzá, amelyben különböző nehézségi fokokban találjuk a feladványokat: a fokozatnak megfelelően bizonyos szintig meg van adva, hogyan kell rakni az alakzatokat, hogy megkapjuk a kívánt végeredményt – amihez aztán nekünk kell már okoskodni a végén.
Nagyon klassz logikai játék, a kombinációs készséget, illetve a piramisos verzió a térlátást is fejleszti.

Bogyót is nagyon érdekli…

A másik játék, a Babszüret szabályainak értelmezése eleinte okozott némi nehézséget, de aztán Virágék segítségével leküzdöttük, és dacára annak, hogy 12 éves kortól ajánlott, a lassan 9 éves Zsófi is pillanatok alatt megértette, mi a teendő. 2-5 játékossal játszható, babokat kell termeszteni, azokkal kereskedni, és minél több tallért gyűjteni. Aki mondjuk nem tud nekiállni egy Catan telepesei partinak, ami nekünk 3 óra volt elsőre, annak ezt nyugodtan ajánlom: itt is van stratégia, kell rajta gondolkodni, de egy óra alatt tuti lefut a játék. Erről nincs fotóm, mert aktív résztvevője voltam a partinak, és megfeledkeztem a dokumentálásról…

Nektek melyek a kedvenc családi játékaitok?




Ajánlott cikkek

12 Hozzászólás

  1. Nekem még kicsik a gyerekeim (3,5 és 2), de már próbálkozunk nekik való társasokkal játszani. Van olyan, amit már a 2 éves is ügyesen játszik. Nagyon szeretik pl. a castle logixot, kis segítséggel a lányom már a nehezebbeket is megcsinálja, a könnyűekkel kicsi fiam is elbír.

  2. A mi kedvenceink most a Ravensburger különböző állatos játékai. Állatetetős -itt kis kártyákkal kell megetetni az állatoknak, a kártyákon természetesen a megfelelő eleség képe-, Fit und clever -dominó, amiben a képek alapján összetett szavakat gyártunk, és a helyes szavaknál ügyességi feladatot is meg kell oldani-, van egy sajtdobálós-egeres, és az abszolút kedvenc a “Nachbarns Kirschen”, amiben a szomszéd kertjéből kell pecabottal elhalászni a cseresznyéket. Ezek azért jók, mert a gyerekeink kettőtől kilenc évig értik mindegyiket és élvezik is. És persze mi is.:-)))Felnőttként -ha van idő néha- a Scrabble a nyerő már hosszú évek óta…

  3. Nálunk is kicsik vannak, nagy kedvenc a Carcassonne gyermekei.Azért nagyon jó, mert nagyon egyszerűen is lehet játszani, és ahogy nyiladozik az értelmük, rájönnek maguktól a jó lehetőségekre. És nem utolsó sorban felnőtt fejjel is egész élvezhető. A nagyoknak való kedvenceimet nem kezdem sorolni, mert rengeteg van 🙂

  4. Kisebb gyerekkel Tibet, Frank’s zoo. Nagyobbakkal Alhambra (alapjáték). Módosított (könnyített) szabályokkal kicsikkel is megy a Ticket to Ride. Jó még a Vigyázz6 (Junior is van, kicsiknek szuper, de 8 éves már tud a felnőtt verzióval is játszani). És vannak még jobbnál jobb játékok, amik nálunk sajnos nincsenek. Pl.: Zoloretto, Carcassone.Erika

  5. Mi már elég nagyok vagyunk (34,30, és 27) mondhatnánk úgy is hogy felnőttek :), de ha összejön a család akkor Catan, vagy Rizikó,egy családi borozással egybekötve. Amikor kisebbek voltunk, akkor lego volt minden mennyiségben, gazdálkodj okosan, és rengeteg kártyajáték.

  6. A golyós játék megvan, és tényleg jó. A nagyobbik fiam minden ilyen logikai játékot megvetet velünk. Van egy sütikirakós, jegesmedvés, egy amiben kis a golyóshoz hasonlóan egymáshoz rögzített körszeleteket kell mozgatni, hogy kijuss. Sajna a neveiket nem tudom, mert van hozzájuk egy útitasak. Meg az a magyar játék, amiben fakockákat kell felépíteni piramis alakzatban és az nyer, aki az utolsó fakockát felrakja a piramis tetejére. A kétszemélyes után megvettük a háromszemélyest is, mert én is élvezem.A Carcassone tényleg nagyon jó, meg a parasztos Finca, de a Catantól én hülyét kapok, nem szeretem, ha egy társasjáték túl sokáig tart (legalábbis tovább, mint a kinevetavégén). :o)

  7. Nekünk is meg van a Lonpos, 6-60 éves korig az egész családban kézről-kézre járt. Mi nagyon szeretjük a Catant, de a legnagyobb sláger a Bang, pedig már 1,5 éve vettük, és a Monopoly most újra nagyon népszerű lett. A gyerekek annyira nem, de mi nagyon szeretjük a Carcassone-t. Logikai játékból még a Tantrix ami nagyon tetszik a gyerekeknek. F. Gabi

  8. Az egyszemélyes kedvenc nálunk a Rushhour, mindenki szereti, kicsitől a nagyiig.Bár 8 éves kortól ajánlják,akkor 4 éves gyermekünk is lelkesen játszott a kezdő fokozattal :-)http://www.okosjatek.hu/Rush_Hour_Thinkfun?keyword=rushKözös társasjátékunk a Ki az úr a tengeren? nevet viseli, de sokszor azért nem kerül elő, mert hosszadalmas az előkészület és maga a játék is.Fiam barátainak van honfoglaló társasjátékuk, nagy kedvenc lett, úgy látszik nekünk is be kell majd szerezni.

  9. Amikor kapták a rush hour-t még csak négy éves volt a lányunk. De azóta is ez a legkedvesebb egyszemélyes fejtörő játék, amit az egész család és a vendég gyerekek is nagyon kedvelnek. (Csak az előbb nem akartam ilyen hosszan írni, de elolvasva, kicsit érthetetlen volt a megfogalmazás ezért gondoltam kijavítom magamat.)

  10. Nekünk (7, 10, 11 éves gyerekek) évek óta bejön a Café International, Labirinth (van egy olcsó és szórakoztató kártyás változata is) és a Piatniktól a Sárkányparádé. Kibírható hosszúságúak, van stratégia és mégsem kiszámítható. Mi ezeket szeretjük. Játszatok sokat! És ajánlom a szellemlovas.hu oldalt. Vásárolhatsz, bérelhetsz és kipróbálhatsz játékokat.

  11. Most fedeztem fel a Dixit c. játékot, nagyon élveztük, nagyobb gyerekeknek való. A saját gyerekeimmel a Csupa csupasz tyúkeszű, meg Carcassone gyermekei, marokkó és uno kártya fut nagyon.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük