Több kérdés is érkezett/érkezik hozzám cukrászságommal kapcsolatban, úgy gondoltam, most néhány bejegyzést ennek szentelek: elmesélem, hogyan lettem cukrász, megmutatom, hol kaphatóak a süteményeim, és majd az üzemet is láthatjátok.
Kaptam leveleket azzal a kérdéssel, hol szereztem szakképesítést; nos, én még ifjú koromban vendéglátó szakközépbe jártam – így kerültem Keszthelyre -, és az érettségi bizonyítvánnyal együtt a szakács, felszolgáló és egyéb vendéglátós szakmák mellé cukrászatból is kaptam képesítést. Azonban soha, soha, soha nem gondoltam volna, hogy ezt a papírt – mert akkor még valós tudásról nem beszélhettem – valaha is felhasználom majd.
Hogy mégis így esett, az csak a véletlennek köszönhető – már aki hiszi, hogy van véletlen. Közel tíz évig újságíró voltam különböző lapoknál, ám Zsófi, a negyedik gyerek születése után otthon maradtam, tulajdonképpen nem dolgoztam – és ekkor fogtam bele a blogírásba. Teltek az évek, és nem igazán találtam magam. Alkalmi munkáim adódtak, de olyan igazán komoly sokáig nem. Vendégként gyakran megfordultunk a város (mármint Keszthely) legjobb kávézójában, ahol sokszor beszélgettünk a tulajjal kajákról, sütikről, mondta többször is, hogy egyáltalán nincs megelégedve a süteményeivel, túl nagyok, túl édesek. Aztán egy reggel – másfél éve történt, január vége felé – a szokásos kávét követően épp távozóban voltunk, mentem volna ki az ajtón, amikor utánam kiáltott, hogy “nincs kedved süteményt sütni nekem?” Két másodpercet gondolkodtam, és azt mondtam, hogy “de, van”.
Hát így kezdődött.
Aztán a folytatás: onnantól kezdve minden nap sütisütés, elvétve egy szabadnap. Rengeteget próbálgattunk, csiszolgattunk, kísérleteztünk, folyamatosan újítunk – és ezeket azért mondom többes számban, mert többnyire konszenzusos alapon döntünk egy süti mellett. Kóstolunk, megbeszéljük, ha kell, változtatunk. Soha nem adok ki olyan sütit a kezemből, amit a családom elé nem tennék oda; a tejszín nálam valóban tejszín, a vaj vaj, és nem margarin, és még sorolhatnám. Előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy szerettem volna, olyankor a gyerekeim örülnek, mert a selejt hazavándorol. Igazi alkotómunka ez, az örömeivel, kudarcaival együtt, és minden mélyponton átlendít a vendégek visszajelzése, hogy ilyet ők még soha. Vagy csak a nagymamánál.
A jó sütinek idővel híre megy, így történt ez velem is, és bővült azok köre, akik szerették volna a sütimet a kínálatukban tudni. Mindegyik helyre büszke vagyok, ahol a termékeim által “jelen vagyok”, mert egyezik a szemléletünk: minőséget kell adni a vendégeknek, és ebből nem szabad engedni. Az alapanyagok legyenek kiválóak, a munkánkban legyen benne a tudás és a szív – mindig lesznek, akik ezt értékelik.
Hát ez volt a kezdet, a következőkben pedig bemutatom a helyeket, ahol megkóstolhatjátok a sütiket.
