A cukrászda telefonszáma:

06 30 147 8870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Igen, igen, tojásleves!
Ne gondoljátok ám, hogy magától értetődik. Senki sem születik úgy, hogy kívülről vágja a tojásleves receptjét. Meg aztán lehet azt rosszul, jól és még jobban készíteni.
Megmutatom, én hogyan főzöm. Az enyéim szeretik. Erik, a kis unokaöcsi például (a képen), aki nővérével együtt nálunk vendégeskedett a héten, közölte, hogy nála a tojásleves „az első helyre ugrott”, ami azzal is együtt járt, hogy – idézem – „a palacsinta pedig visszaesett a negyedikre”.

Hozzávalók:
3 ek olaj
1 kis fej vöröshagyma
2 ek liszt
2 tk pirospaprika
2 l víz
1 kk őrölt kömény
2 babérlevél
1 áttört fokhagymagerezd

bors
2 tojás
1-2 tk ecet

A hagymát apróra vágjuk. Kevés olajon dinsztelni kezdjük, majd megszórjuk a két ek liszttel, és világos zsemleszínűre pirítjuk.

Amikor halvány zsemleszínű a liszt (semmiképp se égessük meg, amellett, hogy rossz íze van, az az egészségre is ártalmas), az edényt lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával a hagymát, azonnal elkeverjük, és felöntjük a vízzel. Mindezt azért kell gyorsan véghez vinnünk, mert ha a paprika megég, az egész levesünk keserű lesz. A levest jól elkeverjük habverővel, hogy ne maradjon csomós, sózzuk, fűszerezzük a babérlevéllel, köménnyel, borssal és a fokhagymával, majd lefedjük, és lassan forraljuk kb.15 percig, hogy az ízek jól összefőjenek.

Ezt követően kihalásszuk a babérlevelet, és botmixerrel egyneműsítjük a levet, különösen akkor, ha olyan finnyás gyermek van a társaságban, akit zavar a levesben úszkáló hagymadarab.
Csipet sóval felverjük a két tojást, és folyamatos kevergetés közben a forró levesbe borítjuk. Forrni hagyjuk még 1-2 percig, az ecettel kicsit pikánsra savanyítjuk, majd elzárjuk alatta a lángot.
Tálalás előtt várjunk vele legalább 15 percet, úgy lesz az igazi.

Ajánlott cikkek

15 Hozzászólás

  1. Nálunk ha gyors leves kell általában ez készül.Én mikor végeztem vele még beleütök 3-4 egész tojást, szépen egyben megfőnek fedő alatt, úgy hogy alatta már csak hűl a lap.Rajtam kívül mindenki kéri.

  2. Gyerek kori kedvencem volt, keresztanyám készítette. Én ritkán főzöm, fiam nem szereti. Nem jutott eszembe, hogyan kell, a Horváth Ilonka szakácskönyvből néztem ki.Erzsébet

  3. Jééé nálunk ez a leves „suhintott” néven fut. A tojáslevesbe mindig van egész tojás is. Úgy örülök, hogy máshol is ismerik, főzik és szeretik ezeket. 🙂

  4. Felénk nem ez a suhintott leves, hanem az alábbi:Vízben felteszik a zöldségeket, só, bors, fűszerek. Majd a tésztát. Összefőzik az egészet. Felmelegítik a zsírt, pirospaprikát szórnak bele, majd a levesbe öntik. Ez ad egy sercegő, „suhanó” hangot. Ha öntés közben „suhan” az étel, akkor lesz jó a leves, ha nem akkor valami nem stimmelt az elkészítésével. (Persze akkor is meg lehet enni, csak nem lesz az a jellegzetesen finom, suhantott íze.)

  5. Én imádom gyerekkorom óta. Mi jellemzően egész köménnyel készítjük, úgy hogy a köményt a liszttel együtt pirítjuk le. Van aki ezért nem kedveli a családban, mert ropog a foga alatt a kömény 😀 Én azért szeretem azt is. Van hogy tojást sem teszek bele, és jó sok pirított kenyérkockával esszük. Az én kedvenc variációm: római köménnyel készítem, mennyei az íze 🙂

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük