A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Rendszeresen adódnak olyan helyzetek, amelyek arra tanítanak, hogy ne a saját ízlésem szerint gondolkodjam csak a sütiket illetően. Ez persze nehéz, amit nem szeret az ember, azt nem szívesen készíti – én a családomnak 15 évig nem sütöttem májat, most már a libán (na persze), a csirkén, a kacsán és a borjún túl vagyunk, szeretjük, sertést és marhát viszont egyelőre továbbra sem sütök, csak majd ha valami komoly behatás ér, amely kimozdít viszolygásomból.

No de a süti.

Egyszer, egyetlen egyszer készítettem egy gesztenyés paleo sütit. Az alja úgy nézett ki, hogy habosra vertem (nagyon, géppel) 3 tojást 3 ek nyírfacukorral, belekevertem 17 dkg kókuszreszeléket és egy kis szódabikarbónát, illetve 2 evőkanál kakaóport. 170 fokon megsütöttem egy 26 centis kapcsos tortaformában.

Eddig egyszerű volt.

Jött a gesztenye: a natúr gesztenyemasszának olyan az íze, mint a fűrészporé. Egyszerűen kell bele a rum és a cukor. Nos, én ezt a natúr masszát fellazítottam előbb 2 dl, majd még 2 dl habbá vert cocomas-szal, azaz kókuszkrémmel, a cocomashoz tettem nyírfacukrot, hogy legyen valami édessége majd; belekevertem a gesztenyét, megkóstoltam, és megállapítottam, hogy ez valami rettenetes rossz. Még kevertem bele pár szem meggyet, hátha, és azért összeraktam a tortát.

Másnap elvittem a kávézóba, és felszólítottam a tulajdonost, hogy ilyet soha többé ne kérjen, mert ez részemről vállalhatatlan. Le sem fotóztam. Ő sem.

Csakhát.

Van egy hévízi hölgy, aki rendelt már nálam paleo sütit, nagyon hálásan sms-ben vissza is jelzett, hogy imádták; aztán egyszer csak ismét hívott, hogy evett a kávézóban valami nagyon finom gesztenyéset, és azt szeretné kérni.

– Á, biztos a karamellás gesztenyés – mondtam erre, mert azt mindenki szereti, aki megkóstolja: kakaós tészta rummal és narancslével átitatva, rajta karamellás-mascarponés gesztenyekrém még tejszínhabbal is lazítva, és ez az egész finom csokival leöntve. Huhh.

– Biztosan az – mondta a hölgy, és kérte is a tortát szombatra, anyukája szülinapjára – de, mint mondta, pénteken eljönne érte.

Rendben, mondtam.

Pénteken dobozban vittem a hölgynek a tortát, kicsit beszélgettünk, és nekem akkor esett le, hogy nemcsak ő paleózik, de az egész családja.

– Ööö… – mondtam erre -, ez nem paleo ám…

– Nem?! Hűha, az baj! Én azt hittem, maga csak paleo sütiket készít…

Nos, tisztáztuk a félreértést, és világossá vált számomra, hogy a hölgy azt a gesztenyéset szeretné, ami felől mindenkit megeskettem, hogy olyat soha nem rendel.

– Az valami fantasztikus – nyomatékosította -, két szeletet ettem belőle egymás után.

– Hát, akkor holnapra…megpróbálom… – mondtam tanácstalanul, mert a receptre nem emlékeztem. Fogalmam sem volt, igyekeztem eltemetni emlékezetem mélyére, sikeresen. Felhívtam a kávézót, ők is csak arra emlékeztek, hogy ezt nem szabad kérni, de hogy hogyan is nézett ki a torta, senki nem tudta.

Úgyhogy, az intuíciómra bíztam magam. És megcsináltam. A hölgy másnap délelőtt elvitte. Aztán egy óra múlva küldött egy sms-t:

“Isteni volt a torta, már meg is ettük. Köszönjük, G.”

Hát ennyit arról, hogy nem vagyunk egyformák.

Kép nincs a tortáról továbbra sem.

 

Ajánlott cikkek

1 Hozzászólás

  1. Meg minden viszonylagos. Ha a hölgy nem süt egyáltalán, akkor paleósként, pláne kis településen nincs sok választása. Lehet, hogy az eddigi próbálkozásokhoz képest viszonyította. 🙂

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük