A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Tudom jól, hogy korosztálytól függetlenül sokan vagyunk elégedetlenek a súlyunkkal. Fogyókúra, diéta, életmódváltás – divatos hívószavak ezek, amelyek hozzák a várt kattintásszámot, mert a korszellem azt követeli meg tőlünk, a nyugati civilizáció nőtagjaitól, hogy maximum 40-es méretet hordjunk, a BMI-nk legyen 25 alatt.

Sokan nem férünk bele ebbe a dobozba. Azon gondolkodtam – egy újabb fogyókúrát tervezgetve -, hogy mekkora hülyeség az, hogy évtizedek mennek el az életünkből az önmagunkkal való folyamatos elégedetlenség miatt. Hogy nem tudjuk elfogadni azt, ami van, folyamatos problémának látjuk, felnagyítjuk, és ezért sok jó dolgot nem, vagy csak alig veszünk észre.

Persze, más dolog az, amikor a túlsúly egészségügyi problémákat okoz; de ha nem, miért ne lehetne boldogan élni 3XL-es mérettel?

Tudtátok, hogy húsz évvel ezelőtt a modellek testsúlya mindössze 8 százalékkal volt kevesebb, mint az átlag nőé? Ma pedig 23-mal. A divatházak a 42-es méretet már nagy méretnek, “plus size”-nak tekintik, így is kezelik, amire azt mondom, húzzanak el a sunyiba. Miért kell felcímkézni a nagyobb méreteket, sőt, külön részlegen elhelyezni, hogy na helló, ez itt a kövérek része, miért kell különbséget tenni, mondhatnám, diszkriminálni azokat, akik kinőttek az M-es méretből? Aki túlsúlyos, az más bánásmódot érdemel?

Van itt Keszthelyen egy klassz butik, szeretem, jó cuccokat hoznak bele Olaszországból – de előre folyik rólam a víz, amikor bemegyek oda, mert tudom, hogy a ruhák 95%-a nem jó rám. Hogy át fogok élni egy csomó kellemetlen pillanatot a próbafülkében, mert azt hiszem, hogy na, ez jó lesz, de nem az. Attól meg kifejezetten viszolygok, hogy de hát van itt egy-két “lebernyeg” – könyörgöm, abban plusz két mérettel nagyobbnak nézek ki! Csinos szeretnék lenni olyan ruhákban, amilyeneket ott látok az állványokon – csak épp nekem 46-os kéne. De az nincs. Pedig nézzétek; csúnya?

a75
Forrás

Vagy ő:

a75
Forrás

Mennyivel több élet árad ezekből a modellekből, mint anorexiás, csontsovány kolléganőikből! Igazi nők, nem bábuk, de azért rajtuk ott lóg a címke, hogy “plus size”.

a75
Forrás

Nem tudom abbahagyni…

a75
Forrás

És a poént a végére:

a75
Forrás

Érdemes ilyen plus size fotókat nézegetni… mert így én is ki tudok nézni, és amit látok, az tetszik!

Ajánlott cikkek

11 Hozzászólás

  1. Lehet boldog, de minden plusz kilónak egészségügyi kockázata van… diabétesz, kardiovaszkuláris megbetegedések járnak a 3XL-hez… szóval az az ideális bmi nem véletlen van meghatározva úgy, ahogy. nem kell mindenkinek modellalkatúnak lennie persze, de érdemes figyelni. nem a látszat miatt.

  2. Igazad van Zita, de elsősorban nem erről szólt a post. Nem azt reklámozza, hogy együk magunkat betegre. 🙂
    Én is rettentően utálom, hogy a 44-es méretemmel be sem megyek butikokba, mert az XL-nek címkézett méret is akkora, mint egy 38-asnak megfelelő.
    Valószínűleg ezért néznek ki a fiatal lányok is sokan úgy, mint a kötözött sonka, mert felveszik az egy-két számmal kisebb harisnya szerű nadrágot a rövid felsővel, és az egyébként nem kövér kislány úgy néz ki, mint egy hurkareklám.

  3. Szerintem sok összetevős ez a kiló-dolog.
    Zita biztos jobban tudja,de 35 után lelassul az anyagcsere,és a klimax is egy hullámvölgy….
    Mindenkinek saját felelőssége és lehetősége,hogy akarjon vékonyabb lenni,és ez sikerül,vagy nem.
    Nagyon meghatározó a gének által örökölt alkat-hisz az egyik nő ugyanannyi kilóval sokkal karcsúbbnak látszik,mert van dereka,mig a másik egyben hasáb.
    Gondolom,az alap téziseket szinte mindenki ismeri:
    Kerüljük a lisztet,cukrot,ne együnk 5 után,mozogjunk.
    Mégis,vagy van valakinek indittatása és ereje akarata végig csinálni egy életmód váltást,vagy elfogadja magát úgy,ahogy van.
    Én is inkább nőnek nézem azokat akik nem deszkák,de a környezetemben is látom,egy családon belül is mennyi örökölt variáció van.
    Zita,talán Te is úgy gondolod,hogy azért a legfontosabb,hogy az ember lánya el tudja fogadni amit a tükörben lát,nem?

  4. Nyilvánvaló, hogy nem a mozgásszegény és zabálós életmód mellett kampányolok – én is azon vagyok, hogy rendszeresen mozogjak, és figyelek arra, mit eszem. Engem az bánt, hogy úgy vannak megosztva ezek az áruházak, mint az iskolában: “akikre büszkék vagyunk”, “akiktől javulást várunk”. Hát ne már.

  5. 36-os méret, 50kg alatti vagyok. Így is lehet valaki nőies, életrevaló, vidám. És 42-es méret felett is lehet valaki se nem nőies, se nem életvidám. De nem ragozom, biztos bal lábbal keltem fel. Megyek sütit sütni. 🙂

    1. Nem, nem, nem arról beszéltem, hogy vékonyan nem lehet valaki boldog – hiszen az egész világunk arról szól, hogy aki vékony, AZ boldog. 😀 Szándékosan kerültem a vékonyakat sértegető sztereotípiákat, mert 1. nem vagyok irigy, 2. nem verseny. Én csak azt szeretném, ha ruhavásárlásnál nem indulnék helyből hátránnyal azért, mert nem 36-40 közé esik a méretem. Nekem is van 34/36-os ruhát hordó barátnőm, aki abszolút nőies és életvidám.:D

  6. Abszolút megértem a “kifakadásodat”. Én jelenleg 42-es méret vagyok, a három gyerek előtt 38-as voltam, 54 kilóval, abszolút elégedett önmagammal minden téren. Aztán ahogy jöttek és mentek a kilók, a 40 és 42 között ingázva, eleinte megjártam a szégyen és a keserűség minden lépcsőfokát. Volt idő, hogy még egyrészes fürdőruhában sem mertem strandra menni, mert a női magazinokban folyton a modellek jöttek velem szembe, meg a diéták, meg a ruhák, amiket nem tudtam felvenni, mert úgy álltak rajtam, mint tehénen a gatya, ha az én méretem voltak, ha pedig nem, akkor meg a dudorodó hurkák éreztették, hogy ejnye, bizony, neki kellene állni fogyózni. Na és a boltok: “Ilyen méretben nem tartunk ruhát.” “Hát, ez divatbutik, fiatalos cuccokat tartunk L-es méretig” és egyéb vérlázító sértések. Végül egy napon egy, általam egyáltalán nem kedvelt sorozat epizódja jött velem szembe, ahogy kapcsolgattam és az egyik főszereplő csaj, miután ledagizták, csak annyit vágott az illető fejéhez, hogy “Én szültem egy gyereket! Neked mi a mentséged arra, hogy hájas vagy?” És akkor rájöttem, hogy igen, szültem (akkor még csak) két gyereket, és igaz, hogy ez nem indok arra, hogy elhagyjam magam, de arra sem, hogy magamat minden kínzás és szenvedés, és diéta alá vessem, és hogy úgy érezzem, kevesebb vagyok attól, hogy súlyban többet nyomok. Találtam magamnak a városban olyan boltokat, ahol a 44-es is rendes méretnek számít, és csak oda járok, mert tudom, hogy ott rendes kiszolgálásra számíthatok, vagy interneten rendelek, a strandra is bátran elmegyek, mert akinek nem tetszik, ne nézzen rám, és minden kritikus megjegyzést lepattintok vagy visszaszólok azonnal. A vékony lányokkal nekem sincs gondom, miért is lenne, a legtöbb barátnőm szép és vékony, van olyan alkatú is, mint én, de nem teszünk különbséget ez alapján, egyszerűen azt kellett megtanulnom, hogy nem mérem magam a lapok által cunamiként ránk ontott standardokhoz, hanem csakis magamhoz. Ja, és nem olvasok, csak egy bizonyos női lapot, meg blogokat. És a plus size kitétel szerintem diszkrimináció, akárhogy is nézzük, főleg, ha még külön is helyezik a többi mérettől.
    Egyébként nem eszem hizlaló kajákat, gyümölcsös vagyok, édességektől bármeddig meg tudom tartóztatni magam, havi egy süti az átlagom, cukor nélkül iszom a kávét, teát, kenyeret sem eszem minden nap, akkor is általában egy szeletet, inkább sokat iszom. Majd szépen le is fogyok egyszer, de nem csodamódszerrel meg koplalással, hanem a legkisebb után való rohangálással. Sok sikert továbbra is a bloghoz, maradok szeretettel lelkes és gömbölyű olvasód 🙂

  7. Én 36-os mérettel ugyanúgy szenvedek a butikokban mint te a 46-sal. Nem is járok kisboltokba, csak plázába, ahol senki nem néz próba közben. Mert a súlyom eloszlása nem felel meg a divatnak. Comban, fenékben MINDIG “erős” leszek, ennek megfelelően, fent meg alig van valami (legnagyobb sajnálatomra). Hidd el, ezzel sem könnyű nadrágot venni, hiába a kis méret.

  8. Nekem is nagyon zavaró volt, amikor egy kissé alkalmibb ruhákat áruló butikban egyetlen db 38-as öltözék volt, a többi 36-os (pedig magam 180 cm és 70 kg vagyok).
    Azzal együtt a túlsúly egy nagyon súlyos kérdés, nem néhány kg-ról vagy arról van szó, hogy jól érzi-e magát valaki vagy sem.Mert a 3-4 kg-ból néhány tíz év, és a változó kor, mint nehezített pálya hatására sokszor 30-40 kg többlet lesz. A 60-on túl az a tapasztalatom (bár statiszikainak nem nevezhető), hogy ilyen túlsúlyos volt iskolatársaim és ismerőseim rengeteg gyógyszert szednek cukorra, magas vérnyomásra, szívproblémákra, súlyos műtéteken estek át, pl. szívműtét, csípőprotézis, vagy már nem is élnek – míg azon kevesek, akik őrizzük normál súlyunkat, semmit nem szedünk. Az pedig, hogy idősödve milyen minőségű életet él az ember, rajtunk múlik – de nem akkor kell tenni valamit, amikor már baj van, hanem jóval előtte. Nem tudom, igaz-e, hogy tényleg annyi édességet esznek az emberek, ami a gasztroblogokról átjön, de nem győzök ámulni, amikor ünnepek előtt 10-félét sütnek, aztán nem győznek mit kezdeni a maradékkal. Nagy gond a mozgáshiány is, itt ötvenen felül kevesek sportolnak, míg pl. holland ismerőseim heti min. 6 órában teniszeznek, úsznak, bicikliznek, ha esik, ha fúj, ha fagy. Sőt: tudok olyan 95 éves néniről, aki hetente átbiciklizik a 25 km-re lévő városba a rokonokat meglátogatni.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük