A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Ezt a receptet Anditól, Zsófi lányom barátnőjének anyukájától kaptam, aki sok hasonló gyöngyszemmel ellátott már.

Gyanítom, hogy eredeti összetételében, azaz törökmogyoró liszttel ez a süti még finomabb, csakhogy én azt épp nem kaptam, és nekem minden azonnal kell. Így hát megoldottam finomra őrölt mandulával, és bár nem tudom, milyen lett volna mogyoróval, de így – alig lehet abbahagyni.

a75

Hozzávalók:
15 dkg étcsokoládé (70%-os)
1 dl kókusztej
10 dkg kókuszzsír vagy tisztított vaj
10 dkg nyírfacukor/eritrit
4 tojás
12 dkg  mandulaliszt (eredetileg törökmogyoró liszt

A tetejére:
1 dl kókusztej
10 dkg csoki

1. Melegítsük elő a sütőt 170 fokosra.

2. Verjük fel a 4 tojás fehérjét. Olvasszuk össze a vajat a csokival és a kókusztejjel, adjuk hozzá a nyírfacukrot, a 4 tojássárgáját és a lisztet, majd keverjük hozzá a fehérjét is.

3. Öntsük a masszát sütőpapírral borított 26 centis kapcsos tortafomába, és süssük kb. 25 percig. Ezt követűen vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni.

4. A tetejére való ganache-hoz forrósítsuk fel a kókusztejet, tördeljük bele a csokit, és keverjük simára, addig, amíg szép fényes, barna és egynemű nem lesz a keverékünk. Öntsük a hideg süti tetejére, és hagyjuk megdermedni.

Ha kibírjuk.

Ajánlott cikkek

10 Hozzászólás

  1. Móni Drága, szerinted működhet esetleg karob porral? Csak mert sehol nem találtam ma cukormentes étcsokit… 🙁
    És köszönjük a sok finomságot, a párom mindig a Te sütijeidből választ hétvégén 😀 Imádjuk mindet!!

  2. Ez biztos eretnek kérdés a vérbeli paleosok számára, de azt szeretném tudni, hogy akkor is működik-e a recept, ha a kókusztejet lecserélem sima habtejszínre?
    Előre is köszönöm a választ! 🙂

  3. Kedves Móni! Szeretném megcsinálni ezt a süteményt a blogon található paleo csokoládé receptet használva. Ez így sikerülhet? Mennyi kakaóból kell csinálni a csokoládét, hogy elég legyen? Köszönettel: Klára

    1. Kedves Klára, ezer bocsánat, nem vettem észre a hozzászólásodat…:-( Szóval, egy tortára mi 5 dekás paleo csokit készítünk, vagyis, hogy mindenből 5 dekát veszünk: nyírfacukorból, vízből, kókuszzsírból és kakaóporból egyaránt.

  4. Kedves Móni! Én azt szeretném megkérdezni, hogy a kókusztej az a kókusztej, ami ilyen áttetsző, híg (én csak azt ismerem – Alpro a márka), vagy vmilyen más, esetleg inkább kókuszkrém? Illetve ha cukorral szeretném elkészíteni, akkor vmivel kevesebbet rakjak bele, mint az eritritből?

    1. Szia! Igen, jó a sima kókusztej, bár pont az Alpro-t nem ismerem, de ha van kókusztejszíned éppen, attól még teltebb íze lesz. :-)Cukorból inkább kicsit több kell, bár nem tudom, mennyire vagytok édesszájúak, olyan 12-15 dekát raknék bele.

  5. Kedves Móni! Nagyon szépen köszönöm a receptedet! Nálunk senki sem paleos (én sem), testvéremnek kell tejmentes diétát tartania és az ő szülinapjáta készítettem el (végül a receptet követve nyírfacukorral). Nos, mindenkinek nagyon ízlett, pedig elég finnyás a társaság, főleg ha vmiből kispórolják a fehércukrot, lisztet. Nagyon hálás vagyok neked, biztosan elkészítem máskor is!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük