Mostanában eszembe jut egy-egy villanás a gyerekkoromból, egészen furcsa dolgok.
Az egyik a malachit; volt egy mesekönyvem, amiben sokszor emlegették a malachitet – valaki kapott valakitől, vagy találta -, és nem értettem, hogy hol vannak a malacok? Valamiféle metaforának gondoltam, hogy azt a bizonyos követ – mert az kiderült a szövegkörnyezetből, hogy ilyesmiről van szó – a malacok hitéről nevezték el, és bizony morfondíroztam azon, hogy miben is hihetnek a malacok. Nem tudom, miért jutott ez eszembe, de amikor mindezt szóvá tettem a blog Facebook-oldalán, bölcs ex-padtársam, Sanyi erre is tudott magyarázatot: “mert gyerekkorodban mindent tudtál. (Én legalább is így voltam.) Ezért tudtad, hogy a malachit a malacok hite, akik egy malac istenségben hisznek és a malac templomba járnak, ahol a három kismalac ministrál. Ami miatt ez most az eszedbe jutott, az a jelenlegi társadalmi környezeted morális állapota. (Bár mint kő, a reménység szimbóluma, ami éltessen a jövőre nézve…)”
A malchites könyvet a nagymamáméknál olvastam egy nyáron (ötéves koromtól tudtam, és nagyon szerettem olvasni), és talán ezért jutott eszembe az is, hogy náluk nyáron a teraszon szólt szinte egész nap egy kis táskarádió. Vagy ha nem is egész nap, de ami biztos: a Jó ebédhez szól a nóta, az Időjárás- és vízállás-jelentés, továbbá A Szabó család ment minden nap. A Jó ebédhez szól a nóta alatt ebédeltünk, ez tiszta sor, utána pedig mosogattunk a mamával, ott, a teraszon; egy nagy bádoglavórban volt az áztató mosogatószeres meleg víz, egy másikban az öblítésre való tiszta forró. Ő mosogatott, én öblítettem, aztán ketten törölgettünk, és közben szólt a vízállás-jelentés: “a Duna Gönyűnél apad, máshol árad, hajóvonták találkozása tilos”. Soha nem értettem, mi ez a dolog a hajóvontákkal, meg hogy miért nem találkozhatnak. Egyáltalán, maga szó, hogy “hajóvonta”, sem volt számomra értelmes. De elfogadtam, mint a malachitet, és vártam már, hogy mi van a Marcallal Mórichidánál, apad vagy árad, és találkozhatnak-e szegény hajóvonták. (Egyébként a hajóvonta: a vontatóhajó és a mellékötött vagy utána akasztott úszóegységek összessége. Folyamszűkület esetén nem férnek el egymás mellett, vagy a kis helyen a nehéz irányíthatóság miatt könnyebben fordul elő baleset – hát ezért nem találkozhattak.)
Azon gondolkodtam, mennyire elképzelhetetlen ma már, hogy valaki végighallgasson egy vízállás-jelentést. Hiszen megszoktuk, hogy ha számunkra érdektelen műsor megy, elkapcsolunk vagy lekapcsoljuk, benyomunk egy CD-t, MP3-at, és csak olyasmit hallgatunk, ami feltételezésünk szerint érdekel. Abban az időben pedig hallgattuk, hallgatta mindenki, mert ez volt. Hozzátartozott az ebéd utáni időszakhoz, hogy elhangzik a vízállás-jelentés, és én sem kérdőjeleztem meg soha, hogy tulajdonképpen mi a túrónak hallgatjuk mi ezt, amikor semmi közünk hozzá. Gondolataimban megjelentek a hajóvonták, amint sündörögtek, hogy láthassák egymást, de a szigorú női hang kimondta, hogy a találkozásuk tilos, így szertefoszlott minden reményük.
És eltelt azóta 30 év, már csak én vagyok egyedül a képből, se mama, se ház, se táskarádió – csak az emlék, hogy a hajóvonták találkozása tilos.
Hát hogy van ez?
A kérdésedre nem tudok választ adni, az öregedés és a kor nem hozza el a bölcsességet, hogy minden fontos kérdést meg tudnánk válaszolni.
De annyit tudok mondani, hogy így jutottam el én idén májusban Schärdingbe (csak letértünk az útról az unokákhoz menőben), mert ma is hallom még, hogy az “Inn Schärdingnél …” és ennyi év után látni szerettem volna. Megérte (bár más helyeken sokkal nagyobb az Inn).
Ó, az Inn Schardingnél…! Tényleg, ez is benne volt:)