A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Nem szeretem a közhelyeket.
A közhely a lusta ember barátja, nem kell gondolkodni, pláne könyveket olvasni, szókincset fejleszteni, mert lényeg a lényeg, meg hogy ragadjon a bélyeg, oszt’ jónapot.
Valaki már úgyis megfogalmazta korábban, mire gondolunk, a panelekből klasszul lehet építkezni.
Szódával elmegy.
Közhelynek nevezzük a gyakran idézett szövegrészeket, szállóigéket, amelyek általában igazak, de mégis, elcsépeltek, semmi eredetiség nincs bennük.
Nekem a Balaton a riviéra.
Akkor ez megvan, ugye?
A címben szereplő közhelyen gondolkodtam a minap, amikor beugrott, honnan is eredhet. Bölcs ex-padtársam, Sanyi mondta nekem, hogy idővel – azt hiszem, így finomította az “amikor már öregszel” kifejezést – egyre több emlék villan be a gyerekkorból. Hát nekem is bevillant a dédmamáimnál, meg más falusi néniniknél látott falvédő, amely gyermeteg grafikával ábrázolt valami idilli helyzetet, alatta és/vagy fölötte kissé bugyuta, nem ritkán helyesírási hibával tarkított szöveg hirdetett magvas bölcsességet.

A “nem most jöttem a falvédőről” tehát röviden azt jelenti, nem vagyok naiv, nem álomvilágban élek.
Egyébként a műfaj nem szűnt meg, ma is él. Láttam Zámbó Jimmy-s, Elvises, Piramisos, Deák Bill Gyulás falvédőt, és most megmutatom a kedvencemet. Ha kapnék egy ilyet, tán még ki is tenném a konyhában.

 Ti milyen szövegekre emlékeztek?

Ajánlott cikkek

25 Hozzászólás

  1. Most ahogy visszagondolok, nem volt ilyesmi egyik nagyanyámnál sem. A falusit nem is értem, a másiknál pedig vlsz azért nem volt, mert faluról költözött városba, és szépen otthagyott kint minden “ósdit”. Szóval nagyon gyorsan nagyon városi asszony akart lenni és semmit nem tartott meg a régi falusi otthonából. Érdekes személyiség volt, nem épp egy csupaszív nagyi.

  2. Férjecském, ha itthon nem maradsz, legközelebb helyettest találhatsz.
    A David Bowie-sról olvastam, hogy rengetegen megkeresték a tervezőt olyan falvédőéért, ami őket ábrázolja… Zalai Imrénével, a nagymamával.

  3. Az én nagymamámnak is voltak ilyen falvédői, meg nekünk is még mikor ovis voltam.
    Helyesírási hibás is volt a mamának, az utolsó betű volt elírva vagy nem befejezve. 🙂
    “Bármerre visz sorsom útja, hazavágyom csendes kis falumbu.” 🙂
    ***
    “Az én uram csak a vizet issza,
    Nem is sírom a leányságom vissza”
    ***
    Ezek ugrottak be így hirtelen, meg volt valami kép amelyen egy lány rózsabokor alatt hintázott, de talán rózsás volt a szöveg is…

  4. “Kislány a zongoránál,fehérebb az orgonánál”

    “Az én jó Istenemt könyörögve kérem,hogy az én kedves scaládomat őrizze meg nékem”-amúgy ez az ággyal szembeni falon volt és minden este ezt láttam utoljára…egy idő után ez a szöveg is az esti imámhoz tartozott:)

    Ja,meg a Házi áldás,most nem írnám le a teljes szövegét,gondolom sokan ismerik

  5. “Minden lányból asszony lesz, ha jól ért a főzéshez!”

    @ Manka:
    Az idézett dalszöveg nem a Rapülőktől van, hanem Tankcsapda: Adjon az ég dala kezdődik így. S az énekes úgyebár Lukács László, így már azért nem is olyan rossz a forrás! 🙂

  6. Balatonon, kis faluban az imaterem egy idős néni otthonának egyik szobájában volt. a konyhában, az egyik falon, ahová rá lehetett a tűzhelytől, asztaltól, bejárattól látni, csak ennyi volt:

    Mit tenne Jézus?

    szép napot Nektek

  7. Régóta tervezem, hogy keresek egy nénit, aki hímez nekem egy “autentikusat” ezzel a szöveggel:
    “Az ételt megenni kell, nem szeretni. Egymást kell szeretni, nem megenni.” 🙂 A helye már megvan a konyhában:)

  8. “Halvány sárga rózsa, ha tudnál beszélni, elmondanád néki, nem érdemes élni.”
    Tudjátok, milyen egzisztencialista válságba taszított ez engem ovis kislányként? 😛

  9. Zalaapáti nagyimnál egy volt, anyukám hímezte az iskolában:

    “Halvány sárga rózsa, ha tudnál beszélni, elmondanád néki, nem érdemes élni”

    Majd megkérdezem anyut, ő választotta-e az épületes szöveget 😀

  10. Amúgy meg:

    “Jó ebéd, finom borocska, s elégedett az uracska”

    “Szeretem a drága párom, finom vacsorával várom”

    “Az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza”

    A kollégiumban a néprajz szakos fiúk kiraktak egy párat 😀 de azt nem kérdeztem meg, honnan szerezték 🙂

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük