A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Esténként, amikor tehetem, futok. Mondjuk, próbálok hetente legalább háromszor. Ma is nekivágtam a szokásos távomnak: le majdnem teljesen a Balaton-partig, egészen pontosan a Jégsarok nevű fagyizóig, ott jobbra, majd az Erkel Ferenc utcától kezdve követem nagyjából azt a metódust, hogy egy utcát fel, egyet balra, egyet fel, egyet balra, egészen a főútig. Ismerkedem az utcanevekkel, most már tudom melyik a Mező Imre meg a Gábor Áron, meg még sok mást is. Eszembe jutott futás közben, hogy milyen klassz lenne, ha egy olvasó megismerne az utcán, itt Vonyarcon. Hogy tulajdonképpen a statisztikai valószínűsége nem is olyan kicsi – másrészt azért mégis az. Szeretek olvasókkal találkozni, mindig pozitív megerősítést jelentenek számomra ezek az események, hogy csináljam csak tovább, jó lesz ez.
Aztán azon morfondíroztam, milyen égbekiáltó, hogy miközben a zöldségesnél 550-ért tegnap olyan cseresznyét kaptam, ami érezhetően nem aznapi szedés volt, útközben legalább öt olyan hatalmas cseresznyefát számoltam meg, amelyikről már rohadt le tulajdonképpen az egész termés.
Szomorú – gondoltam, amikor elment mellettem négy lány. Nő. Egyikük utánam kiáltott:
– Móni!
Megfordultam, és már tudtam, mit fog mondani:
– Olvaslak!
Bizony, ott és akkor megismerkedtem Judittal, aki csapatépítő tréningre jött a kollégáival Vonyarcvashegyre, erre a hétvégére. És pont összefutottunk.
Na, mit szóltok?
Hirtelen celebnek éreztem magam.
De ne aggódjatok, nem száll fejembe a dicsőség, nem fogok napszemüvegben, meg hatalmas szalmakalapban járni a nyáron. Sőt, nagyon jól teszitek, ha megszólítotok, és egy kicsit beszélgetünk (jobbára barátságos vagyok); jól jön egy kis interakció a való világban is.

Ajánlott cikkek

19 Hozzászólás

  1. Kösz hogy ilyen vagy.Van néha hogy nem értek egyet veled de még az is jó.Jó kis napi program olvasni a blogot és igen csalódás ha nem írsz.Úgyhogy írd Csak!!:))

  2. Jaj mennyit gondoltam én Rád, amikor tavaly ősszel Lesencetomajon nyaraltunk, párszor átmentünk Keszthelyen, Vonyarcon, hogy vajon pontosan hol is laktok, és de jó lenne, ha összefutnánk… Szóval a gondolat kölcsönös olvasói részről is, és tuti, hogy olvasnak Vonyarcról is! És köszönöm 🙂

  3. Gasztro. Family. Ego.Kezd az ego kicsit tulsulyba kerulni, Te nem latod mert nem olvasod kivulallokent magadat. Nezz korul a http://trollakonyhamban.blogspot.com/blogon, neki is van 3 szep gyereke, ferje, foz, dolgozik, blogot ir. Nem probalja magat “kozeletive” tenni. Mar jo ideje Ot valasztom helyetted mert O nem probal meg mindenfele nem is titkolt “irjatok meg mi a velemenyetek” cimu kerdesekkel es egyeb modokon olvasokat csalogatni, hogy emelje oldala latogatasat es eredoen uzletet remeljen.Regen jo volt olvasni a blogot, akkoriban a 3 gyerekes csalad kis es nagyobb tortenetei kedvesek, egyszeruek voltak. Receptekkel fuszerezett olvashato blog.Aztan hamar elkezdodott az allando burkolatlan keregetes konyhai gepekre vonatkozoan es az onmagad reklamozasa, Te tudod, biztos bejott ha csinalod. Nincs azzal semmi baj ha valaki szeretne penzt keresni mert ugy gondolja eladhato szemelyisege vagy tudasa van, de az mar nem blog a regi ertelemben. Minden eladhato a vilagon, mindenre van vevo. Egeszen biztosan hatalmas letorkolas tomeget irnak majd megjegyzesemre akik olvasnak es minden tetszik nekik, de ha erdekelne igazan az emberek velemye kerdezz meg valakit akiben megbizol es tudod, hogy megmondana ha valami kezd nem stimmelni.Mindenesetre tenyleg semmi kozom hoza, nagyon ritkan irok megjegyzest, most is csak azert mert regen tetszett ahogy indult a blog. Sajnalom ha bantana velemenyem, kivanok sok szerencset ahhoz amit szeretnel, de en mar nem olvaslak a fenti okok miatt.Udvozlettel: ero

  4. “Nem szerethet mindenki” – énekelte Presser Gábor. Egyetértek vele. Nincs is ezzel semmi gond, én is vagyok így blogokkal, amiket régen szerettem, ma meg már nem. A blog alapvetően személyes műfaj. Napló. A naplóban meg előfordul, hogy az ember magáról ír, és a vele történt dolgokról.

  5. Lehet, hogy rosszul látom a dolgokat,de két (vagy akár több) blog olvasása nem fér bele a képbe? Nekem igen, és köszönöm szépen a troll ajánlását, valószínűleg őt is fogom látogatni (főleg ha vége a vizsgaidőszaknak).És ha Móni el akar valamit adni, akkor arra vevő vagyok, mert jól csinálja – úgy hogy nem tukmálásnak és minden áron értékesítésnek hat ;o)Magyarul: én nem vettem észre hogy az eladás lenne a fő irányvonal. Ettől még bőven lehet az, de az eladástechnika is lehet profi, és a profizmust én becsülöm akármilyen területen is nyilvánul meg.Úgyhogy én arra szavazok, hogy mindkét blognak helye van a kedves olvasmányaim között.Üdv: AnikóUi: lehet, hogy a tananyaggal kellene foglalkoznom inkább mint itt írogatni, akkor kevésbé lennék ideges a vizsgaeredmények miatt? Mentségemre szóljon: ezt a kikapcsolódási szünetem terhére teszem:o)

  6. De a “burkolatlan kéregetést a konyhai gépekre”, azt kikérem magamnak. Soha nem kéregettem konyhai gépre. Ha már nem olvasol, legalább ne írj hülyeségeket, légyszi.

  7. Ero, ha Móni naponta papírra írná mindezt, majd kiadná könyvben, szerinte, hatalmasat kaszálna. Mi meg rengeteget merítünk, nyerünk az írásaiból, hát miért ne lehetne ennek gazdasági jelentősége is? Móni, szerintem megvan az egyensúly, sőt. Szeretem ezeket a személyesebb bejegyzéseket is, közelebb hoz. Egy receptfelsoroló blog sokkal szárazabb lenne.

  8. Mondom írd csak!!Soha nem küldtem neked pénzt semmire,nem beszéltél rá semmire, de sok dologra felfigyeltem a blogod miatt.Valószínű soha nem foglak megszólítani(mert én meg ilyen vagyok, bocs)az is ritka, hogy hozzászólok. Többnyire csak elgondolkodtat amit írsz és ez nekem elég. Akinek nem tetszik olvasson mást. Ennyi.

  9. Kedves Ero! Lehet, hogy már ezt nem fogod olvasni, de hátha…. Móni nem egoista, sőt! Személyesen is ismerem már vagy 10 éve, ha nem több? Nagyon kedves, segítőkész, soha nem kéregetett, jószívű, ügyes, kreatív, őszinte.Neki is vannak hibái, mint nekem is és minden embernek.Ha te is ismernéd személyesen vagy közelebbről, akkor nem ez lenne a véleményed.Kívánok szép napot neked!Móni! Neked meg sok erőt és kitartást! S várom a bejegyzéseidet továbbra is! P.Ildi

  10. Velem valami nagy baj van! Sose tűnt fel se burkolt, se burkolatlan kéregetés, se önmagad reklámozása.Azért én ezután is pofátlanul reklamálni fogok a mindennapi olvasnivalómért.Ugye nem veszed tolakodásnak?

  11. És még a naaaagy halálszlé főzésről semmit nem is írtál. Pedig aszittem… :)Vigyázz ám, mert nemsoká mi is jövük felétek és majd jól megismerünk. 😀

  12. Én szeretem az EGO-s postokat. Sőt, van, hogy a recepteket átugrom, csak a mindennapi dologokat olvasom. Vagy még a megjegyzéseket is :)Töröm a fejem, konyhai gépekre kéregetés??? Vádaskodni könnyű, konkrétumot meg nem tud írni kedves barátunk, ugye…

  13. Megszólíthatlak? 😛 Mondjuk velem irtó jó eséllyel futsz össze, kb. 100-120 m-re lakom tőled. Meg amúgy is összefutottunk már (a kölyök németjuhásszal voltam). 😀

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük