Akár így hívjuk, akár úgy, vendéglátós tanuló koromban röhejesnek találtam mindkét elnevezést, hogy a posírozottról már ne is beszéljünk. A buggyantottról a megbuggyantra asszociáltam, a bevertet meg nem is igazán tudtam értelmezni. Azt meg külön nevetségesnek gondoltam, hogy készítünk egy három perces lágytojást – mert gyakorlatilag az, csak a héja nélkül főzzük -, de még előtte főzünk egy bakonyi mártás, rizst, ezt tálaljuk, a tetejére tesszük a vacak kis tojást, és akkor azt mondjuk, hogy ez bevert tojás bakonyi módra. Igaz, hogy a bakonyival szórakoztunk mondjuk összesen bruttó háromnegyed órát, a tojással meg vízforralással együtt nyolc percet, de mégis a tojás a fő attrakció – na, nekem már itt ellenszenves volt a dolog.
A másik viszont, ami még utálatosabbá tette: sosem sikerült jól. Mert azt mondták, hogy ecetes-sós vizet forralunk, beleütjük a tojást, szűrőlapáttal ráhajtogatjuk a fehérjét, és három-négy perc alatt megfőzzük.
Na, hát már a beleütésnél kezdődtek a bajok; mert volt, hogy rosszul törtem fel a tojást, szétment a sárgája, puff neki, káló. Aztán jött a szűrőlapátozás – ami csak rontott a helyzeten. És a főzési idő: most akkor három vagy négy perc? Mert egyáltalán nem mindegy ám! A tojás sárgájánál egy perc alatt irtó sok változás bekövetkezik, tessék pontosan megmondani azt az időt, azt a teremburáját.
Ha még emlékeztek a Julie&Julia című filmre, Julie is megküzdött a posírozással…
Mostanában keresem az alacsony glikémiás indexű diétába illeszthető ételeket, és a tojás jó választás. Csak rá lehet unni, ha mindig ugyanúgy készítjük. Ezért aztán megfogalmazódott bennem az igény, hogy elővegyem egykori ellenségemet, és tegyek vele egy kísérletet. Szakács ismerősöm adott egy tippet, ahogy mindig sikerül – és tényleg. Egyszer sem rontottam el így.
Általában valami salátát készítek hozzá, de olyan is volt, hogy spenótos spagettire tettem, mintegy feltétet. Ez itt az egyik kedvencem:
Igaz, itt még a só meg a bors nincs a tojáson, de ami alatta van…!!! Némi füstölt szalonna összepárolva hagymával, gombával, szárzellerrel, sózva, borsozva. Erre jön a tojás.
Az pedig így készül:
1. Vizet forralunk egy lábasban, érjen kb. 10 centi magasra. Semmi sem kell bele.
2. A tojást üssük egy kis pohárba, tálkába.
3. Amikor a víz forr – nem nagyon, éppen kezd -, vegyük takarékra a lángot, és óvatosan öntsük a tálkából/bögréből a vízbe a tojást, úgy, hogy a tálka/bögre széle bele is érhet a vízbe.
4. Valami órával mérjük az időt: pontosan 3 perc. Nem 3-4, nem is 3 és fél. Három.
5. Szűrőkanállal szedjük ki a tojást, és tálaljuk. A fehérje kemény, sehol sem maradt nyers, a sárgája viszont pont jó folyós.
Hát ennyi. Próbáljátok ki.
Gyerekkorom kedvenc vasárnapi reggelije volt az „öfposé”. 🙂 A kenyérszeleteket megpirítottuk olajban és rá a posírozott tojás. Bár ez nem túl diétás.. 🙂
Köszi a tippet, nekem is ez volt mindig benne a kihívás, ritkán sikerült pont eltalálni…kipróbálom.. 🙂
Hú, az bizony klassz kis reggeli kaja! Hasonlít az egg in the basket-re, amikor tükörtojást sütnek vajazott serpenyőben a lyukasztott kenyérben, a kenyérrel együtt. Nálunk azt szeretik nagyon a gyerekek.