A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Már megint azt hittem, hogy sikerült valami eredetire bukkannom. Történt ugyanis, hogy nemrég spinning edzés után lányok beszélgetéséből elcsíptem egy mondatot, “pupuszaszt sütöttünk, hát az valami isteni”. Nos, én ilyenkor nem hallgatok, meg is kérdeztem, hogy bocsi, mi az? Mondja erre a lány, hogy El Salvador nemzeti étele, egyszerű sütőporos tészta, kinyújtod, tölteléket teszel bele, összecsíped felül, száraz serpenyőben megsütöd, és eheted is.

– Akkor olyasmi, mint az olasz piadina? – kérdeztem továbbra is rendkívül érdeklődően, mire azt a választ kaptam, hogy azt ő nem tudja, mert piadinát még nem evett.

Hasonló, egyébként.

Még kétszer kérdeztem vissza, hogy pupu micsoda is? Szasz, mondta erre. Oké, akkor megjegyzem onnan, hogy szevasz pupu(teve), azaz pupu, szasz. Pupusas.

Itthon aztán beírtam a gugliba, naná, hogy valami harminc magyar receptet dobott ki, tulajdonképpen néhány évvel ezelőtt nagy sikerrel futott a legkülönbözőbb blogokon, de engem valahogy elkerült. Gondoltam is, most minek tegyem fel, de aztán rájöttem, ahogy ez nekem új, lehet, hogy másnak is az lesz, és esetleg pont kapóra jön egy gyorsan elkészíthető recept. A tölteléke bármi lehet, tipikus hűtőürítő étel; felhasználhatod a maradék pörköltet, sült húst, bolognai szószt, tehetsz bele sonkát, kolbászt, főtt tojást, sok reszelt sajtot – tényleg bármit.

a2Tetszett, hogy Virág egyből 1 kg liszttel indított, én azért egyszerre ennyit most nem sütöttem; pont elég lett, ami fél kilóból készült.

Hozzávalók:

0,5 kg liszt

1 tk só

1 tk sütőpor

0,75 dl olaj

kb. 2 dl víz

A tészta hozzávalóit egyszerűen össze kell gyúrni, és addig pihentetni, amíg elkészítjük a tölteléket.

Én ehhez most lepirítottam 8 dkg szalonnát, rádobtam egy fej hagymát, adtam hozzá egy kis sonkát, tejfölt, reszelt sajtot, sőt, még túrót is. Ízesítettem borssal.

Nos, a továbbiakban a tésztát osszuk kisebb gombócokra; akkorákra, amekkorákból kényelmesen ki tudunk nyújtani egy-egy 10-12 centi átmérőjű kört. Na jó, majdnem kört. Tegyünk a közepébe a töltelékből.

20150116_145023Csípjük össze középen a kört, jó alaposan, majd lapogassuk le olyan kis papucs-formára. Jó, ezzel is lehet vitatkozni, nekem ez jutott róla eszembe.20150116_145059Tegyük a “papucsokat” egy forró, száraz serpenyőbe, méghozzá a csípett felükkel lefelé. Amint látható, azért egy nagyobbat is sütöttünk, de a kicsi praktikusabb.
20150116_145358Ne nagy lángon süssük, mert akkor megég a tészta, még mielőtt átsülne. Tehát kis lángon sütögetjük türelmesen, majd amikor már szépen pirul, megfordítjuk. 20150116_145607Süssük meg a másik oldalt is, és kész! A gondolat felvetődésétől az első kész pupusasig 20 perc telt el, nem viccelek. A gyerekeim telefonáltak, hogy most szállunk fel a buszra, 50-re otthon vagyunk, hű, te jó ég, csaptam a homlokomra, még nincs ebéd. És akkor villant be a pupu. Hogy szevasz. Szasz.

Életmentő recept.

a3

Ajánlott cikkek

6 Hozzászólás

  1. egyébként nagyon szeretem a blogod, és a személyiséged! a képregénykészítős ötlettől elájultam, ha lesz rá időm, akkor elkápráztatom vele a gyerekeimet! 🙂

  2. Hát ez atom zsír király mega vega lol! Ezt ettük ma vacsorára, de egynél több nem ment le. Biztos elő kapom még máskor is. Kíváncsi vagyok milyen másnaposan, holnap ez lesz az ebéd.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük