Na most ez olyan körülbelül, mintha egy ács kijelentené, hogy többet nem megy tetőre.
Az a helyzet, hogy az elmúlt két év cukrászkodása eddig plusz nyolc kilómba került. Kóstolnom kell, és ezt nem lehet megkerülni. Számos esetben bebizonyosodott, hogy bizony, ha nem kóstoltam volna meg, a süti valaminek a hiányában készült volna el, és ezt egyszerűen nem engedhetem meg magamnak. Tudjátok, a renomé miatt. (Na, ki mondta ezt?)
De az azért mégsem járja, hogy a foglalkozásom körében fogyasztott cukormennyiség az egészségem rovására menjen… Mert azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nemcsak annyit kóstoltam, amennyi a minőségvizsgálat miatt elengedhetetlen volt; hanem akkor már megeszegettem a maradék tejszínhabot, piskótát, a somlói szélét, ezt-azt. És jól betakaróztam azzal az indokkal, hogy kóstolnom kell.
Itt van a kutya elásva.
Két hete egy könyvesboltban nézegettem a szakácskönyv felhozatalt, amikor megláttam Sarah Wilson Leszoktam a cukorról című kötetét. Annyira jó a dizájnja, jó kézbe venni, könnyed a stílusa, hogy bele is feledkeztem, és csak azért nem vettem meg azonnal, mert négyezer forintba kerül. Inkább másnap mentem vissza érte. Mert beszéltem róla a nagyobbik lányomnak, Nórának, és ő is megnézte a könyvet – innentől pedig folyamatosan visszatért a témára: meg kéne venni.
Na jó, mondtam, legyen.
Bár közben utánaolvastam a szerzőnek, és kiderült róla, hogy a Cosmopolitan főszerkesztője volt – ez kicsit más megvilágításba helyezte nálam a könyvet, meg hát egyből érthető lett, miért is olyan profi munka – ezért. Na mindegy, mondtam, próbáljuk meg.
Inspiráló. Én mondjuk sokat olvastam már a cukor negatív hatásairól, hogy miért is hívják „fehér halálnak”, a könyv receptjei és szövegezése kifejezetten könnyed színben tüntetik fel a cukorról való leszokás folyamatát. Mert úgy képzeljétek el, hogy a cukorról ugyanúgy le kell szokni, mint a dohányzásról, az alkoholról, vagy bármilyen más függőséget okozó szerről. Nem tudom, eddig megtettétek-e, ha nem, próbaképpen néhány bevásárlás alkalmával nézzétek végig a termékek címkéjén az összetevőket: még a kolbászban és a szalonnában is van cukor. Egyszerűen döbbenet, de mindenbe tesznek, mintha folyamatosan fenn akarnák tartani a függőséget.
Fenn is tartják. Másfél hete kerülöm a cukrot, és nehéz. Persze, dolgozom, de nem eszem meg a maradékot, és csak azt kóstolom meg, amit tényleg meg kell, azt is a szükséges minimum erejéig.
Mivel Nórival közös az elhatározásunk, ezért szerencsére, ha nekem nincs időm főzni magunknak, akkor főz ő. Hát így evickéltünk az elmúlt másfél hétben, és azt kell mondanom, jó érzés.
Mesélek majd részleteket, és mutatok recepteket is, miket ettünk, eszünk. Nem egyhangú.
hú, érdekel! 🙂 pl mivel lehet édesíteni a kávét? van-e valami alternatíva, vagy úgy általában az édes ízről is le kell szerinte szokni?
Hát, muszáj a kávét édesíteni? Ha igen, akkor eritrittel vagy nyírfacukorral ajánlom. De hamar meg lehet ám szokni édesítés nélkül!:)
Kedves Móni! Ezt nagyon jó ötletnek találom. Néhány hete voltunk egy fürdőben, és döbbentem láttam, mennyire igaz a hír, hogy az emberek 70%-a elhízott. Volt ott egy kb. 12 éves forma gyerek az anyjával, a gyerek hasa szó szerint a combja közepéig lógott, és egyfolytában lángost,ilyesmit evett.
Szerintem nagyon rossz és káros, hogy már pici korban hozzászoktatják a gyerekeket az édességhez és az édesítéshez, meg a sokféle tésztás ételhez és süteményhez. A mi pici unokánk februárban lesz 2 éves, eddig még nem kapott se édességet se cukrot, mézet az ételében, imádja is az összes zöldséget, húst és halat (születésnapjára anyukája csak banánnal édesített tortát sütött neki).
Azt is nagyon rossznak tartom, hogy manapság mindenki minden étkezés után desszertet akar enni. Amikor én gyereke voltam (50 éve), évente 2-3 alkalommal jutott süti, volt is minek örülni, ha volt. Akkoriban pedig sokkal többet mozgott mindenki, nem voltak városon belüli buszjáratok, én 6 évesen a 1,5 km-re lévő iskolába gyalog jártam (a barátnőm meg kétszer akkora távról, és általában mindenki mindenhová a városon belül).
A kávét, teát legjobb cukor nélkül inni, úgy jön ki jól az íze.
Te meg, Móni, kitalálsz majd valamit a szélek hasznosítására, egy kis pohárkém, a somlói mintájára egy „keszthelyi” vagy „gyenesi”, ugye?
:)) A tortáknak nincs szélük, ez az én szerencsém, mert különben már plusz öt kilóval tôbb lennék… Egyedül asomlóinak van, de az meg annyi, hogy a család mindig eltünteti:)
Ó, de örülök neki, hogy elkezdtétek a cukor nélküliséget. Miattatok is persze, de elsősorban teljesen önző okból, ugyanis én is próbálom ezt követni, de bevallom őszintén, nehéz. Nem is amiatt, mert vágyom a cukorra, hanem elsősorban az a nehéz, hogy mindent magadnak kell főzni, kutyulni, előkészíteni. A boltból szinte semmit nem vehetsz, mert mindenben van cukor. Vége annak a kényelmes megoldásnak is, hogy beugrom reggel a pékségbe egy kifliért ha éhes vagyok, vagy veszek valamit a boltban. Ráadásul hogy nehezítsem az életem, kezdődő ekcéma miatt igyekszem a glutént is elhagyni.
Mivel reggel 6 előtt indulok munkába és este 6 körül érek haza, hét közben nem mindig van erőm már este még főzni.
Szóval minden trükkre és ötletre kíváncsi vagyok.
Meg beszerzési forrásokra is, mert pl. az aszalt gyümölcsök 95%-a tartalmaz cukrot, a kókuszreszelék kénnel kezelt szinte mind stb. Az ún. bioboltok választéka siralmas, és horror áron vannak a termékek.
Kell egy pár hónap, mire sikerül megtalálni a megbízható forrásokat és rá tudunk állni egy olyan életformára, ami nem emészt fel aránytalanul sok időt és nem kerül vagyonokba.