A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Harmincéves kora után az ember egyszer csak észreveszi, hogy nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely, ahova mehetne. Legalábbis erre felénk, Keszthelyen nincsenek – pontosabban eddig nem voltak – olyan közösségi terek, amelyek a korunkbeliek (jó, mi már negyvenesek vagyunk) számára kulturált szórakozási lehetőséget nyújtanának.

Mit értek szórakozás alatt? Például azt, hogy elmehessek a barátaimmal valahova, ahol ha akarok, egész este beszélgethetek, nem szaggatja szét az agyamat a tuc-tuc zene, és nem rúdtáncosokként vonagló lányok kerülnek mindenhol a tekintetem útjába, láthatatlan cetlivel a homlokukon, amire az van írva, hogy “bárkivel elmegyek”, jó nem ez, kicsit durvább, de azt most nem írom ide.

Ebből is látszik hogy markánsan eltér az igényem a tizen-huszonéves korosztály túlnyomó részéétől, viszont nem vagyok vele egyedül. És egyszer csak társakat találtam arra az ötletre, hogy szervezzük klubvacsorákat: ültessünk le legfeljebb 16 embert egy asztalhoz, egy hosszú asztalhoz, együnk jókat, és BESZÉLGESSÜNK. Így született meg a Péntek Esti Bisztró Klub, amelynek helyszíne mára híressé vált, ugyanis a keszthelyi jachtkikötőben található. A koncepció tehát egyik részről a közös asztal volt, a másik, hogy mi, a vacsora készítői is a vendégek között ülünk.

November 28-án debütáltunk egy szarvasgombás vacsoraesttel, erről írtam is rögtön utána; aztán decemberben szárnyasvacsorára került sor, coq au vin-től kezdve volt ott minden, január 30-án pedig steaket ettünk főfogásként, igazi érlelt marhából. Vilmos, akivel ketten ötletelünk a menün – az igazság az, hogy leginkább ő, én meg néha hozzászólok -, Olaszországba ment a húsért, és szinte magán kívül mesélte, hogy képzeljem el, elment ahhoz a henteshez, akihez egyébként is szokott, de az éppen bezárt. Na, ott állt, hogy most akkor mi legyen?  Pénteken steakvacsora, azzal indult el szerda reggel, hogy 16 emberre neki húst kell hoznia, hát most mit tegyen? Ekkor felhívta valami olasz barátja, hogy úgy harminc kilométerrel odébb, egy másik faluban tud egy jó hentest, menjen oda. Hát odament, és innentől idézem Vilmost:

– Nem hiszed el…olyan volt, mintha nem is a valóságban lennék. Képzeld el, mintha Magyarország legjobb hentese mondjuk Reziben lenne. De ez még nem is jó hasonlat, mert ebben a faluban vagy háromszázan laktak! Bementem a henteshez, beszélgettünk, bezárta a boltot, aztán végigmutogatott mindent, vágtuk együtt a húsokat…áááá, ezt most még nem is tudom elmondani. Döbbenetes élmény volt.

És döbbenetesek voltak a húsok is. Rá kellett jönnöm, hogy leéltem ennyi évet (maradjunk annyiban, hogy negyvennél többet), és még nem ettem igazán jó marhahúst. Idáig. Annyira volt megsütve, amennyire egy steaket szabad – alig -, de az nem volt rágós. Olyan íze volt, hogy majdnem sírtam.

Nos, de kicsit előre szaladtam; ott tartottunk, hogy megvolt a hús, pénteken pedig megkezdődött a munka.

a2Az én reszortom volt a desszert, a szénafánk, ami végül így nézett ki:

a1És ilyen volt a steak:

a1Bár csodálatos fogásokat ettünk, klassz borokat kaptunk hozzájuk, azt kell mondanom, nem  is ez a lényeg, hanem a közösség. Hogy jókat beszélgettünk. Hogy van egy hely, ahol akár négy-öt órát elücsöröghetünk, beszélgethetünk, és ettől nem érezzük kakukktojásnak magunkat.

Aztán szépen hazamentünk, ahogy Zorán is énekelte.

Ja, és azt képzeljétek el, hogy olyannyira tartottam magam a cukormentes diétámhoz, hogy nem ettem a saját fánkomból. De volt, aki ennek külön örült, és megette a részemet…

Legközelebb elmesélem, hogy nyílt egy másik hely is Keszthelyen, nekünk, nem tinédzsereknek (khm), ez pedig a Télikert. Mondom, legközelebb.

Ajánlott cikkek

7 Hozzászólás

  1. Vegyen jó magyar terméket!
    Nemrég steaket vettem az Interspárban, 1800 Ft volt 1 szelet, és nagyon megbántam, mert az minden volt, csak nem steak. Ehetetlen volt. Ehhez képest Hollandiában két szelet 6 euró, és olyan, amilyennek lennie kell.
    A kikapcsolódási-találkozós ötlet nagyon jó, a még idősebb korosztálynak meg mégúgy sincs semmi.
    És még egy dolog nincs (vagy legalábbis nekem nem sikerült találni 6 éve). Külföldön jó szokás, hogy a nagy családok összejönnek 1 hétvégére minden év azonos hetében, pl. szeptember 2. hétvégéjén (40-80 fő). Ehhez kibérelnek egy házat, a házban nagy konyha van ipari mosogatógéppel, és a család gondoskodik a maga ellátásáról. 6 éve nagy nehezen találtunk egy házat (panziót), de a tulaj nem engedte, hogy mi vigyük a reggelit, és hiába mondtam el neki a család étkezési szokásait, olyan spórolósra fogta a reggelit, hogy a bőr leégett a képemről a rokonok előtt, és közben a hölgy vévig ott állt, és nem tudtam pótlást becsempészni. Nagy égés volt. Aztán egy tányért is összetörtünk, amit meg kellett vennem az Ikeában, mert nem engedte kifizetni, és nem fért bele az elég borsos összegbe, amit fizettünk. Azóta nem is támadt kedve a családnak egy újabb kiruccanásra Magyarországra.

    1. Hát ez nagyon lehangoló!
      Vannak barátaim, akik ragaszkodnak a helyi termékekhez, és ők felkutattak 100 kilométeres körzetben két olyan vállalkozót is, akitől állítólag lehet top minőségű érlelt marhát venni. Én, bevallom, bizonyos területeken – és a hús ilyen – feladtam. Sajnos nem nőttek még ki azok a vállalkozások, akik folyamatosan, megbízhatóan, megfelelő mennyiségben és minőségben elő tudják állítani azt a bizonyos terméket. Vagy csak én nem találtam meg őket.

  2. Azért szerintem ennyire nem lehangoló a helyzet. Jómagam 4 gyermekes anyukaként, (mivel állást nem kaptam sehol), megpályáztam a fiatal gazda támogatást, mert történetesen van egy agrármérnök diplomám is, és most azon fáradozom, hogy tojástermelő mikrovállalkozóként próbáljam kielégíteni a visszajáró vásárlóim igényeit. Mindez azzal jár hogy heti két alkalommal kint állok a piacon (hiszen a haszon csak ily’ módon marad tényleg nálam), és fantasztikus embereket ismerek meg, akik tényleg saját termelésű magyar árut árulnak.
    A fenti vacsorázós kezdeményezés tényleg nagyon jó ötlet, csak irigyelni tudom. Majd csatlakozunk ha elköltözünk a Balaton mellé egyszer:-)

    1. Mónika, gratulálok!! Kívánom, hogy legyél nagyon sikeres a vállalkozásodban, és hogy legyenek egyre többen, akik felvállalják a minőségi alapanyagok termelését, termesztését.

  3. (Előbb nem értem hogyan lettem Farkas Mónika, de ez a technika ördöge)Köszönöm a biztatást, bizony elkél a sok buktató között, de azért nem adjuk fel!
    Üdv

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük