A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Nem olyan régen, túl egy igazán zúzós héten, amelynek nemcsak a nappalai, de este tízig-tizenegyig, illetve éjfélig-egyig az estéi is munkával teltek, egyik szombat éjjel úgy feküdtem le, hogy végre vasárnap reggel akár nyolcig is aludhatok. Hajnaltájban arra riadtam fel, hogy azt álmodtam, elfelejtettem egy tortát. Hogy valaki jött érte, én meg ott álltam az üres hűtőt nyitogatva, a torta meg sehol.

Realizáltam, hogy négy óra van, nyugi, nem jött senki; visszaaludtam, és nyolc előtt újra felébredtem, valamiféle furcsa érzéssel, amit sikerült elhessegetnem magamtól. Már a számítógép előtt ültem délelőtt; csörög a telefonom, egy ismerősöm hív: Móni, ugye megcsináltad a tortát?

Villámcsapás.

– Öö…milyen tortát?

– Hát tudod, amit ott a parkolóban beszéltünk, hogy kell… azt a diabetikusat…

Most ébren vagyok, vagy álmodom? Nem hiszem el…

– Hát…az a helyzet, hogy…

– Elfelejtetted?! Húha… Na mindegy, nem baj. majd valahogy lesz…

– Egy órát kérek. 12-re készen lesz.

Valóban készen lett egy óra múlva – egy paleo mandulás csokitorta.

Ez:

a75A kérés ugyanis az volt, hogy ne legyen benne cukor, és ezt a kitételt ezzel a sütivel tökéletesen teljesítettem. Az összeállítása öt perc, a sütés 25, aztán csak meg kellett várni, hogy kihűljön, amire a fagyasztóval segítettem rá. Bár már egyszer szerepelt a blogon, bevésem a rceptjét újra, hátha valaki most kap kedvet hozzá. Nálunk nagy kedvenc lett, egyszerű is, és nagyon finom – az a titka, hogy nem szabad túlsütni: akkor jó, ha a közepe még remeg, amikor megrázzuk a sütőformát.

Hozzávalók:
15 dkg étcsokoládé (70%-os)
1 dl kókusztej
10 dkg kókuszzsír vagy tisztított vaj
10 dkg nyírfacukor/eritrit
4 tojás
12 dkg  mandulaliszt (eredetileg törökmogyoró liszt)

A tetejére:
1 dl kókusztej
10 dkg csoki

1. Melegítsük elő a sütőt 170 fokosra.

2. Verjük fel a 4 tojás fehérjét. Olvasszuk össze a vajat a csokival és a kókusztejjel, adjuk hozzá a nyírfacukrot, a 4 tojássárgáját és a lisztet, majd keverjük hozzá a fehérjét is.

3. Öntsük a masszát sütőpapírral borított 26 centis kapcsos tortafomába, és süssük kb. 25 percig. Ezt követűen vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni.

4. A tetejére való ganache-hoz forrósítsuk fel a kókusztejet, tördeljük bele a csokit, és keverjük simára, addig, amíg szép fényes, barna és egynemű nem lesz a keverékünk. Öntsük a hideg süti tetejére, és hagyjuk megdermedni.

Ajánlott cikkek

5 Hozzászólás

  1. hm, ki fogom próbálni! 🙂
    kókuszvirágcukorról mit tudsz? van olyan jó (egészséges életmód szempontjából), mint a nyírfacukor?
    cukormentes életmóddal hogy álltok?

    1. A kókuszvirág cukrot megkérdeztem a paleós csoportban, azt mondták, nem jó, mert lehet, hogy nem is annyi a GI-je, amennyit mondanak – mert csak a Fülöp-szigeteken mérték, mondjuk, nem értem, miért nem lehet egy független vizsgálatot csinálni -, másrészt meg az egyéb kókusztermékek védelme érdekében nem fogyasztják, mert hogy ez még ugye a virágból készül. Homályos, leginkább azt mondanám.

  2. Móni, tudnál javasolni valamit kókusztel/kókusztejszín helyett? Attól annyira rosszul érzem magam kb. egy napig, (émelygek, rossz a gyomrom, görcsöl az egész belső részem) ezért örülnék, ha valami mást ajánlanál a kókusz helyett.
    Előre is köszi! 🙂

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük