A hétfői előadási nappal csoportunk számára véget ért az egyetemen a szorgalmi időszak. Ma már elővizsgát is tettem az egyik tantárgyból, gyaníthatóan jó eredménnyel.
Összesen csak három vizsgám lesz, amit szinte szégyenkezve ejtek ki a számon, olyan viccesnek tűnik. Ahhoz képest, hogy jártam olyan főiskolára, ahol félévenként 10-12 tárgyból vizsgáztunk. Na, de nem akarom lekicsinyelni ezt a hármat, lehet rájuk készülni bőven, úgyhogy majd referálok, ezúttal milyen eredménnyel zárom a vizsgaidőszakot.
Ebben a félévben a vendéglátó ismeretek című tárgy állt szívemhez legközelebb, sajnos, ebből a félév során mindössze három előadásunk volt (10 óra). Utolsó alkalommal esett szó a Michelin értékelési rendszerről, és arra gondoltam, írok róla itt a blogon; egyrészt azért, mert bizonyára vannak, akik nem tudják pontosan, mi ez a sokat emlegetett Guide Michelin, mit jelentenek a csillagok, másrészt, ezek leírásával én letudok egy tételt, ennyivel kevesebbet kell tanulnom a vizsgára.
 |
| Az első kiadvány. |
A híres vörös étteremkalauz története a XIX. század végén kezdődött, amikor Edouard és André Michelin feltalálta a leszerelhető gumiabroncsot, majd minden erejükkel azon igyekeztek, hogy népszerűvé tegyék az autósok körében. Arra ösztönözték az utazókat, hogy minél többet használják autójukat, ezzel együtt koptassák a gumikat. Kiadtak egy olyan Párizs-térképet, amelyen szerepeltették a legjobb hoteleket és éttermeket; a tartalom évről évre bővült az utazók észrevételeivel. Olyan sikeres volt, hogy 1904-re már nemzetközivé vált: külön kötetben szerepeltek Olaszország, Svájc, Belgium, Luxemburg, Hollandia és az Egyesült Királyság legjobb helyei. Később egész Európára kiterjedt a kiadvány hatásköre, ekkorra már persze rég nem az utazók véleménye alapján minősítették az éttermeket: ezt az úgynevezett inspektorok végzik. Titokban, inkognitóban. Izgalmasan hangzik, nem? Ugyanakkor, ha belegondolunk, taposómalom az életük: évente nagyjából 250 éttermet látogatnak meg, és csak esznek, értékelnek, esznek, értékelnek… Csak a konyhát minősítik egyébként, a kiszolgálást, az étterem belső terét, a terítéket, a dekorációt nem. Szempontjaik a következők:
1. az ételek minőségének vizsgálata,
2. a sütés, főzés, ízesítés tökéletessége,
3. a konyha eredetisége, stílusa,
4. az „ár-érték” arány,
5. a látogatások gyakorisága.
Az arra érdemes konyhákat csillagokkal jutalmazzák:
Egy csillaggal minősíti a Vörös Könyv a „a kellemes úti kitérőt jelentő, kiváló fogásokkal büszkélkedő” éttermeket. Két csillagot kapnak azok a kitűnő éttermek amelyek miatt érdemes az utazóknak hosszabb kitérőket is tenni. Három csillagot adnak azoknak a helyeknek, amelyek meglátogatása külön utazást is megér.
A csillagok mellett 1997-ben létrehoztak egy másik ajánlási rendszert is a Michelin-en belül: ez a Bib Gourmand, ami azt jelenti, hogy az adott étteremben kiváló az ár/érték arány. Ennek jele a piros Michelin babafej.
A Michelin térképére 2010-ben került fel Magyarország, ekkor kapta az első csillagot magyar étterem, méghozzá a Costes (séf: Miguel Rocha Vieira) . A következő évben szintén egy csillaggal jutalmazták az Onyx-et (Széll Tamás és Szulló Szabina). Bib Gourmand éttermek: Arcade Bisztró, Bock Bisztró, Csalogány 26, Vár: a Speiz.
A történethez az is hozzátartozik, hogy hosszas húzódozás után az inspektorok megjelentek az USA-ban és Kínában és Japánban is, ezzel már nemcsak európai a kalauz.
Itt olvashattok egy nagyon érdekes interjút Rebecca Burr-ral, a Michelin főszerkesztőjével.
Forrás: wikipédia.
Szóval a csillagot nem a séf kapja, hanem az étterem? És mi van ha a séf elmegy onnan? Végül is az ételek íze, minősége leginkább a séfen múlik.Eliana
mi voltunk a costesben, de nem nyűgözött le. Persze mivel nem járunk ilyen helyekre, érdekes volt a proccos kaja, de nem volt olyan íz, ami igazán megfogott volna. Aztán miután megkapta csillagot, voltunk az Onyxban is, és sokkal jobb volt az élmény. A saját pékárujuk fenomenális, hogy pontodan mit ettünk, már nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon elégedetten távoztunk. Büszke vagyok rájuk. Széll Tamás ráadásul most nyert (vagyis jó helyezést ért el) vmi nagy séfversenyen is, csak persze nem jut eszembe a neve, talán Belgiumban? ha jól emlékszem, vagy fél évig készült rá, nagyon kemény.
A Bocuse d’Or-on, Brüsszelben. 🙂 Részt vehet a döntőn, Lyonban, azt hiszem, januárban lesz. Igen, én is az Onyx csillagát érzem igazi sikernek, hiszen magyar séfek munkáját jutalmazták a csillaggal, míg a Costesének is örültünk, persze, de hát…mégiscsak argentin séf…szóval, az nem annyira a “mi” sikerünk. Eliana, a csillagot a séfnek is számolják, de az étterem kapja. Ha elmegy a séf, nem megy vele a csillag – kérdés, hogy az étterem meg tudja-e tartani.