A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Említettem új, kedvenc hentesem, ahova hetente kétszer-háromszor biztosan betérek. Eddig csupa fiatal szolgált ki – egyikükkel már a kutyanevelés és -etetés témakörében is társalogtunk -, mostanában viszont egy idősebb urat találok ott, gyanítom, hogy a családi vállalkozásban ő az apuka.
Napsütéses délelőtt volt, én a pult kínálatát tanulmányoztam, a bácsi egy hölggyel beszélgetett, aki egyszer csak hozzám fordult:
– Ne haragudjon, hogy megszólítom, olvasom ám a blogot…
Ó, ilyenkor mindig zavarba jövök, ugyanakkor nagyon kellemes érzések töltenek el. Kiderült, hogy már régi olvasóm, és akkor is látott, amikor néhány hete fotóztam a húsboltot. Onnan gondolta, hogy én vagyok az. Aztán, amint kiderült, neki is húsboltja van, csak épp Keszthelyen.
A hölggyel még gyorsan bemutatkoztunk egymásnak, majd távozott.
– Szakács tetszik lenni? – kérdezte a hentes.
– Hobbiszakács. Vagy valami ilyesmi – mondtam kissé bizonytalanul.
– Nagyon fontosnak tartom a kulturált, változatos étkezést – szögezte le erre a bácsi.
Közben azon morfondíroztam, mit is főzzek ebédre, mire ő így szólt:
– Tetszik venni ebből a szép pulykamellből nyolcvan dekát, felcsíkozza, kis hagymán lepirítja, megszórja liszttel, kevés vizet önt rá, aztán jó két deci ketchupot bele. Kis bazsalikommal szórja meg, nyomjon bele két-három gerezd fokhagymát, forralja be sűrűre, a végén tejszínnel öntse fel. Kész is. Pulyka portugál módra.

Megihletett. Gondoltam, üsse kő, kipróbálom. Bár nem tudom, a portugálok mit szólnak az elnevezéshez, valószínűleg kikérik maguknak, de kóstoljuk meg. Hozzáteszem, nekem a paradicsomos tejszínnel mindig furcsa, dacára annak, hogy sok helyen olvastam már tejszínes paradicsomlevesről.
Nos, a bácsi receptjét annyival egészítettem ki,  hogy egy kis bacont is pirítottam a hagyma alá, hadd legyen még ízletesebb. Köretnek pedig fűszeres újkrumplit készítettem: vettem vagy két kilót, megtisztítottam, daraboltam, sós vízben majdnem puhára főztem, majd fokhagymás-fűszeres olívaolajban átforgattam.
Mindenkinek ízlett. Jó is volt, tényleg. Ráadásul szupergyors.

Hányan olvastok Keszthelyről és környékéről? Megtennétek, hogy hagytok itt egy kommentet? Csak kíváncsi vagyok…

Ajánlott cikkek

43 Hozzászólás

  1. Valaki a múltkor kérdezte, hányan olvasnak engem a környékről – hát, mondtam, fogalmam sincs. Ezért kérdeztem…:) De kehet, hogy hasznosabb, ha megnézem az analyticsben:))

  2. Én rendszeresen olvaslak a kezdetektől. Ugyan zalai vagyok, nagykanizsai, de szinte rendszeresen Keszthelyen is megfordulunk, mert ott élnek a Sógornőmék, na meg a Férj ott végzett a vendéglátóipariban-)Mondhatnám a szívünk közepe.

  3. Szia Móni! regisztrálatlanul napi szinten olvaslak Nagykanizsán, bár ott éltem 10 évig Hévíz – Keszthelyen. Nagyon tetszik a blogod, s örülök Nektek! Puszi! P.Ildi

  4. Mi tavaly töltöttünk két hetet Portugáliában. Fantasztikus volt. Pulykával nem találkoztam, inkább marhával meg nagyon finom sertésshússal. Sok ilyen kajájuk van, de inkább úgy, hogy megszórják a húst őrölt pirospaprikával és rápirítják. Ketchuppal sehol nem találkoztam a hagyományos éttermekben. A recept többi része stimmel.Marcsi

  5. Szia Moni, napi szinten olvaslak en is csak nem vagyok az a kommentelgetos..az egesz csalad es Bogyo is nagy kedvencem:)Dori Londonbol

  6. Szia ! Pécsről olvaslak naponta. Nyaranta megfordulok Gyenesdiáson- a piac megnyitásáról is Nálad olvastam. Szép napot Mindenkinek. Ilus

  7. Kisebb-nagyobb rendszerességgel olvaslak. Igaz ,most nem Keszthelyről ,hanem Szombathelyről.Gyerekkoromban rengeteget voltam ott a nagyszüleimnél és azóta is “hazajárok” Keszthelyre. Nagyon szép emlékek kötnek oda ! :O)

  8. Kisebb-nagyobb rendszerességgel olvaslak. Igaz ,most nem Keszthelyről ,hanem Szombathelyről.Gyerekkoromban rengeteget voltam ott a nagyszüleimnél és azóta is “hazajárok” Keszthelyre. Nagyon szép emlékek kötnek oda ! :O)

  9. Szia! Én Csurgóról olvaslak, az nincs olyan messze Keszthelytől. A recept nagyon tetszik, ha előbb olvasom nem brassóit csináltam volna tegnap, majd jövő héten.

  10. Drága Móni, én Pest megye nyugati csücskéből (Herceghalom) olvaslak. De számít, ha az anyai nagypapám vincellér volt a Szent György-hegyen, anyukám ott is született? Keresztanyám és családja Gógánfán és Zalaegerszegen lakik? Apukám Békés megyében nőtt fel, sz nincs is tőletek messze Londonhoz képest! 🙂 P. Erzsi

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük