A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Nemrég nagyobbik lányom azzal állt elő, hogy közeleg barátnője, Petra 18. szülinapja, és meglepetés bulit szeretnének neki szervezni a többi barátnővel közösen, az ő otthonukban. Arra gondoltak a többi szervezővel, hogy az ominózus szombati napon Petrát foglaljam le, legyek szíves úgy tíz órától délig.

Mondjuk hívjam el fotózni.

Petra ugyanis hobbifotós, már fényképezett nekem többször, és beszéltünk is róla, hogy valamikor jöjjön el az üzembe, és készítsen olyan képeket, amelyek bármikor használhatóak, hangulatosak. Na de most kicsit elbizonytalanodtam: hogyan fogom Petrát két órán át lekötni pont szombat délelőtt, amikor dolgozom és egyúttal sietek is, mert nem igazán szeretem, hogy szombaton dolgoznom kell, de most ez van, hát megcsinálom, persze. És hogyan állom meg, hogy ne szóljam el magam?

Na mindegy, Petra jött, pont akkor, amikor a kész torták már kiszállításra kerültek, az aznapiakból meg semmi sem volt készen, ezért megbíztam a munkafázisok fotózásával. Szorgalmasan neki is látott. Mondtam neki, ha épp nem csinálok semmi érdekeset, keressen magának témát. Keresett.

Ezen a fotón én vagyok a háttérben, az előtérben pedig három karamellás sajttorta alapja várja, hogy lenyomkodjam a formába, és elősüssem.

_DSC3942Na, hát ez meg itt a kétszázas gyűjtő üvegem. Cirka 12 ezer forintot tartalmaz itt a képen (azóta többet), és azért van benne papírpénz, mert az a szabály, hogy ha bárki kivesz belőle, csak nagyobbat lehet visszarakni.aaEzen a képen is rajta vagyok.

_DSC3952A legkedvesebb gépem, aminek szintén története van, majd egyszer elmesélem.

aaA sajttorta alapok már lenyomkodva, most épp a szilvás pite készül.

_DSC3998

Előtérben a szilvás pite, már a morzsa is rajta van, mehet a sütőbe._DSC4011

Diós lapok._DSC3985

A legjobb kesztyű sütéshez. Majdnem könyékig ér, így mostanában nem égetem össze a kezemet. Ennek ellenére a múltkor a hónaljamat sikerült…_DSC4017

Elősütés._DSC3951

Piskóta._DSC4036

Eszközök._DSC3967

Aztán a kész szilvás pite._DSC4053

Ismét._DSC4051Hát úgy elvoltunk, hogy amikor 12 körül Nóra lányom jött Petráért, mondtam neki, várjál, még ne vidd sehova, nem végeztünk. Aztán persze észbe kaptam, hogy a nap valódi célja nem ez, hanem az, ahová most mennek, és hát elengedtem a fotósomat.

Otthon ez várta:

_DSC4065Na meg az ajándék: egy régi Polaroid fényképezőgép, és persze a barátnők.

Ajánlott cikkek

3 Hozzászólás

  1. Régóta csendben figyelem blogodat. Nagyon kedves ötlet volt és mindenki számára hasznos ez az alibi fotózás. További jó munkát, jó írásokat, ötleteket kívánok szeretettel. 🙂

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük