A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

A legfinomabb borsóleves receptje úgy kezdődik, hogy tavasszal vessük el a magokat a kertbe. Napos meleg helyre, ahol nem áll meg a víz, és hogy tudjon a növény kapaszkodni, biztosítsunk számára támrendszert. Ez rá a szakszó, de a kerítés is betölti a feladatot.

Májustól már arathatunk, ha minden jól alakul, és akkor elérkezik a borsós receptek ideje, tobzódhatunk a borsófőzelékben, köreteket, salátákat rakhatunk össze, blansírozva lefagyaszthatjuk, és ha még így is sok marad, adagoljuk zacskókba, és osztogassuk azoknak, akiknek szívesen szereznénk örömet.

Hát én is így jutottam egy kiló finom, zsenge pucolt borsóhoz, mert a kertészkedés még mindig nem megy nekem. Niki hozott a kertjéből. Mondtam egyből, ebből délre olyan borsóleves lesz, hogy csak na!fotó 1(10)

Neki is láttam. Megpucoltam egy fej hagymát, kevés libazsíron üvegesre pirítottam, aztán rádobtam három szál felkarikázott sárgarépát (ezek nem voltak nagyok), egy fehérrépát, nem karikázva, mert csak én szeretem, én szoktam kienni a levesből az összeset; egyébként a főtt zellert is, már amiben van. Egyszer apósom – ő szokott húslevest főzni – a fazekából nagyívű mozdulattal a zellert a kukába akarta hajítani, amikor is én rákiáltottam, hogy: neeeeeee! Értetlenül nézett rám kicsit megszeppenve, mire mondtam neki, hogy hát bocsánat, de én azt nagyon szeretem…

De vissza a leveshez: amikor a répa már puhult kicsit, a borsót is hozzáadtam, és tizenöt perc alatt fedő alatt majdnem puhára pároltam. Aztán megszórtam pirospaprikával, egy teáskanálnyival, mondjuk, elkevertem, aztán meghintettem úgy két evőkanálnyi liszttel is, és egyből felöntöttem vagy két liter vízzel, közben kevergettem szorgalmasan. Sóztam, borsoztam, meg egy szál lestyánt tettem bele, ez magától megterem a kertben, mint valami gyom. Aztán felforrt a leves, és amikor már puhára főtt minden, galuskát szaggattam bele. fotó 4(14)

Nagyon szeretjük a sűrű leveseket, főleg én… Így aztán egy tojást annyi liszttel keverek össze, hogy jó ragacsos tésztává álljon össze, teszek bele sót is, persze, mondjuk egy teáskanálnyit, aztán beleszaggatom a forró levesbe. Ahogy a galuska feljön a leves tetejére, egy perc múlva jó is. Mondjuk, annyiban ki kell tapasztalni, hogy ahogy áll a leves, a galuska szépen megszívja magát. Úgyhogy, ha sok galuska kerül a levesbe, előfordulhat, hogy másnapra egy nagy fazék egytálételt kapunk.

fotó 5(13)Mondjuk, én még úgy is szeretem…

Ajánlott cikkek