Tegnap emlegettem egyik kedvenc blogomat, most egy másikat fogok (van még néhány, bár nem túl sok).
Az Előretolt helyőrséget egy Bécsben élő fiatal magyar pár írja, akik szép lassan családdá alakulnak. Nils Holgersonné a minap jelentette be, hogy tulajdonképpen mindjárt szül, és ezzel teljesen felbolygatta az amúgy többnyire csendes, és kommentelni lusta olvasóközönséget. Volt, aki neki szegezte a kérdést, hogy őszintén, miért is vállal valaki gyereket? Van-e ennek racionális oka?
 |
| A kép újabb kedvenc blogomról, a howtobeadad.com-ról származik… |
Ezen én is gondolkodtam már, és arra jutottam, hogy szerintem nincs. Az esetek többségében az ember nem indokokkal kikövezett úton jut el a családjáig.
A következő kérdés, hogy miért vállalunk kettőnél több gyereket?
Nem a szocpol, meg a családi pótlék miatt, azt most mondom. Nem is az ingyen tankönyv hat ösztönzőleg.
Talán csak azért, mert szeretjük a babaillatot. Mert úgy érezzük, még nincs készen a családunk. Mert „véletlenül” megfogant, és ha már így esett, nem akarjuk megölni. Vagy, mert így is terveztük. Vagy, mert úgy gondoljuk, ez létezésünk egyik fő célja. És egyszerűen vágyunk rá. És aztán olyan édesek együtt, ahogy játszanak, aranyosakat mondanak, jópofa dolgaik vannak. Egy ismerősöm így fogalmazta meg:
„Annyira más érzés együtt nézni a világot egy kis és egy nagyobb gyerekkel! Újra élni a felfedezés örömét, rég elfeledett érzésekről beszélni, megmutatni az Élet dolgait. Átadni a megszerzett tapasztalatokat, terelgetni, leguggolva nézni vele a karácsonyfát, milyen is az ő szemszögéből. Nehéz lenne gyerek nélkül hinni abban, hogy van Bölcsesség, Türelem, és nem az enyészetnek gyűjtögeted javaidat, diplomáidat…”
Érdekes volt figyelni a terhességeim idején az emberek reakcióját, amikor arra a kérdésükre feleltem, hogy „hányadik?”… Az elsőnél mosolyogva néztek rám, mint én az elsős kisdiák gyermekemre, jól van, ügyes vagy, hát kezdd csak el… A másodiknál „hát igen, ez így van rendjén: egy családban két gyerek” – olvastam ki a szemekből. Aztán jött a harmadik. „Normálisak vagytok?” – tették fel néhányan a kérdést így szemtől szembe, mások burkoltan. Még toleráns anyám is csak annyit mondott, mikor úgy négyhónapos terhesen bevallottam neki, hogy jön a harmadik: „Hát, ti tudjátok…” A negyediknél viszont csak vállveregetéseket, és elismerő pillantásokat kaptam. „Ez igen! Így kell! Micsoda nagyszerű emberek!” Annyira jólesett, hogy aztán sokszor én provokáltam ki a kérdést, ha netán elfelejtették volna feltenni.
Ti hogy látjátok, miért vállalunk gyereke(ke)t?
Hű, nahát, tökre zavarba jöttem, mikor láttam a nevemet. 🙂 jaj, és pont most nincs izgi posztunk, és jönnek a vendégolvasók…! :)A kérdésen, hogy miért, azóta is sokszor gondolkodom, sőt, azon is, hogy miért ne, mert nyuszibb pillanataimban (meg persze egyébként is), a másik tábort is megértem. Azt, hogy hányat, nekünk még a jövő kérdése, de jó lenne azt mondani, hogy amennyi jön hozzánk…
Hát gyorsan, valami izgit!!! 🙂
:)Én egész életemben arra készültem és vágytam,hogy ANYA lehessek.Soha nem volt kérdés.Sőt!Nem “csak” hármat szerettünk volna,hanem négyet ,vagy ötöt legalább.És nem a pénzkérdés döntötte el a “csak” hármat,hanem az egészség.:(Azóta is szívfájdalmam.Annakidején bele is haltam eléggé,hogy nem lehet több.Szerintem ez a legcsodálatosabb a világon: szülőnek lenni!!!!A többi ezután jön:)Nekem és az emberemnek.DE: tiszteletbe tartom mindenki döntését,viszont nagyon tudok örülni ,ahol baba jön.:)A megszólások pedig felbosszantanak…
Megszólítva érzem magam, mint Nyúlné (ahogy édesanyám nem kis cinizmussal az 5. gyerekünknél mondta, pedig akkor még nem is tudta, hogy 6 gyerekünk lesz). Hogy miért szültem ennyi gyereket? Sokat szoktam ezen gondolkodni, amikor végignézek magunkon, mert én soha nem készültem arra, hogy egyszer anya leszek, sőt arra végképpen nem, hogy 6 fiúnak leszek az anyja. Aztán megismerkedtem a legtökéletesebb férfival, aki a legjobb apa és a legszerelmetesebb férj lett az életembe, és amikor azt mondta, hogy 8 gyereket szeretne, nem volt kérdés, hogy én meg is szülöm neki. Aztán, hogy miért nem lett még sem 8, az nem rajtunk múlott, de még “csak” 38 éves vagyok, tehát semmi nincs veszve. :)Kiskoromban a halhatatlanság és az örökkévalóság foglalkoztatott a legjobban, hát most úgy érzem ezt biztosítottam magamnak. Bennük folytatódom, a mozdulataikba, a nézésükbe, az értékrendjükben, külső és belső tulajdonságaikban. Nem szeretem, ha sajnálnak, esetleg lesajnálnak a sok gyerek miatt, sőt felháborít mikor megjegyzést kapok. De már finomodtam az évek alatt és tudom, hogy a negatív megnyilvánulás az énképvédés miatt van, és nem lesajnál, inkább irigyel. Ettől sem lesz jobb ,de legalább a haragom elpárolog.
miert szulunk gyereket? mert termeszetestudom, hogy valsag van meg recesszio meg ize meg mize, de mar az anyukam is rajott anno:nincs mire varnimindig ki tudsz talalni magadnak valamit: majd, ha talalok allast es mar bedolgoztam magam; majd, ha visszafizettuk az autohitelt; majd, ha befejeztem az egyetemet; majd, ha mar biztosak vagyunk, hogy tenyleg egyutt akarunk elni… stbstbstbstb.de ez mind rizsanincs mire varni:)Judit(akinek sajnos csak egy van, de ha rajta mult volna, most varna a harmadikat:) )
D., azaz az ellentábor:Még nem tudom elképzelni, hogy gyerekem legyen, talán a szülői nevelés miatt, talán mert túl fiatalnak érzem magam(25),talán mert nincs biztos állásom és mert egyszerüen nem vagyok képes magam elképzelni egy gyerekkel, babakocsit tologatva, pedig gyerekekkel is foglalkozom/foglalkoztam, dolgoztam játszóházban,babysitterként,stb, de egyszerüen ott vagyok, hogy nem akarok gyereket. még élni akarok. Tuti valahol elromlottam belül, pedig nőből vagyok és egy édes babától én is elolvadok, de nem akarok… valamiért nem. és ez nem stimmel. De nagy öröm ha valakit sok gyerkőccel látok, biztos nem unatkozik, és igazi kihívást jelent. Remélem, talán, egyszer lesz hasonló életem nekem is… talán.
@NévtelenD.,nem vagy te ellentabor, csak fiatal:) ugyhogy vedd vegiggondolando joindulatu jotanacsnak, amit mondtam:)J.
Névtelen, nincs veled semmi baj! Hidd el! Én sem akartam babát, mert el sem tudtam képzelni hogy anya legyek. Aztán valami változás történt bennem. Mi hatására? Nem tudom… Most meg van egy 9 hónapos gyönyörű kisfiam:) Boldog édesanya vagyok, és remélem lesz még egy babánk!
Én is “csak”, mert egy élmény, egy utánozhatatlan dolog valakit felnevelni, főleg, ha ráadásképp belőled és a szeretettből lett. Majd egyszer. :)Nem tudom elképzelni, hogy 4+ gyerekem legyen, egyszerűen azért, mert imádom a választott szakmámat és alkotni akarok. Viszont teljesen megértem, ha valakinek a rajongott, választott szakma maga az anyaság. :)megszólások: szerintem a másik oldal is tudna panaszkodni, hogy hányszor megkapják, hogy önzők és karrieristák, mert ők másképp látják. 🙂
Én úgy érzem, egyszerűen muszáj szülnöm. Pedig nem érzem magam valami fergeteges anyukának, a türelmem sem valami sok. Mégis, a kicsi még csak 8 hónapos, és én rettentő rosszul érzem magam, hogy valószínűleg nem lesz negyedik. Mert én már szívesen lennék újra terhes, de úgy állapodtunk meg, hogy nem lesz több. Én eddig azt hittem, hogy ez általános női tulajdonság, beszéltem erről a védőnőnkkel is, és ő azt mondta, nehogy azt higgyem, sokan a másodikat is csak azért vállalják, mert ez az elvárás. Saját magammal szemben nekem az volna az elvárásom, hogy 34-36 éves koromig annyit szüljek, amennyi jön. Ráadásul csodás gyerekeim vannak, és ettől csak még rosszabb, hogy nem lesz még egy pár csodás gyerekem. A férjem meg pont ezzel érvel, hogy ha van 3 okos egészséges, akkor már ne kockáztassuk, hogy a negyedik esetleg nem lesz az. Szóval a választ persze én sem tudom. Kell és kész 🙂
Lehet erre válaszolni? Mert akárhogy próbálom megfogalmazni, nem adja vissza a lényeget. Kell. Mert. Csak. Nekünk mindkettő lombik (a kicsi még pocakban), sokan csodálkoznak is, hogy nem álltunk meg egy után, annyi költség, orvosi beavatkozás, macera, izgalom, munkahely kockáztatása, satöbbi, satöbbi… de akkor is.
Nekem 8 van. Miért? Mert így alakult. Soha nem terveztem sok gyereket, lánykoromban azt mondtam 30 évesen szülök egyet és kész. 30 évesen öt gyerekem volt, és még most sem biztos, hogy nem lesz több. Egyszerűen szeretek gyereket nevelni.
Szia!Nekem csak 4 van. Én mindig úgy voltam szülés után, hogy “még van bennem egy gyerek”. A 3. születése után is ezt éreztem. Aztán jött a negyedik, aki “végre” kislány lett. Mondhatom azt is, hogy a négyből mindössze 1 volt tervezett gyerek, a többi csak úgy jött, a legkisebb esélyt is megtalálta, hogy beköltözzön a pocimba.És furcsa módon, így a negyedik gyerek után már nem érzem azt, hogy de jó lenne még egy. Így, pont ennyi gyerekkel kerek a világ nekem!Ja, a férjem kettőt szeretett volna, de szerencsére mindig meggyőzhető volt:-DDóra
Nekem nagyon tetszett az, aimt az ismerősöd mondott és idéztél. Talán valami ilyesmi. És azért is, mert ez valódi érték, nem a nagyobb ház, jobb autó, több pénz, többet ér a gyerek testvérekkel mint drága játékokkal és táborokkal. Mondjam, hogy szeretetbe nekem jobban megéri befektetni a pénzem, energiám, időm, mint anyagi javakba? 🙂 Ha nem lenne gyerekünk, sodródnánk ezzel az őrült világgal valahol. Mi így együtt viszont sziget vagyunk, egyre nagyobb, stabil pont. Ha valaki kiszakad egy időre, attól még megmarad, és van hova visszajönni. Ha csak ketten lennénk, vagy hárman, talán a visszatérő már nem találna semmit ott, ahol voltunk. Talán azért is gondolom így, mert nagycsaládból jöttem én is, a férjem is, és látom az egész történeteket.
Én sose terveztem, hogy ennyi vagy annyi gyerekem lesz…azt tudtam, hogy majd lesz… Amikor a nagy fiam beköltözött a pocakomba(baromira nem volt jókor-akkor úgy éreztem- de ha már ott van örültünk neki) boldog voltam. 23 évesen egy komoly betegségből felgyógyulva egy ippen hogy csak megismertük egymást kapcsolatból… utólag gondolkodtam csak el rajta, ha ő nem érkezik lehet nem is lennénk már együtt apával… Aztán megszületett szörnyű volt a szülés nem részletezem… A második babát nem sokra rá már szerettem volna, de máshogy… tudatosabban… odafigyelve, hogy azt a traumát felülírjam,és hogy én igen is tudok szülni… Pont 2 év van a nagyok közt.Mikor a lányom(2.gyerkőc)megszületett már a szülőszobán mondtam oké jöhet a 3. De persze apát győzködni kellett 4 évig… Most így bő egyévvel a legkisebb születése után ha becsusszana a 4. nem ellenkeznék… de apa igen. 😀
Annyira jó volt olvasni a postot és a kommenteket :)3,5 év alatt született 3 gyermekünk.A legnagyobb 4,5 éves, a legkisebb 10,5 hónapos. Fiatal koromban sosem gondoltam volna, hogy egynél több gyermekem lesz. Mikor az első fiunk megszületett (elsőre elég nehezen)azt mondtam, sosem lesz testvére. Ahogy teltek a hónapok nem volt már kérdés, hogy szeretnénk kistestvért neki. Aztán megszületett a lányunk.Mindenki úgy gondolta környezetünkben, hogy tökéletes családmodell….apa-anya-egyfiú-egylány.Csak a második fiúnk nem így gondolta 🙂 Meg szeretett volna születni és egyik napról a másikra azt vettem észre, hogy beköltözött a pocakomba :)Amikor elmondtuk a családnak, csak fejrázást kaptunk és a “mibőlfogjátokfelnevelni, nemvagytoknormálisak” szóösszetételeket dobálták a fejünkhöz :(A harmadik terhességem 10. hetében erősen bevéreztem, de nem feküdtem be a kórházba, hiszen itthon is szükség volt rám.No ekkor jöttek még a lelkemet teljesen tönkretevő megjegyzések.Egyedül az anyukám állt mellénk.Ez a kisfiú viszont volt olyan erős már pocaklakónak is, hogy épségben, egészségesen a világra jött akkor amikor annak az ideje volt.Boldogok vagyunk! Sosem az anyagiak határozták meg az életünket. Van hol lakjunk, van mit enni adni a családnak, ruházkodni is tudunk, a többi pedig nem az anyagiakon múlik. Boldogok vagyunk. Annyi örömet kaptunk a gyermekeinktől, hogy feledteti mindazt a néha nehéz, néha szomorú időszakot, ami a nevelésükhöz szervesen kapcsolódik.
http://www.youtube.com/watch?v=zrFHfOblDHYKozvetlenul a jelenet elott Ted es Robin hosszasan soroljak az erveket es ellenerveket. Az ellenervek jelentos gyozelmet latszanak aratni, amikor Lily megtalalja a szomszed kisfiu ottfelejtett zoknijat, es ugyanebben a pillanatban bele is szeret a meg meg sem fogant gyermekebe.Hat ezert vallalunk gyereket. Mert zokni. 🙂
Ez jó:))
Ez egy jó kérdés 🙂 sose gondolkodtam rajta.Van egy sorozat itt Ausztriába azt hiszem otthon a Hetedik mennyország címen fut, nem is tudom mikor láttam először azt a filmet de akkor úgy voltam vele pont olyan családot szeretnék.26 évesen éreztem azt,hogy gyereket szeretnék ,akkor elterveztük,hogy 3 saját és egyet örökbe fogadunk,27 éves voltam amikor megszületett a lányom és pár hónap után úgy gondoltam talán még egy de több nem, ekkor a férjem azt mondta vagy 1 vagy 3-om kettő nem, mikor meglett a második azt mondtuk akkor már egyhangúan, hogy mindkét típusból van egy köszönjük így elég is lesz,de nagyon gyorsan gyógyszer mellett egy gyönyörűség jönni akart és jött is 🙂 most 32 vagyok és úgy gondolom,hogy 3 gyereket tudunk úgy felnevelni,hogy ne legyenek gondjaink (mármint anyagilag) de nem kizárt,hogy 38 körül még bevállalok egyet, habár most nagyon úgy érzem,hogy a türelmem 3-at bír csak el.és csak annyit kérek a sorstól,hogy mellettük lehessek amíg szükségük van rámna tehát okosabbak nem lettünk az én kommentemtől 😀 habár útómondatnak még ideírnám,hogy azóta érzem magam jól és teljesnek mióta megszületett a lányom és amíg nem volt meg a harmadik valami mindig hiányzott, amióta megvan minden olyan más
Jó kérdés. Egy 10 hetessel vagyok itthon. A férjem anno csak annyit mondott, hogy nem leszünk fiatalabbak (34 éves volt én 32), vágjunk bele. Én már úgy éreztem, hogy szeretnék egy picit. Bevallom, nekem régen nem volt kedvem szülni, gyerekkel “vesződni”. Rengeteget gondolkodtam rajta, hogy kell ez nekem? Adjam fel a nyugis, nagyon kényelmes életem? Hogy folytatom a karrierem, ami már szépen ívelt felfelé? Addig is szerettem a gyerekeket, szívesen elvállaltam a barátoknak a babysitterkedést, a picik is szerettek velem lenni, de saját nem kellett, mert így könnyebb, nyugisabb. Aztán ez lassan megváltozott. Most így 10 héttel a szülés után, már felvetődik bennem, hogy dehát így is lehet mindent csinálni mint régen (most nem bulizásra gondolok, mert azt régen sem szoktunk), nem kell lemondani a sportról, a hobbinkról, a baba jöhet velünk. Pl a mai túrát élvezte (ha vki 2 éve nekem azt mondja, hogy egyszer egy erdei padon fogok pelenkázni…) Jó érzés, örülök, hogy belevágtunk, talán nem szabad ezen annyit agyalni.Bartush
Nekünk két gyermekünk van. Gyorsan jöttek egymás után, épp azután fogant a fiunk, hogy megkérte a férjem a kezem. 🙂 Egy fiú, egy lány. Anno 8-9 gyermeket szerettem volna. Ma már pont jó ez a kettő. Bár csak 24 vagyok. Igaz borzalmas volt a váradósság, a szülés, az állandó otthonlét, mert tél közepén az ember nem jár ki egy újszülöttel. Persze, ha jönni akar a harmadik, megölni nem fogjuk, szeretni viszont nagyon! <3
Én azért szerettem volna gyereket vállalni, hogy a legédesebb pasiból és belőlem legyen egy (aztán még egy) “közös”… aki igazából csak a miénk, mert csak belőlünk van, nekünk mondja, hogy apa és anya… a mi szerelmünket jelképezi… és akit olyan jó (boldog és nehéz is egyben) lesz felnevelni. Az élet úgy hozta, hogy még egy sincs, de már a másodikat várjuk, reméljük őszre már családdá válunk. Mindenesetre ezt a blogot “elteszem” a kedvencekbe, jó lesz akár egy gyerekhez is (de inkább kettőhöz)… :)Bunte
Nekünk három van. Pont most idén tavasszal billent ki a kétévente tavasszal szülünk ritmus.Én meg őrlődök, hogy mi legyen.. van-e bennem még egy gyereknek hely? Vagy csak nagyon szeretek várandósnak lenni, szülni? Elég türelmetlen vagyok, sokszor csattanok és emiatt gyakran van lelkiismeret furdalásom. Ez elbizonytalanít.. Férjem nagyon szeretne. És talán én is de akkor most kellene dönteni, hogy ne legyen nagy a korkülönbség. Viszont most először vagyok úgy, hoyg félek a gondolattól.
…ehhez még hozzátartozik, hogy albérletben lakunk bizonytalan az életünk. Én iparművész vagyok, sokat őrlődök munka(inkább alkotás) és gyerekek viszonyában…