A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Ez afféle szolgálati közlemény egy olyan változásról, amelyen sokáig hezitáltam, aztán hirtelen döntöttem: a blog címét MaiMónira változtattam, alcímben marad egyelőre a Praktikák sok gyerekhez, hogy meddig, nem tudom – aztán kikopik lassan.

A változtatást azért éreztem szükségesnek, mert az utóbbi pár évben többször megkaptam, hogy a blog címe és a tartalom nem egészen fedik egymást, alig van gyerekes téma, ellenben recept, meg mindenféle más igen. Valóban, amikor 2008-ban blogolni kezdtem, még annyira kicsik voltak a gyerekeim, hogy az agyamat teljesen elborította a gyereknevelés, a mindennapok küzdelmei a háztartással, a család dolgaival, ezért is kapta a blog azt a címet, amit. Ám ugyanez URL-nek az túl hosszú lett volna, ezért a korábbi felhasználónevemet, a Maimonit adtam meg oda – és az jutott eszembe a minap, hogy hiszen a MaiMóni sokkal inkább passzolna a bloghoz, mint az eredeti elnevezés. A gyerekek megnőttek, nőnek, egyre többet foglalkozom olyasmivel, ami nem közvetlenül velük kapcsolatos, két és fél éve vállalkozást építek, persze az egész család aktív közreműködésével, de mégis, ez most legalább annyira leköt, mint hét éve a kisgyerekesek gondjai. Megváltozott az élethelyzetem, én is sokat változtam. Például, harmincasból negyvenes nő lettem, akár nagymama is lehetnék; aztán, ha ez bekövetkezik, majd újra írok a kisgyerekes tapasztalatokról, de akkor majd megint más szemszögből…

Röviden tehát ez a módosítás oka, ezért az új név, ami azért nem is annyira új.

A Facebookon, na ott nem tudom megváltoztatni, nem lehet. Úgyhogy aki a régi nevet szerette, jöjjön…:)

Ajánlott cikkek

2 Hozzászólás

  1. A facebookon is meg tudod változtatni az oldalad nevét és a facebook címét is, a beállítások – oldal adataiban.

    1. Nem, nem lehet. 200 lájkoló fölött meg kéne jelennie valami űrlapnak, de nem jelenik meg, a fb szerint az még a mi országunkban nem elérhető.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük