Személyiségi jogai védelmében neve, és tulajdonképpen az egész történet elhallgatását elváró, friss jogosítvánnyal rendelkező utódommal a minap Zalaegerszegre autóztunk, a Kávélabor nevű műintézményben volt dolgom, amit egyébként a kávé rajongóinak ajánlott felkeresniük közelről és távolról egyaránt: a tulajdonos, Bandi magasra tette a mércét, annyit mondhatok.
Nos, míg én uszkve három-öt percre kiszálltam a kocsiból és bementem a kávézóba, a gyermek egy önálló gondolatból eredő egyíves fordulás végrehajtása során belekoccant az amúgy teljesen szabályosan arra haladó gyanútlan kisteherautó oldalába.
Személyi sérülés nem történt.
Persze, majdnem felrobbantam az idegtől, mert hát nem mondta neki senki, hogy forduljon meg, hisz egyenesen mentünk volna tovább, meg egyáltalán; a kisteherautó vezetőjétől és utasától elnézést kértem, kitöltöttük a papírokat, elbúcsúztunk, visszamentem a kávézóba, mire a Bandi csak annyit mondott nekem:
– Ne bántsd ám. Ilyesmi bárkivel megtörténhet.
Hát épp ez az, mondtam erre, hogy is mondjak bármit, amikor én ennyi idősen felborultam a fater Trabantjával…salak volt szórva a kanyarba, megcsúszott rajta a Trabant és billegni kezdett, hol a bal, hol a jobboldali két keréken volt a súly, miközben a kocsi irányíthatatlan volt, és amikor megpróbáltam balra mozdítani a kormányt, hogy visszatérjek a saját sávomba, a Trabi beborult az egykor nagy hírű felsőörsi Vén Oroszlán Vendéglő csurig telt terasza elé. Egy és háromnegyed fordulatot tett, majd megállt az oldalán. A teraszon néma csend lett, én meg tanácstalanul toporogtam a Trabant belsejében, hogy most hogy szálljak ki…? Közben odajött egy nő a teraszról, enyhén sokkos állapotban, és ki akart rángatni a szélvédőn át, amiből sűrűn meredeztek az üvegszilánkok. Így aztán döntöttem, kinyitottam a fejem felett elhelyezkedő ajtót, és kiugrottam. A nő ekkor hisztérikus üvöltésbe kezdett, hogy most meg fogok halni, mert biztosan belső vérzésem van, én meg mondtam, hogy értse meg, semmimet nem ütöttem meg, egyedül a kézfejemen karcolt meg az üveg, amikor ki akart húzni, de az sem vérzett, csak piros volt. Közben arra gondoltam, mindjárt itt az apám, mit mondok majd először is kedvest, s szépet neki,és mit fog mondani ő. Ő azonban – miután az öcsémnek körülbelül egy hónappal korábban volt egy hasonló mázlival megúszott motorbalesete – csak ennyit szólt: ha kevésbé lennétek szerencsések, akkor nekem most egy gyerekem sincs.
Szóval, ehhez képest utódom koccanása semmi volt, afféle javító-nevelő figyelmeztetés, vagy nem is tudom, de előhozta az együttérző frissjogsis történeteket az ott jelenlevő laborosokból. Egyikük mesélte, hogy pár napos jogosítványával állt ki szülei udvarából, és sikeresen letolatott a híd egyik oldalán, bele az árokba. A másik ismerős táblaoszlopnak ment neki, a harmadik túl közel parkolt az árokhoz és belecsúszott – eljött az igazság pillanata, mindenki vallott.
Már hazafelé autóztunk – a gyermek vezetett, nehogy elszálljon a bátorsága -, amikor hívott a Bandi.
– Ne szidd ám le azt a gyereket… Én amikor megkaptam a jogsimat, hazasiettem vele nagy hetykén, kinyitottam a garázst, beszálltam apám Ladájába, rükvercbe tettem, majd jó nagy gázzal nekitolattam a garázsajtónak. Visszajártam szépen, bezártam a garázst, aztán szóltam a faternak, hogy majd alkalomadtán nézze meg, történt egy kis baj a kocsival…
Nos, emlékezetes frissjogsis történetek? Meséljetek!
Nekem is trabantos sztorim van. Éppen az első gyermekkel voltam terhes, a 18. hét környékén. Kiautóztam a barátnőmhöz a szomszédos faluba, és hazajövet belefeledkeztem a gyönyörű napsütéses kék égbe, és az égből potyogó ejtőernyősökbe, mikoris arra révedtem, hogy a szembe jövő sávban haladok. Az út üres volt, de én bepánikoltam, és elkezdtem rángatni a kormányt, majd az autó teljesen kivonta magát az irányításom alól, és a baloldali árkon keresztül, kettő bukfencet hányva végül is a talpán állt meg a kocsi, amiből én természetesen kiestem. Meg minden más is, ami benne volt, ezért elkezdtem visszadobálni a cuccokat. Már a sokadik darabot dobtam be a szélvédő helyén, amikor ez feltűnt, hogy voltaképpen nincs bent a szélvédő a helyén. Aztán megálltam, hátraléptem picit, és szemrevételeztem az autót. A motorháztető tenyérnyi darabokban volt, az oszlopok megroggyanva, az egyik ajtó leesve, a másik is becsukhatatlan, és mindkét szélvédő tisztes távolságban az autótól. Akkor esett le, hogy baj van. Egy teherautó járt arra, ő vontatott vissza a barátnőmékhez, az volt közelebb. Persze ott már kijött a stressz, barátnőm anyukája sírt, aggódott, hogy elvetélek, és amikor a nyugtató levest próbáltam bekanalazni, akkor tört el a mécses.
Azonnal mentünk orvoshoz, aki csak vakarta a fejét, nem hitte el a sztorit, mert mindösszesen egy csecsemőtenyérnyi kék folt volt az egyik combomon.
Azt csak évekkel később vettem észre, hogy a gyerekem fél mellettem az autóban.
Húú, Mici, ez tényleg nem semmi…Rómaikömény, ritka türelmes embert fogtál ki mögötted:D
úúú Mici. ez nagyon kemény!!!
Az enyém vicces: jópár részeges bunkó ordibáló oktató után végre találtam egy földre szállt angyalt. meg is tanított vezetni, saját autóval, saját környéken. igen ám, de hegyvidék. egyszer a zöldnél nem túlzok, kb. 20x egymás után lefulladtam. közben piros-zöld lett, és a mögöttem álló EGYSZER nem dudált.
Első gyermekemet várva, már elég régen, szintén Trabanttal mentem a terhesrendelésre, amikor is az előttem kb. 30-cal araszoló, mintegy kéttonnás tömör vas darusautót előztem, de mivel kezdő voltam még aránylag, ezért megijedtem és túl gyorsan akartam visszamenni a saját sávomba. A Trabant hátsó sarka persze nekiment a daruskocsinak és beszakadt kissé. Megálltunk, a sofőr kiszállt én pedig aggódva megkérdeztem, hogy ő jól van-e? Elég furcsán nézett rám és a nagy hasamra…..