Miért vagyok haragban az országtortával?

Lehet mondani, hogy magánügy, meg hogy biztos azért, mert savanyú a szőlő, de komolyan mondom, nem. Nem is valószínű, hogy akarnék pályázni bármilyen tortával, mert féltem anyukámat. Ne szidja senki. 

Összességében az a bajom ezzel az országtortásdival,  hogy egy síkon gondolkodnak a pályázók – vagy nem, csak a zsűri az összes recept közül azokat választja, amelyek nem igazán ötletesek. 

Ha megnézitek, milyen torták kerültek a négy döntős közé: mousse, mousse, mousse. Még rendes magyar szavunk sincs rá. Tavaly mi nyert? Mousse. Na jó, hab. De az nem ugyanaz.

Előre féltem az augusztus közepétől, mert tudtam, hogy jön az országtorta, és ha máshova nem is, Szigligetre, a Várkávézóba gyártanom kell majd ezerrel, és abban is biztos voltam, hogy eléggé szívatós lesz. Mert mintha a kollégák – legalábbis azok, akiknek a munkáit nyilvánosságra hozzák – nem tudnának másban gondolkodni, csak hogy jó bonyolult legyen a mű, mert az a tuti.

Hát, az idei torta arra jó volt, hogy beláttam, a tavalyi nem is volt nehéz. Emlékeztek? Az volt a Somlói revolúció, aminek a Somlóihoz ugyan kevés köze van, de legalább csak egy lap, azon étcsoki mousse, narancszselé, fehércsoki mousse, ganache, ennyi.  A dermesztgetés  vitte az időt, de különben minden rendben volt vele. Ezzel szemben az idei: mandulás piskóta, sárgabarack-krém,  vagy inkább zselé, újabb mandulás piskóta, aztán egy aránytalanul vastag karamellmousse, majd egy irgalmatalan édes fehércsokis karamellglazúr. Annyi cukor és zselatin kell ebbe a tortába, hogy az szerintem Guinness-rekord. Pedig azt gondolom, pont nem ezt az irányt kellene szorgalmazni.

Az alapanyagokat tekintve rendkívül drága, továbbá munkaigényes, úgyhogy azon gondolkodtam, mennyiért adhatom én úgy, hogy még a kávézósoknak is megérje? 

Aztán, gyengesége a receptnek, hogy az egyik alapízt adó sárgabarackpüréről egy szót sem mond: milyen, honnan? (Én aztán főztem sajátot – nyilván ez külön boldoggá tett.) Na de az, hogy a két cent pálinka, ami a barackszirupba jár, amivel a piskótalapokat locsoljuk, az Pannonhalmi sárgaparackpálinka kell, hogy legyen, az aztán fontos.  Aki megmondja nekem ízlelés alapján, hogy azzal locsoltam-e be, vagy nem, annak küldök egy üveggel.

Következő gyenge pont: a barackkrém. Volt néhány kétségbeesett pillanatom, mire kikísérleteztem, hogy a receptben megadott zselatinmennyiség duplája kell bele, hogy ne folyjon ki a két tésztalap közül. Ezt a kört megspórolhatta volna nekem, és azt hiszem, velem együtt sok cukrásznak a receptgazda, ha elárulja, milyen sárgabarack-pürével is dolgozik ő. Mert egyébként megkérdeztem néhány kollégát, az egyik fagyialapanyagként, 100 literres hordóban  forgalmazott barackpürével operál, a másik a nagykerben kapható francia (FRANCIA) gyártmánnyal. Ami persze csak korlátozott mennyiségben volt elérhető, mert hirtelen mindenki barackpürét vásárolt.

És itt a következő probléma, amiről viszont már nem a recept szerzője tehet: az alapanyag beszerzés. Mert mi is történik? Augusztus közepén kiderül, mi nyert, aztán utána hozzáférhetővé válik a recept,, és minden cukrász, aki beleáll ebbe a projektbe, elkezdi beszerezni az alapanyagokat. És szembe kell nézniük azzal a később ébredőknek, hogy hoppá, nincs mandulaliszt, pedig az mindig szokott lenni, meg már a fagyasztott sárgabarack is kevés, nemhogy a barackpüré.  Mert ez Magyarország.  Így szeretlek.

Végül persze megcsináltam, de az egész életemet végiggondoltam közben. Meg hogy mégis miért kell ezt a csapást elszenvednem? 36 tortát gyártottam le, és akkor azt mondtam, hogy soha többé. Mert ez nem MóniSüti. És akármennyire is igyekszem, nem tudom olyan finomra megcsinálni, mert a recept nem engedi. Eszter barátnőm kóstolta nálam a próbasütés egy szeletét, és csak annyit mondott: de jó, hogy nem a te recepted, mert így legalább nem kell udvariaskodnom, hogy hű, de finom…

Mindemellett: nem vonom kétségbe a recept készítőjének tudását és tehetségét, sőt, azt is tudom, hogy én nem vagyok egy Pierre Hermé. Csak azt a halk fohászt szeretném megfogalmazni a jövő évi országtorta megálmodójához, hogy légyszi, próbálj meg egyszerűbben gondolkodni…a kevesebb több.