Azt már megszoktam, hogy a nappaliban felejtett tányérnak nincs gazdája. Hogy a hűtőbe Senki tette vissza az üres sajtos dobozt. Hogy az eldobált cuccokról Senki sem tud. A könyvespolcról Senki vette le a szanaszéjjel hagyott könyveket. A fürdőkádat nem tudni, ki használta utoljára, de a család tagjai mostanában nem. A tükröt sem mi köpködtük össze, és a szemetest sem púpozta meg egyikünk sem úgy, hogy már-már kifolyik belőle minden. A lépcsőt Senki járkálta össze sáros cipőjével, a porszívót Senki nem tette vissza a helyére.
Senki, így hívjuk őt, a láthatatlan embert, aki családunk hetedik, pontosabban nyolcadik tagja (Bogyó után).
De amit ma tett, az túlmegy minden határon.
Bekapcsolta FŰTÉST.
Harminc fok van kint, harminckettő bent, nem értem… És ha nem harciaskodom a családdal annyit, hogy járjanak papucsban, már rég kiderült volna, hogy megy a padlófűtés. Valaki – azaz Senki – bekapcsolta. BEKAPCSOLTA. Mert azt a kazánon kellett átállítani, és valaki, vagyis Senki átállította.
Na, ezt derítse ki valaki… Vagy Senki…
Valami kisördög az sugdossa nekem, hogy talán elfelejtődött a fűtés kikapcsolás a szezon végén.
A kádra/mosdóra láttam egy csodálatos megoldást idén nyáron egy nagy kempingben Wertheimben (Németo.). Minden mosdókagyló és a zuhanyozó mellett ott volt felakasztva a törlőkendő illetve a zuhanyozókban egy nyeles, az ablaktisztítóhoz hasonló szerkezet és kiírták, hogy kéretik minden kedves vendég maga után kitörölni a kagylót, ill. rendbe tenni a zuhanyozót. Csillogott is minden a tisztaságtól, pedig takarítónőt nem láttam a 2 nap alatt, amíg ott voltunk.