Első teljes napunk reggelén rettenetes alvás után, szaggató hátfájással ébredtem. Na, gondoltam magamban, ez pont olyan, mint tavaly, a lakókocsiban, csak nagyjából háromszor annyiba kerül. Jó, a teraszról a kilátás …
Három ország hat nap alatt: második Olaszország
Hazafelé, avagy fürdés Triesztben – nyaralásunk története, 7. rész
Elérkezett nyaralásunk utolsó napja. Fájdalmas volt, mert úgy éreztem, éppen kezdünk belejönni. Már nem izgatott annyira, mi lehet itthon, nem járt a fejemben, hogy vajon mindenki időben megkapta-e a sütit, …
Napfény és víz – mi kell még? – nyaralásunk története, 6. rész
Nyaralásunk harmadik napjára már magától értetődő volt, hogy a gyerekek reggel felkelnek, lerongyolnak a tengerhez, és akkor mi végre… megosztozunk az üresen maradt helyeken, és két órát alszunk anélkül, hogy …
Mit olvastunk a tengerparton?
Azt hiszem, ha az optimális pihenési állapot eléréséről beszélünk, sokak számára felvillan a kép: egy jó könyvet olvasni a tengerparton, nyugágyon heverve. Én is ezt tettem – pontosabban ezt is. …
Nyaralásunk története 5. rész: vacsora Caorléban
Oda kell figyelnem, a címadásom lassan megüti a Claire Kenneth regények szintjét – tényleg, van valaki, aki emlékszik ezekre? Randevú Rómában, Május Manhattanben, Neonfény a Nílus felett, Holdfény Hawaiiban… Na? …
Nyaralásunk története, 4. rész: egy nap Velencében
Amint eddig elmeséltem – a most bekapcsolódók kedvéért ismétlem csak -, Olaszországban töltöttük augusztus utolsó napjait, na meg szeptember elsejét. Elmondtam utazásunk körülményeit, majd érkezésünk órái, illetve első éjszakánk tapasztalatait …
Nyaralásunk története, 3. rész: megérkeztünk!
Egy megállással – Szlovéniában egy benzinkútnál tartottunk pár perc szünetet – végül hét óra alatt értünk le Eraclea Mare-ba, a Portofelice Camping Village nevű négycsillagos kempingbe. Az út egyébként normál …
Nyaralásunk története – 2. rész: a szervezés
Nyaralásunkat illetően tehát adott volt az időpont, ezen kívül semmi. Nagyobbik lányomat, aki egy angol nyelvű magánoviban dolgozik, azonnal értesítettem, kérj szabadságot augusztus 28-tól szeptember 1-ig, mert nyaralni fogunk! Mindenkit …
Nyaralásunk története
Az egész úgy kezdődött, hogy jókor voltam jó helyen. Az a helyzet állt elő, hogy valamikor májusban épp nekem kellett sütit szállítanom, és az egyik kávézóban, ahol az én sütim …