Egyszer csak telefonált a nagy ismeretlenségből egy szimpatikus férfihang, hogy hát ajánlottak neki engem süti-ügyben – és itt közös ismerőseinkre hivatkozott -, neki pedig június 10-én lesz az esküvője… – …
Szerdai esküvő
Kinder Maxi King torta
Ilyen torta csak annak jut eszébe, aki annyira szereti a párját, hogy tudja, párja a Kinder Maxi Kinget szereti még majdnem annyira, mint őt. Ha nem ő maga süti meg, …
Flóra virágoskertje
Nyilván mindenféle foglalkozás során elérkeznek holtpontok, amikor az ember vár, és reméli, hogy elmúlik, mert valamiből élni kell, és ha már egyszer ebből élünk, legalább ne utáljuk. Szerencsés vagyok ilyen …
Mangókrémes csokitorta
Itt volt ez az augusztus, amelyben volt egy gyilkos roham, és én kicsit belehaltam – mármint ami a sütemények iránti szenvedélyemet illeti. Vagyis, a sütésük iránti lelkesedésemet. Úgy éreztem, kiment …
Mascarponés diótorta málnával
Ez a torta a korábban már közzétett Mascarponés diótorta málnás változata. Egyik előnye, hogy sok fehérjét elhasználhatunk hozzá. Az eredeti tortának hat lapja van, ennek azonban elég öt, így is …
Orosz krémtorta
Vagy oroszkrém torta? Netán oroszkrémtorta? Találkozhatunk vele így is, úgy is, úgy látszik ez a cukrászati alapmű komoly megosztást hoz. Azért a címbeli megoldás a helyes, mert ezt a süteményt …
Banános sajttorta karamellel
Éljenek a sajttorták, tömények, finomak, és általában nem kell velük sokat dolgozni. Ezzel sem. Nyugodtan elhasználhatjuk bele a család által már kifogásolt banánokat, nem fog neki ártani, ha kicsit érettebbek. …
Mascarponés diótorta (ha fel kéne már használni a maradék tojásfehérjét…)
Valaki azt mondta, hogy jé, ez tisztára olyan, mint az Eszterházy. Igen. Az volt az ihletője. De a krémen változtattam, hogy előnyére vagy hátrányára – teszteljétek… Összesen 36 dkg tojásfehérjére …
Kócos kis Rákóczi túrós
Rákóczi túrós torta számtalan variációban van fent a neten. Nekem az volt a feladatom, hogy a jólfésült, esetenként túl szép változatokhoz képest valami kis kócosat készítsek. Hozzávalók: 15 dkg liszt …
Gyors karácsonyi desszert: rétestorta
Nem szabad a karácsonyi menübe beletenni az összes energiánkat; sokan esnek ebbe a hibába, aztán fáradtan rogynak a fa alá, miután mindenkivel összevesztek az egyre növekvő feszültség miatt. Ne tegyétek. …