Második hete Flyladyzünk, már aki velem tart; tudom, vannak, akik lelkiismeretesen próbálják velem együtt megtenni a kezdő lépéseket, vannak a látens flyladyzők, akik mazsolázgatnak ezt-azt a feladatokból, és vannak az …
FlyLady 14.nap – az alapozó kurzus vége
FlyLady 7. nap – még nem késő…
Akik velem együtt teszik meg a FlyLady program kezdő lépéseit, azoknak mondom: a mai, vagyis a 7. nap feladata a holnap reggel felveendő ruha előkészítése szobainasra, székre, vállfára, fotelre, kanapéra …
Cukkinis-gombás csirkemellszeletek csőben sütve, + FlyLady 5. nap
Elérkeztünk a FlyLady program 5. napjához, és most jön az a pont, amit én nehezen fogadok be, de a cél érdekében azt mondom, ám legyen. Úgynevezett kontrollfüzetet kell ugyanis vezetni, …
Lőn este és lőn reggel, 4. nap
A FlyLady 4. napjára ébredve ma frissen (kissé törődötten, na) felkeltem (a konyhában a csillogó mosogató fogadott), és miután kis családomat útnak indítottam az iskolába, eleget tettem feladataimnak: felöltöztem, az …
FlyLady 3. nap
Aki elhatározta, hogy velem együtt megújítja a takarítási technikáját, annak elmondom a 3. nap tennivalóját.Mivel most előrébb olvastam az eredeti FlyLady weboldalon, azt láttam, hogy igaza volt a korábbi hozzászólóknak: …
FlyLady apológia és a 2. nap feladata
Kedveseim, mielőtt teljes szívből megutálnátok néhányan, szeretnék leszögezni egy-két tényt.1. Nem szándékozom takarítós bloggá válni.2. Abszolút elismerem a témában Via urban:eve c. blogjának tekintélyét, meg sem próbálok rá hasonlítani, tőle …
Szállj velem – avagy legyél Te is FlyLady!
Van valami sorsszerűség abban, hogy éppen most, a tavaszi fáradtságból kifelé kecmeregve akadtam rá a flylady.net weboldalra. Azt hittem, valami úttörő-féle leszek ebben, hű de jó, gondoltam, de aztán kicsit utánakutatva kiderült, …