Két helyről, Palócprovence-tól és Trinitytől is megkaptam ezt a kedves macis üzenetet, amellyel csodás napot kívántak nekem.
Gondoltam, egyszerűen megköszönöm nekik, hogy rám (is) gondoltak, de aztán elkezdtem morfondírozni azon, mitől is lesz az embernek jó napja.
Kell hozzá persze, hogy ne kapjon szörnyű híreket, ne érje csapás. Akit ilyesmi miatt gyötör a bánat, egy ideig felmenthető.
De van olyan ember, akivel nem történik semmi tragédia: nem hal meg hozzátartozója, nem közölnek vele olyasmit, hogy mondjuk egy hónapja van hátra, nem törik össze az autója, nem törnek be a házába, a gyerek nem betegedik meg, a kutya megvan, nem ég oda az étel, a postás sem hoz kellemetlen levelet, az éppen szükséges mennyiségű pénze is rendelkezésre áll, mégis morcos. Sőt, haragszik az őt körülvevő világra: a szüleire, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hozták, hogy neki most itt kell élnie ezen a világon, a házastársára, aki minden egyébről tehet, a gyerekre, aki szívja a vérét folyamatosan. Továbbá a barátaira, akik nem hívják, a szomszédra, aki nem söpri le maga előtt a járdát, a pénztárosra, aki ma nem olyan kedvesen köszönt, ahogy az illenék már ennyi év törzsvásárlóság után, a fodrászra, aki szándékosan rövidebbre vágta a haját, mint kellett volna, a felszolgálóra, aki persze megvárta, hogy kihűljön az a hús a tányéron, és csak utána hozta ki…
Szóval, vannak emberek, akik akkor is rosszul érzik magukat, ha baj van, akkor is, ha nincs; amíg szűkösen élnek, azért csepüli a férjét, miért nincs pénz; ha már van pénz, és mondjuk épp a római Hotel Splendide Royalban múlatják az időt, a szobaszerviz hiányosságai miatt őrjöng. Amíg nincs gyereke, azért sopánkodik; aztán amikor lesz, akkor meg azért.
Pedig, ha kicsit fordítana a rálátás irányán, feltárulna előtte, milyen értékek vannak az életében: vannak szülei, akik szeretik. Van házastársa, aki temperamentumos természete ellenére még mindig vele van, holott talán más józan ember már rég lelépett volna, köszönettel. Van egészséges gyereke, ami miatt helyből sokan cserélnének vele. Vannak barátai – igaz, nem csüngenek rajta éjjel-nappal, de a barát nem is azért van: akkor legyen ott, amikor kell. Olyan helyen él, ahol megismeri a szomszéd, a pénztáros, a fodrász, előre köszön a postás, és nemcsak álmában, amikor tiszta kötényt hord.
A lényeg tehát: sokkal több csodás napot számolhatnák el, ha az életet megfelelő humorérzékkel, és a meglevő “kincseink” megfelelő értékelésével, mondjuk úgy, hálával kezelnénk. Mert ha belegondolunk, nem mindenki számára magától értetődő, hogy van egészsége, családja, otthona, hogy nem háborús körülmények között él, hogy van mit ennie, hogy van mit felvennie, ha ki akar menni az utcára.
Nem az a lényeg, hogy az életünk nem tökéletes – senkié sem az. De keressük, és ismerjük fel benne a jót, és garantálom, hogy ilyen hozzáállással jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben mi magunk, de a környezetünk is.
A macikat küldöm mindenkinek, aki magáénak érzi ezt a kis szösszenetet, legyen csodás napotok!
Aztán most már főzni is fogok…
Teljes mértékben osztom a nézeteidet! Nekem nagyrészt csodás napjaim vannak 🙂
Teljes mértékben egyetértek Veled! Kár, hogy a negatív hozzáállású emberekből van több.
Az optimizmus karbantartásához erőfeszítésekre van szükség, sokan egyszerűen lustaságból hagyják el magukat.
De jó volt olvasni téged. Többször emlékeztetni kell az embereket, hogy mi a fontos és mi nem. Mi kaptunk leckét, amikor a kisfiam beteg lett. De sajnos nem mindketten tanultunk belőle.