A karácsony nálunk sohasem volt vallásos ünnep.
Inkább az együttlétről, egymás megajándékozásáról szólt.
De ami a legemlékezetesebb: az óriási családi csocsóbajnokságokról.
Nagyapámnak kocsmája volt, ahhoz épült a háza, ötéves koromig ott laktunk, a törzsvendégek között cseperedtem. A kocsmában volt egy hatalmas, pénzbedobós csocsóasztal. Minden évben december 24-én a tágabb család – unokatestvéreim, szüleik – itt, a nagypapáméknál gyűlt össze, és aztán, az ajándékozás után átvonultunk az “intézménybe”, ahol hatalmas derbiket játszottunk a nagy focis játékkal.
Bár a kocsma és a csocsóasztal ma is megvan, papa már nincs, sajnos, és engem is messzebb hozott a sorsom annál, hogy ilyenkor, 24-én csak úgy “átugorjunk” a mamához.
De a karácsony ma sem vallásos ünnep nálunk. Főként, hogy teológus lévén azzal is szembesülnöm kellett, hogy Jézus valójában nem is ilyenkor született – hanem valamikor tavasszal. A december végi ünnep ősi pogány rítus, és a tömegeknek az egyházba való becsalogatása végett emelték át a kereszténynek nevezett ünnepkörbe.
Szóval, nálunk a karácsony a közös játékokról, együttlétről szól…
Azért egyszer, egyszer szeretnék egy nagy csocsóasztalt.