Tudom, hogy hétvége lévén sokan várjátok a farmos beszámolót, nem is szeretnék vele elmaradni. A kis barit mindenki megsajnálgatta, de mivel csak a férjem látta élőben, mi, többiek csupán képről, ezért személyes kötődés még a gyerekekben sem alakult ki; az élet zajlik tovább, és arra koncentrálunk, hogy a következő születendő kisbárány életben maradása érdekében mindent megtegyünk, ami rajtunk áll.
Az anyabirka ugyan még nem egészen érti, hova lett a kicsinye, és eleinte, amikor a hátsó udvarba engedtük őket legelni, vissza-visszanézett, miért nem jön. De aztán ment ő is a többiek után. Amire most vele kapcsolatban figyelnünk kell, az az, hogy a tőgye ne váljon “süketté”. Mivel a tejtermelés beindult, de a tej nem ürül, várhatóan begyullad a tőgye; úgyhogy szaktanácsadónk, Feri azt javasolta, hogy válasszuk el az anyát a többitől, néhány napig ne engedjük legelni, és kevesebb vizet kapjon (hogy ne termelődjön annyi tej). Emellett a tőgyét naponta háromszor le kell mosni hideg, jeges vízzel. Ha ezt nem tesszük meg, és csúnyán begyullad a tőgy, ráadásul esetleg felülfertőződik még mással is, akkor történhet meg, hogy örökre elapad a tej, és a birka soha többet nem tud szoptatni. Állítólag erre mondják, hogy megsüketül a tőgye.
Érdekes egyébként azt látni, hogy kezdik megszokni a hangunkat (noha bennünket csak hetente egyszer látnak), és már nem riadnak meg annyira, mint kezdetben. De nagyon vicces, hogy amikor félnek, különböző formációkat vesznek fel, egy csomóba tömörülnek, aztán fél perc múlva váltanak: helycserés támadás, új póz, és mint valami élőkép, megmerevednek.
Nem úgy a kacsák és a libák, amelyek most már teljesen birtokba vették az udvart. A gyerekek megszélesítették a korábban ásott vizesgödröt, amibe időnként a kútból öntünk egy-két vödörrel, és felváltva dagonyáznak benne szárnyasaink.
Remekül elszórakoznak. Egyáltalán nem félnek tőlünk, ott legelésznek a lábunk körül. A libák, noha három héttel fiatalabbak a kacsáknál, lassan utolérik őket méretben, így aztán már a kacsák sem mernek annyira támadni, mint tették azt korábban.
A sok eső miatt nagyon sáros lett az udvar, főleg ott, ahol az állatokat leválasztó kapu van; hogy ne csússzunk el, amikor hátramegyünk hozzájuk, szórtunk oda egy kis mulcsot. Az egyik kacsa észrevette, hogy a leszórt mulcsban giliszta tekereg, amit nagy örömmel be is kapott – és innentől kezdve, amíg a mulcsszórás tartott, pásztázta a terepet, hátha jut még egy kis finom csemege…
Azt sem vetették meg, amit Bence fiam készített nekik: csalánt szedett (kesztyűben), felaprította, majd darált kukoricát adott hozzá, és vízzel keverte össze. Ezt a “főzeléket” aztán ették, mint… ööö… mint kacsa a nokedlit.
Meglátogatott bennünket az öcsém a családjával, és nagyon örültünk nekik; egyrészt, két édespofa gyerekük van, másrészt az öcsém leleményessége a barkácsolás terén pont jól jött. Neki köszönhetően lett szuper zsanéros ajtó a leendő csirkeólon – úgyhogy hamarosan érkeznek a csirkék!
(Aki visszamenőleg szeretne tájékozódni a birtok eseményeiről, a gazdálkodó címszó alatt mindent megtalál.)
Csak így tovább! :)) Folyt. köv. már most várom! Szép estét: Gabika
Köszi, Gabika, jövő héten megint jelentkezem a farm-témával!
Juj, de szuper helyetek van 🙂 A kacsák nagyon jófejnek tűnnek.
Igen, jópofák. A libák közül pedig néhányan már gyakorolják azt a jellegzetes fújós, vigyázz-mert-mindjárt-megcsíplek pózt, de még csak egymás fenyegetik.