Ma bloggeri minőségemben voltam hivatalos egy helyi eseményre: Vonyarcvashegyen, a Bock Bisztró Balaton adott otthont a Balatoni Gasztrotérkép bemutatójának, ahol a gasztrotérképen szereplő éttermek, borászatok is képviselték magukat, egészen pontosan kóstoltattak bennünket.
Vicces, hogy mint vendéget hívtak, mégis, az egyik kiállítónál – ez pedig a Télikert bisztró – találkoztam a saját sütimmel. Persze, tudtam, hogy ott lesz, hiszen tőlem rendelték, de mégis, furcsa érzés volt. Próbáltam objektíven szemlélni, és nem tudtam eldönteni, hogy sikerült-e (objektívnak lennem), vagy tényleg elfogult vagyok.
Jól néz ki a süti, na.
Az a neve, hogy mille flódni, ugyanis a mille feuille és a flódni keresztezéséből született, a Télikert tulajdonosa, Bezerics Dani volt az ötletgazda, én pedig a megalkotó. A lapok ropogós leveles tésztából vannak, a töltelék pedig könnyű, habos almás, diós, mákos krém, valamint szilvalekvár. Kicsit tartottam tőle, hogy hasonlítani fog a divatbemutatók haute couture ruháira, amelyek ugyan jól néznek ki, de gyakorlatilag hordhatatlanok, de a félelmem alaptalannak bizonyult, a mille flódni egyre kedveltebb a vendégek körében, ezért mi, büszke szülei ma össze is álltunk egy közös képre.
Vannak néhányan, akik a munkámban inspirálnak. Akik akarják az újat, noszogatnak, rugdosnak, ötleteket adnak, ki így, ki úgy. És elgondolkodtam azon, hogy valójában lehet a könnyebb utat választani: lehet nemet mondani az újításra, lehet a járt úton maradni, újra és újra megsütni azt a közel száz receptet, ami már rendelkezésemre áll, amit sokszorosan kipróbáltunk, és amit hozni tudunk jó minőségben.
De én nem ilyen vagyok. Valamiért szeretem a nehezebb utat választani, szeretek újítani, szeretem elfogadni a kihívásokat, még akkor is, ha később fogom a fejem miatta, amikor órákat töltök el azzal, hogy az a bizonyos feladat sikerüljön, hogy hát kellett ez nekem?! Hiszen menne a munka ezek nélkül is.
Menne, igaz. Aztán beleszürkülnénk a megszokásba, unalmassá válna az egész, és ha mi megunjuk, megunják a vendégek is, az egész elveszíti az ízét, kihal belőle a szív, a lélek, a szellem.
Hát ezért ne dőljünk be automatikusan a kisebb ellenállás felé haladás elvének! Az segíthet életben maradni – ha épp ez a cél -, de az előrehaladást nem szolgálja. Ahhoz, hogy a munkánk, tevékenységünk kitűnjön az átlagból, átlagon felülit kell hozzátenni – erőfeszítést, időt, kitartást, szívet, pénzt, mikor mit.
Ne féljünk kifizetni az árat.
Mi ez a Minden napra valami jót????