Amikor kicsi voltam, állandóan azzal nyaggattam anyukámat, hogy miért neveztek engem Mónikának, miért nem lettem inkább Sarolta? Persze, saját névválasztásom hátterében Zalatnay Sarolta iránti gyermeki rajongásom állt, akit a világ legjobb énekesnőjének tartottam, mondjuk, Amanda Lear után, de mégis, Amanda sosem akartam lenni.
A Saroltával viszont többször előjöttem, anyukám meg mindig méltatlankodott, hogy hát akkor hogy hívnánk, Sárinak? Ez persze ma már nem hangzik furán, akkoriban azonban anyukám szülőfalujában ugyanezen a néven számos tehenet, és egy abszolút antipatikus öreg nénit tartottak nyilván. További mínusz pontot jelentett az Illés együttes száma, amely úgy kezdődött, hogy „Sárika egy kicsikét butácska”…

A Saroltáról letettem tehát. De hobbim maradt, hogy az unalmas tanórák alatt összeírtam a nekem tetsző 10-10 fiú- és lánynevet, és próbáltam jövendőbeli gyerekeimet elképzelni, hogy majd ezek közül végül is melyikeket fogják viselni. (Hogy végül milyen neveket kaptak, miért és hogyan, azt elmeséltem egyszer ITT és ITT.)

Mindig jelennek meg újabb és újabb cikkek, amelyek azon szörnyülködnek, hogy micsoda rettenetes neveket lehet adni szerencsétlen gyerekeknek. Úgymint mondjuk Dzsasztin, Dzsúlió, Modesztusz, Vulkán, Polikárp, Naróttama, Kandida, Opika, Küllikki, Ünige, Vanília, és még sorolhatnám, de el is olvashatjátok például ITT.
Ezekhez képest mondjuk érthetetlen, miért utasította el az MTA ötfős, névengedélyezéssel foglalkozó bizottsága a kérelmezett női nevek közül azt, hogy Fenyő, Havadisa, Főni (a Főnök szólító névből), Gyémi (a Gyémánt becézője), Táblácska, Sziszi, Cukorka, a férfi névjavaslatokból pedig a Balatont, a Jinxet, a Zétét és az Ádmányt. Ha kíváncsiak vagytok, ezen a linken elolvashatjátok az MTA alapelveit, amelyeket a szakvélemények készítésekor alkalmaznak.
Én a legújabb nevekből készítettem egy kis játékos szavazást, döntsétek el, szerintetek hogy hangzanak ezek a nevek – a képeken látható gyerekeket nem így hívják, csak a döntés könnyítése miatt, mintegy szemléltetésként tettem oda a fotókat…:)
https://www.playbuzz.com/monikak11/szavazz-az-j-keresztnevekre