Néha eszembe jut, vajon hányan olvastok a kezdetektől, vagy legalábbis már jó pár éve, olyanok, akiknek, ha azt mondom, Zsófi vakbélgyulladása, Bálint küzdelme az előrehozott érettségiért, akkor halványan emlékeztek rá, miről is van szó.
Azért hozom most fel ezt, mert egy idő után ritkulni kezdtek a blogon a családi történetek – nem véletlenül: kamaszodó gyermekeim fele több esetben kijelentette, hogy nem szeretne szerepelni e nyilvános felületen. Döntésüket tiszteletben tartottam, megértettem, ám nemrégiben vicces fordulat történt: először Nóra lányom (21) jelentette ki, hogy bár régen nem szerette, ha a családról írok, de most már kifejezetten szívesen olvassa vissza a sztorikat, és örül, hogy megörökítettem őket. Ma pedig Bence (17) jelentette ki, hogy ez így nem mehet tovább, a családnak sokkal nagyobb részt kell kapnia a blogon.
– Jó-jó – mondtam erre én -, de hát miről írjak? Felnőttetek, tök jó gyerekek vagytok, nem isztok, nem dohányoztok, nem drogoztok, nem jártok bulikba, nincs veletek semmi gond, már szinte nevelni sem kell benneteket! És az a legnagyobb gáz, hogy fogalmam sincs, mitől lettetek ilyenek!!!
De most tényleg: van négy gyerekünk (akinek új: 21, 20, 17, 14 évesek), olyan jók, hogy az már álom, és nem tudom a titkot. Vagy legalábbis, komolyan el kell gondolkodnom rajta, hogy is volt ez az elmúlt huszonegy év. Az biztos, hogy mai mércével szigorú szülőknek számítottunk: elő nem fordulhatott, hogy amíg én egy másik felnőttel beszélgetek, a gyerek folyamatosan rángasson, és fennhangon azt ismételgesse: „menjünk már! menjünk már! hagyd abba és menjünk már!” Soha nem játszhatott ki bennünket a férjemmel egymás ellen egyik gyermek sem – nem mintha túl sok próbálkozás lett volna -; ha apa nem engedett meg valamit, hiába jöttek hozzám, én sem engedtem meg, és ez elvi kérdés volt. Sosem szövetkeztem a gyerekekkel az apjuk ellen, és viszont, tehát, mi mindig ketten alkottunk egy egészet – és ezt a gyerekek tudták. A gyerekek-szülő viszonyt alá-fölérendeltségi viszonyként éltük meg, nem partnerségnek, ahogy ma tanítják divatosan, és véleményem szerint hibásan. Meg még sok hasonló dolog, amiket egyszer összeszedek, hátha valakinek tanulságos lesz. Persze, nem leszek vele népszerű, mert nem egyezik a mai divatos nevelési irányzatokkal.
A képviselőfánk, az nem ilyen. Azt szinte mindenki szereti.
Ha képviselőfánkot szeretnétek készíteni, akkor először is: szánjatok rá időt. Az nem ilyen „tizenöt perc és kész a süti” kategória. Viszont, ha egyszer nekiálltok, érdemes nagyobb mennyiséget készíteni, a maradékot zacskókba tenni és lefagyasztani, mert így, ha más nincs, egy kis képviselőfánkot bármikor tudtok rittyenteni, és hát, lássuk be, az azért elég menő. Ráadásul ebben az esetben tényleg tudtok 15 perc alatt fantasztikus sütit „varázsolni”.
Az égetett tészta készítését egyszer már nagyon részletesen leírtam ITT. A profiterolhoz képest annyi a különbség, hogy csillagcsővel nyomjuk a halmokat a tepsire. Ehhez a sütihez a másik feltétel az eperszósz, vagy lekvár: nálunk sok eper kerül felhasználásra az üzemben, de mindig marad valamennyi, amit felfőzünk cukorral, majd sűrítünk némi keményítővel, és így használjuk fel egyéb sütikbe. Az eper kilójára 2-3 dkg keményítőt számolunk, meg némi cukrot.
A sűrítést a következőképpen végezzük el: mérjük ki egy kis edénybe a keményítőt, és adjunk hozzá 2 ek cukrot. Keverjük össze, majd hígítsuk fel kevés vízzel – nagyjából annyival, amennyi ellepi, és ezt a keveréket öntsük folyamatos keverés mellett a gyümölcsbe. Épp csak forraljuk újra, és ha érezzük, hogy sűrűsödik, már zárjuk is el alatta a hőt. Ha kihűlt, mehet a krémekbe.
12-16 darabhoz a töltelék a következő:
6 dl tejszín
1 mascarpone (250g)
3 ek cukor
kb. fél kiló szottyadó eper felfőzve – vagy szimplán eperlekvár
1. A tejszínt a mascarponéval és a cukorral habbá verjük. Felébe keverünk tetszés szerinti mennyiséget a felfőzött eperből, a másik felét fehéren hagyjuk.
2. Levágjuk a fánkok „kalapját.
3. Csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük az epres krémet, és betöltjük a fánkok alját.
4. Ha az epres krém elfogyott, a fehér krémet és rátesszük a fánkokra, és jöhetnek a kalapok.
5. A tetejére készíthetünk karamellt: 8 dkg cukrot száraz serpenyőben pirítsunk borostyánszínűre. Kanállal tegyünk a fánkok tetejére belőle. Érezni fogjuk, hogy amikor a cukor hűl, elkezd szálasodni – ezt használhatjuk ki arra, hogy a fánkok köré szálakat húzunk. Egy idő után egyre nehezebb, olyankor kicsit megint rá kell melegíteni a cukorra.
A szálak nagyon látványosak, de nem tartósak: egy idő után megszívják magukat párával, és leolvadnak, sajnos…