A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Ez az egész már nem sokkal Bogyó tragikus távozása után kezdődött. Két kisebb gyermekem egyszer csak mondogatni kezdte, hogy szeretnének kutyát. Engem próbáltak puhítani előbb, mert tudták, ha megnyernek az ügynek, könnyebb lesz Apánál is átvinni a dolgot.

– Szó sem lehet róla – jelentettem ki, és itt a témát a magam részéről lezártnak tekintettem. Amikor újra előhozakodtak vele, és én ismét elzárkóztam, akkor megkérdezték: de hát miért? Sorolni kezdtem:

  1. Szegény Bogyó még szinte ki sem hűlt, ezt kicsit gyorsnak érzem.
  2. Nem voltunk jó gazdái, ha azok lettünk volna, megtanítottuk volna, hogy nem szabad kirohanni még a teherautó után sem. Mi tehetünk róla, hogy elütötte az autó.
  3. Ti mindjárt elköltöztök, úgyis ránk maradna az új kutya. Sőt, tartok tőle, hogy rám. Így aztán, mivel úgyis ez lenne, én, köszönöm szépen, nem szeretném.
    Bogyó, a néhai

    Érveimet kissé felháborodottan utasították vissza, miszerint:
  1. Állítólag egy kutya elvesztésének feldolgozását segíti egy újabb kutya.
  2. Nem igaz, hogy nem voltunk jó gazdái, “mi is vittük sétálni”.
  3. Zsófi még csak most elsős a középiskolában, ugyanmár.

Erre persze visszapingpongoztam, újabb érvekkel dúcoltam alá véleményemet, és így szórakoztunk újra és újra. De valahol bennem is motoszkálni kezdett, hogy akkora ez a telek…és olyan sötét tud lenni este…a Bogyó legalább jelzett, ha a környéken mászkált valaki… Szóval, kéne egy kutya – állapítottam meg magamban, de erről a gyerekeknek egy szót sem szóltam. 

Aztán a nyár folyamán a cukrászdában volt egy vendégünk, akiről a beszélgetésünk során kiderült, hogy kutyaiskolát vezet. Meséltem neki a dilemmáról, Bogyóról, és elmondtam neki, hogy egyrészt szeretnénk is kutyát, másrészt meg nem szeretnénk mellényúlni.

– A választás nagyon fontos – mondta Feri -, semmiképp sem szabad érzelmi alapon dönteni. Állítom, hogy az emberek 80 százaléka rosszul választ kutyát, mert nem az élethelyzetüket, a család életmódját, szokásait, körülményeit nézik, hanem meglátnak egy kutyát, ami cuki, és kell. Vagy divatos, és azért kell. Csakhogy, kutyát 12-14 évre választunk jó esetben, úgyhogy ezt nem szabad elkapkodni.

Bogyó is cuki volt

Szívemből szólt. Azt is mondta, hogy szerinte, az alapján, amit a családunkról mondtam neki, nekünk a labrador jó választás lenne, a csoki vagy a fekete.

Na, mondjuk, labradort pont nem nagyon szerettem volna. Mivel Bogyó félig uszkár volt, nekem tetszett volna egy uszkár, az amúgy is kanapéspecialista, ha netán kimarad egy sétálás, nem kap idegbajt. Aztán egyik hétfői szabadnapos utazásunkkor előhoztam a témát a férjemnek is: mit szólnál egy kutyához?

Meglepetésemre nem azt mondta, hogy á, ugyan, nehogy már, hanem azt, hogy el tudja képzelni, de csak labradort.

A gyerekeket aztán még egy próba elé állítottam: ha tényleg akarnak kutyát, el kell jönniük velem Korom Gábor előadására a színházba (éppen most jött errefelé), hogy felkészültebb gazdái legyünk az új kutyának, mint amilyenek voltunk anno. Az előadás remek volt, arról szólt, hol is van a kutya helye a családban, ami alapvető kérdés. A kutya ugyanis nem gyerek, gyerekpótlék, kisunoka, kistesó, hanem kutya. Mindenkinek ajánlom, aki kutyát szeretne, vagy akinek van, de úgy érzi, képeznie kellene magát, mint gazdi – ahogy Gábor fogalmazott: sok pecsétet szerzett már a lúzerigazolványába -, hogy olvassa el Korom Gábor könyvét, a “Neked ugatok” címűt.

Miután ezt a feltételemet teljesítették a gyerekek, elkezdtünk konszenzusos alapon csoki labradort keresni. Hát, tudjátok, én most szembesültem a tenyésztő-szaporító ellentéttel, azzal, hogy fajtatiszta kutyánál, mi mindenre oda kell figyelni, hogy ne belterjes tenyészetből legyen a kölyök. A lényeg, hogy végül megtaláltuk azt a tenyésztőt, akinél szeptember elején csoki kölykök születtek; októberben elmentünk, megnéztük őket, majd nem túl hosszas tanakodás után az egyik kiskutya mellett döntöttünk. Nos, ő Manci. November 2-án került hozzánk, 8 hetesen.Hát persze, hogy cuki. Ráadásul, valamiért nagyon szeret beköltözni a cipőspolcra, oda is úgy, hogy az orrát egy kellemesen illatozó sportcipőbe dugja. A törzskönyvezett neve C betűvel kellett, hogy kezdődjön, így rövid gondolkodás után Columbo felügyelő után Columbinának neveztük el. Na, persze, nem így hívjuk. A Manci nevet a férjem találta ki, és mindenki elfogadta – na jó, egyedül Zsófi szemében nem volt telitalálat a név, de nem tudott jobbat ajánlani. Hát így vagyunk most. Két éjszakát nagyobbik lányom, Nóri volt vele, ma Zsófi van soron, holnap én. Éjjel sokat fent van a kis huncut, remélem, hamar belerázódik a rendszerbe.

Welcome home, Manci!

 

 

 

Ajánlott cikkek

1 Hozzászólás

  1. Kedves Móni!
    Meg tudnád adni a tenyésztő elérhetőségét? Mi is ilyen kutyust szeretnénk.
    Remélem lesz sok bejegyzés Manciról is 🙂
    Üdv.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük