Akik egy kicsit jobban ismernek, tudják, hogy ha rajtam múlik, minden alkalmat megragadok, hogy utazhassak. Szinte mindegy is, hogy hova, a lényeg, hogy menjünk. Lássunk.
Éppen ezért, amikor barátaink felvetették, hogy másnap tegyünk egy egynapos kirándulást Opatijába, azaz Abbáziába, az Adria emblematikus városába, a magam részéről azonnal igent mondtam. Egyszer jártunk már ott a férjemmel, éppen tíz éve; azóta többször is beszéltünk arról, hogy vissza kellene menni, mert hát közel is van, és hát ott a tenger… Nos, az idő elérkezett.Szerda reggel 6.20-kor indultunk el Keszthelyről, és egyszeri megállással közel három és fél óra múlva kiszálltunk a kocsiból a parkolóházban. Elindultunk a part mentén, amint azt előre megbeszéltük: a tervünk az volt hogy elsétálunk Opatijától Lovranig a Ferenc József sétányon, majd ugyanígy vissza – ezzel gyalogolunk közel 18 kilométert, és közben gyönyörködünk a tájban.Csodálatos időjárást fogtunk ki, 12-15 fok volt napközben, néha még legszívesebben a kabátomat is levettem volna. Itthon mindeközben a hőmérő higanyszála 0 fok alá süllyedt…
Amint elsétáltunk a pálmafák mellett, megjegyeztük, hogy bár a Balatonnál az ország talán legszebb régiójában élünk, de azért ezzel a látvánnyal nehéz betelni.
A fenti képen a Hotel Kvarner látható, 1884-ben épült, mindössze tíz hónap alatt.
A város híres szobra, a lány sirállyal. Vicces, hogy igazi sirályok is rászállnak, mint a lenti képen, bár csak nagyítás után látható.
A víz elképesztően gyönyörű volt, a kék, a zöld, a szürke számtalan árnyalatában játszott.
Ami nekem szembetűnt a tíz év után: az épületek mindenhol gyönyörűen karbantartottak, néha olyan volt, mintha a francia riviérán sétálnánk.
Kikötők, kikötők, kikötők.
Éppen nagyon alacsony volt a vízállás.
És láttunk egy bácsit, aki fürödni készült, de végül csak térdig ment be a vízbe.
Madarak táboroztak a sziklákon mindenfelé.
Ugyanazok a helyszínek visszafelé, más fényben, más szemszögből mutatkoztak meg, nem győztem fényképezni.
Ez egy üvegfalú étterem a sétány mentén, nem itt ettünk, de egy képet készítettem kívülről.
Színterápia. Ez jutott eszembe erről a látványról.
A délutáni fény.
Ez a látvány is csak visszafelé tűnt fel…
Lovranban ebédeltünk a Lovranski Pubban, kiváló kiszolgálás, és meghökkentően finom ételek – és ezt most azért mondom, mert nem igazán voltak jó tapasztalataink horvát éttermekben. De itt…!!! Visszamegyünk még, az biztos!
Opatijába visszatérve pedig a Hotel Continental kávézójába tértünk be, sütiket kóstoltunk, és ezek is nagyon finomak voltak.
Itt a sütis vitrin közelről is, nincs túltolva, hogy hányféle legyen, talán hat különböző tortát számoltunk, és amit kóstoltunk, az mind remek volt.
Nagyon tetszett a belső tér is. Elfogadnám… 🙂
Visszasétáltunk a parkolóházhoz, és elindultunk haza.
Nem ezzel… Vélhetően nem értünk volna haza három és fél óra alatt.
Talán én innen a nyugati országrészből könnyen beszélek, de aki szívesen utazik néhány órát a szép látványért, annak mindenképpen ajánlom akár csak ugyanilyen egynapos kirándulásra ezt a csodás helyet. Szívesen eltöltenék ott hosszabb időt is, remélem, arra is sor kerül majd.