Azt mondta a lányom, hogy úgy enne kerékrépa levest

Azért ehhez is meg kell érni, azt hiszem, hogy az ember ilyesmit kívánjon.

Nagyobbik lányom, Nóri nagyon beteg lett a múlt hét végén, egy korábbi betegségből nem gyógyult fel rendesen, és visszaesett. Úgy kellett hazahozni Budapestről, ahol dolgozik; magas láz, torok, arcüreg, satöbbi. A lényeg, hogy eljött az a pont, amikor már én is úgy gondoltam, hogy az antibiotikum szedése elkerülhetetlenné vált, aminek köszönhetően azért viszonylag hamar jobban lett, de hát azért azt tudjuk, hogy ezért cserébe történnek a szervezetben nemkívánatos folyamatok.

Szóval egyszer csak előállt azzal, hogy ő úgy enne kerékrépa levest.

Aztán, elmentem masszázsra, mert nekem meg a hátam állt be teljesen, és akkor mondom a masszőrömnek, Juditnak, hogy hát képzelje el, ezzel a fura kívánsággal állt elő a lányom. Mire ő: az nagyon jó, mert a kerékrépa (másik neve tarlórépa) vértisztító, sőt, van benne A-, C-, B1-, B6-vitamin, és ami a legjobb, hogy antibiotikum kúra után segít a bélflóra helyreállításában. 

Na, mondtam erre, akkor nem is kérdés, hogy elkészítem-e azt a levest.

A kerékrépa egyébként jellemzően vasi, zalai alapanyag, úgy néz ki kicsit, mint egy jól megtermett retek. Az íze is emlékeztet, bár én savanyítva veszem csak, az már lereszelve, hosszú csíkokban készül. Kicsit hasonlít a savanyú káposztára, viszont míg az engem rendkívül kínosan felfúj, a répa egyáltalán nem.Szeretem egyébként csak úgy magában is, de azért egy jó sűrű egytálételt készíteni belőle – na az kiváló döntés.  Egy tisztességes adaghoz, ami mondjuk 4 embernek elég, a következő hozzávalók szükségesek:

1 kg savanyú répa

1 fej hagyma

10 dkg húsos füstölt szalonna

2 ek zsír

2 csapott ek pirospaprika

kb. 40 dkg tejföl

2 ek étkezési keményítő

só, bors

2-3 gerezd fokhagyma

kis csokor kapor

1-2 ek szárított zöldségkeverék (vagy valami natúr ételízesítő, a lényeg, hogy ne ilyen nátrium-glutamátos szutyok legyen)

A húsgombócokhoz:

50 dkg darált sertéshús

5 dkg finom szemű zabpehely

1 ek angol mustár

1 tojás

1 ek só

bors

1. A hagymát felaprítjuk, a szalonnát vékony csíkokra vágjuk. A zsírt egy nagyobb lábasba tesszük, és a tűzhelyen hevíteni kezdjük. Rádobjuk a szalonnát, nem túl magas lángon, hogy a zsírja olvadjon ki, de ne égjen meg. Nem sütjük, olvasztjuk. Aztán rádobjuk a hagymát, ezt is átpároljuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről az edényt, beledobjuk a pirospaprikát, elkeverjük, majd felöntjük vízzel, mondjuk egy literrel.

2. A répát vágódeszkán apróbb szálakra vágjuk, már ha zavar, hogy olyan hosszú, mint egy fél szál spagetti. Én azt szeretem, ha a kanálról evés közben nem lóg le hosszan a répa, mert különben elég nehézkes szépen enni. A kellemes gyufaszál hosszúságúra vágott répát beledobjuk a lábasba. Felöntjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi – egy ujjnyival mehet a szintje fölé is, mert még jönnek a húsgombócok -, lefedjük, és egyenletes, közepes lángon főzzük. Mehetnek bele a fűszerek is, a fokhagymagerezdek megpucolva, szétzúzva, a kapor apróra vágva.

A tarlórépa nem fő meg hamar, kb. fél óra kell neki, úgyhogy ez idő alatt bőven van időnk a gombócok elkészítésére.

3. Tegyük egy edénybe a darált húst, ízesítsük a felsorolt fűszerekkel, és keverjük el benne a tojást meg a zabpelyhet is. Vizes kézzel formázzunk belőle méretes diónyi gombócokat – a pingponglabda szerintem már nagy -, és a leves főzési idejének a felénél, azaz kb. 15 perc forralás után tegyük a répa közé a gombócokat. További 15.20 percig főzzük – egy gombócot ellenőrizzünk le majd, hogy lássuk, átfőttek-e.

4. Ha megfőtt a répa és a gombóc is, a tejfölt habverővel keverjük össze a keményítővel, a levesből merjünk át úgy 2 decinyi levet a tejfölbe, keverjük el, majd borítsuk a levesbe az egészet, és óvatosan keverjük át, hogy a gombócokat közben ne zúzzuk szét.