Amint legutóbb meséltem, főzök a családra minden nap. Van, amikor tudom az elején, hogy mi lesz, de van, amikor csak az indulást látom – aztán alakul, ahogy alakul. 
Ma is elővettem pár alapanyagot: szalonnát, hagymát, csirkemellet, savanyú káposztát, kacsazsírt, és elindítottam a műveletet: elővettem egy szeletsütőnek nevezett, lábas nagyságú, de sokkal alacsonyabb falú alkalmatosságot, és a tűzhelyre tettem. Forrósítani kezdtem, beletettem két evőkanál kacsazsírt, aztán a felkockázott szalonnát, és épp a hagymát vágtam, amikor belépett Bálint (22) fiam, és megkérdezte:
– Mi lesz ez, anyukám?
– Nem tudom még, fiam – mondtam erre -, mert hát, tudod, ez olyan, mint a komponálás: amikor elkezded, még nem feltétlenül tudod, mi is lesz az a végén.
Kisebb vitába bonyolódtunk, mert szerinte egy zeneszerző igenis tudja, mire mondtam, hogyan tudhatná már szerzés közben, hogy mi lesz a vége, maximum sejti, de hát az inspiráció, ugye, az a tevékenység közben érkezik!
Még jó, hogy nem égettem le a hagymát, amit közben a szalonna után dobtam, Bálint idejében kiszállt a vitából – pedig azt még el akartam neki mondani, hogy az én hangszerem a tűzhely, a hangjegyek a hozzávalók, szerintem tökjó metafora -, és visszatértem a művemhez.
Espressivo (1), egy megtisztított sárgarépát adtam az eddigiekhez, vékonyra felkarikázva. Felvágtam nagyjából 50 deka csirkemell filét kisebb csíkokra, és az addigra szépen piruló hagymás-szalonnás-répás keverék után küldtem, sóztam, borsoztam. 
Most jött a savanyú káposzta, és ez hozta el az ételbe az appassionatót(2). Igazából hirtelen ötlet volt, hogy ezt most egy csirkés ételbe tegyem, sosem szoktam; de két nagy marékkal kivettem a csomagból, kinyomkodtam belőle több, mint egy deci finom savanyú levet, mivel tudtam, ha ezt hozzáteszem, nagyon besavanyítja az ételt, aztán akkor ehetem meg egyedül. Solo(3). Con amarezza(4).
Szóval, kinyomkodtam a levet, és a vágódeszkán semplice(5) felvágtam a marokra formázott káposzta-kötegeket. Közben a hús szépen kifehéredett, accelerando(6) hozzáadtam hát a káposztát, öntöttem alá két deci vizet, tettem még bele két összenyomott gerezd fokhagymát, és ezzel egyidejűleg gondolkodóba estem. Merre tovább? Van még itt zöldborsó a fagyasztóban, azt még beletenném – és akkor krémsajttal menjünk tovább, süssek palacsintákat, és töltsük abba, főzzek rizst, vagy…?
Vagy…?
Kinyitottam a szekrényt, és farkasszemet nézett velem egy kiló bulgur. Bulgurból rizottó. Bulgurottó. Az legyen.
Most már nagyjából eldőlt a mű sorsa. Tranquillo(7) hozzáöntöttem az eddigiekhez 40 dkg bulgurt, adtam alá annyi vizet, hogy épp szűkösen ellepje – ha lett volna kéznél, egy kevés fehér bort is odaloccsantok, az biztos -, és most jött el a pillanat, hogy lefedjem. Negyedóra múltán kóstoltam, kicsit utána ízesítettem sóval, borssal, de csak óvatosan,és egy kevéske szárított kaprot adtam hozzá. De jó ötlet volt! Vivace(8), beletettem nagyjából 15 deka fagyasztott zöldborsót is, csak hogy ne hiányozzon a zöld az összképből, kis vizet még öntöttem alá, visszatettem a fedőt, és még adtam neki tíz percet. Aztán elzártam a hőt, és most már csak úgy pianissimo(9), hagytam, hadd szívja magába a maradék vizet a bulgur.
Alterezza(10) söpörtem be az elégedett hümmögéseket. Ja, és egy kis tejföllel-sajttal, vagy joghurttal kiegészítve még lehet fokozni az élményt.
Na ugye, hogy olyan, mintha zenélnél?
________________
Zenei szakszavak:
(1) érzéssel
(2) szenvedélyesen
(3) egyedül
(4) bánatosan, szomorúan
(5) egyszerűen
(6) gyorsítva
(7) nyugodtan
(8) élénken, gyorsan
(9) nagyon halkan
(10) büszkén
Maestra, quante volte sei stato applaudito?